Álmomban otthon jártam

Sirály, nem kellenek a szárnyaid.
Sirály, elrohadnak a szárnyaid.
Azúrtemető földjét túrod,
lefoszlasz, kihülsz, pici halott,
fehérlik drótgubanc csontvázad.
Vasárnap ásít, bim-bam,
íme, vasárnap.
Fenyőgerenda-templompad
torokig húzódó fogsora,
öles pofacsont, vastag boltozat,
fekete nyelv: a torokból szól a pap,
fent verdes a kántor,
szúrós szemmel figyeli
tizenkét kurátor.
A toronyból Isten távírásza
lefülel s morzézza tovább
a hívek gyönge óhaját,
a harangkötelet markolássza,
csendít, kongat. „Kosztért, lakásért…”
– hozzáteszi a magáét.
Sirály lüktet húsvét egében,
föltámadt észrevétlen.
Átsüt rajta a messzi fény.
Függ szárnya keresztjén.
A rétekről, a kertek alól
szél iramlik, a kotlikba,
a fazekakba beleszagol,
fől a tyúk, sül a tyúk!
Szalad a hírrel a Fő utcára,
beszól a borbély orrlikába.
A pacsuli-boltot gőggel lenézi
a szomszédja, a rőfös,
a rőfösnek nem köszön
a bőrös,
s mindnyájukba bentreked a szó,
ha biccent a temetkezési vállalkozó.
Csönd van a teremtés műhelyeiben:
a kovácsműhelyben fogam készül,
a bognárnál csontom esztergálják,
a szíjgyártónál bőröm varrják,
a kötélverőnél hajam csepülik,
csönd van, csönd van.
A fényképész kirakata
hófénnyel lobban,
görcs arcok, tuskó mosolyok
a főnix-magnéziumban,
s örökké él az ifjú pár,
mirtuszkoszorúban a lány,
s a fiú gégéjén meredő
kölcsön csokornyakkendő.
Ebéd után izgága
drukkerek tódulnak a délutánba,
fortyog a libalegelő,
a nem éppen előkelő
futballpálya,
kölyök s felnőtt kiabálja:
„Jaj lesz néktek,
ha nem győztök, henteslegények!”
A dagadt mészárosmester, mint a páva
lépked a gyepen, alig fér a klottgatyába.
Int, hogy nem lesz semmi baj!
De nem lesz kisebb a ricsaj.
A komolyabbak, a vének
a szőlő bordáiban üldögélnek,
lassún mozdulnak s azt is néha,
nagy időt mérnek,
mint a szív.
Majd feketéllnek az ágak,
fekete vonalak
satírozzák a fényt szürkületté,
semmivé a fehér házfalat.
A fényképész-kirakat még
lobog, majd hamuvá ég
az ifjú pár,
mirtuszkoszorúban a lány,
s a fiú gégéjén meredő
kölcsön csokornyakkendő.
Emelkedik az ég, a sirálytemető,
szívszorító lesz a magasság.
Fejem fölött tótágast pici halott,
drótgubanc csontváz.
Sirály, hol vannak a szárnyaid?
Sirály, elrohadtak a szárnyaid,
míg lehunytam a szemem.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]