A megrontott lélek

Fehér asztalok közt ültem
üveg mögött mint a vízben
gondjaimban elmerültem
szódásüvegben buborék
fölpezsgett az emlékezés
ami volt s a nemlétezés
e helyt pedig hogy kerültem
Sikított a megcsusszant kés
s gerincemben a bizsergés
érzem halottsápadt lettem
pedig semmi A lány akit
bevallom nagyon szerettem
megszökött mire észrevettem
mert halálra keresték itt
Cigarettát gyújtok s a láng
mint üvegházban elárul
áttetsző emlékpaloták
fénylenek fel a homályból
megfagyottak merevültek
ha szólok hallom csendülnek
Sokezer üvegcellában
fogoly-magam él bezárva
Csak úgy élek mint a többi
tudom kinek kell köszönni
kin kell mindent megtorolni
kinek mindent megokolni
kinek magamat feltárni
vagy legalább úgy csinálni
Ó hogy őrzöm e látszatot
s félek most most rajtakapott
valaki míg gyufát gyújtok
s csak én érzem hogy gyanúok
s okok ölelkező lánca
felpiroslik a világban
majd elalszik félútjában
Mint Sark-expediciót Délre
úgy küldöm félve s remélve
új titkokra gondolatom
és egy se tér vissza élve
s jobb-nincs szerepet cserélve
merengek egy mozdulaton
Igen pontosan egy éve
hogy két színlelés találkozott
s a szerelem rájukfagyott
A Szerelem mint mikor ölni
vágyok vagy csak meggyötörni
valakit aki is ember
s világölő rettenettel
szerelemben oldódok fel
A szerelem mint sóba ejtett
zsinórra fagy sose sejtett
kristályrendszer s ez új csodát
újra élni át meg át
s szétrombolni mikor már fáj
a léleknek e fagyhalál
A szerelem a tiszta szűzi
csak földereng s mint a kénes
tó páráját a szél űzi
összekavarja a rémes
az öntudatlan vágyakozás
Katonák közt meztelenül
fürödtem és a vízből font
korbács verte bőröm s kékült
s a lelkem belevacogott
takargattam a szemérmem
undor vert ki s forrt a vérem
Mint Sark-expedíciót Délre
úgy küldöm félve s remélve
új titkokra gondolatom
és egy se tér vissza élve
s jobb-nincs szerepet cserélve
tűnődöm egy mozdulaton
Tudom hogy tükrök közt élek
s ha mozdulok visszaverve
csak valamék ősöm éled
s ha gerincembe vág s félek
érzem őseim félelme
az mi ostobán tepert le
S ez elektromos izzásban
új világot sejt meg lázam
Mint kard fény hull az abroszra
csendül a kancsó hozzáért
Az inger vagy a fény hozta
nyúlok a vizespohárért
fölemelem eltűnődöm
a múlt s jövendő időmön
pillanat tört része csak
s zavartan a poharat
visszaejtem a helyére
Az embertelen szenvedés mi
percenként von keresztfára
majdnem bűn s így tudni s nézni
hogy hull a szenny a világra
s megkövesül mint a láva
e mindennapos gyehennában
törik ég s tisztul a lélek
s újra foltot ejt reája
a bűntudat is míg felérve
néha néha tetejére
egy ötletre is egy-egy képre
élteti sejtett reménye
A test-utáni élet rémít
s újabb mámorokba szédít
időtlen életek tánca
hívogat e más világba
érzem szörnyű gazdagságom
s megnyugtat ez éber álom
Csak mi örök ami lényeg
a hit a megkínzott élet
a rajongás a csillagig
ostorozott vágy áramlik
körülöttem s néha kigyúl
egy ideg a kapcsolattól
Inyem kiszáradt tompán ég
nyúlok a vizespohárért
követem torkomban a hűs
áramlást s a tiszta derűs
ég csattan az üveglapon
míg fölnézek rá az ablakon
csengés és millió szikra
pörög táncol az abroszra
s hallom hogy megcsusszant a kés
s gerincemben a bizsergés
érzem halottsápadt lettem
pedig semmi A lány akit
bevallom nagyon szerettem
megszökött mire észrevettem
mert halálra keresték itt
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]