Láz nélkül
A romantikus szenvedés is elhagyott, |
hűvösen néznek láz nélküli nappalok, |
ágáló ifjúságra fanyar férfi-humor, |
mely friss még s túloz is s szájszegletre forr; |
tékozló dac, vallató hit, az álomi menet |
fel-feltűnik még a riadt város felett, |
fogszorítva nézem, hogy foszlik szét hősi |
szívünk, az alattomos jólét legyőzi – |
nincs nyomor véreim közt s nem tudom, mi bánt, |
mint hontalan fut álmában toronyiránt, |
rohannék, merre? A honfoglaló nép vezért |
cserél útközben, de új hazájára talál – |
Mint hamis pénz, kong a végtelenhez mért |
álom; komolyan kezdj el dolgozni már! |
– biztatom magam – láz nélkül, józanul, konok |
dühvel, szerényen és mint a nappalok |
üvegtáblái hajnalban, a világra kiláss! |
Nem emel föl s nem ment meg semmi más. |
|
|