Búcsú egy nadrágtól

Eredeted homály fedi
 
hallgatag,
kifordított állapotban
 
kaptalak.
Lehet, hogy voltál jól ápolt
 
dandy-é,
lettél ifjú költőé, egy
 
senkié.
Ki nyűtt s hőben-hóban hordott
 
eleget,
s tétlen is száradon csapta
 
a legyet.
Feje alá rakott éjjel,
 
úgy vasalt,
s álmodott egy egész öltönyt
 
s diadalt.
Vagyis hetet-havat, zsíros
 
álmokat
éhomra s csikarta hozzá
 
a fogat.
Üres zsebed nagy szigorral
 
öldöklé,
s nem lelt benne soha mást, csak
 
az öklét.
Nadrágjához passzolt ő, mint
 
folt s a zsák,
s hencegett, mint Cyrano de
 
Bergerac.
S dünnyög: szép szóra a nő mért
 
nem felel,
s a szerkesztő izgalmában
 
félrenyel,
– mert mint holdas költői kép,
 
rímkovács
álma: térdnél kivillan a
 
térdkalács.
Hová is vesztél, türelmes
 
jó barát,
zálogban hagytalak s molyok
 
foga rág?
Emlékembe visszahoz a
 
kegyelet,
mikor szívem tünt időkkel
 
enyeleg.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]