Czibor János halálára

Sírva kérdlek zord kamaszévek bölcsebb
társa, lelkesült tanítója szónak,
tiszta hitnek – mondd, hova tüntél vídám,
drága barátom?
Nincs menekvés? Férfikorodra nem volt
válasz, végül elfeketült a száj is.
Túlhallgatni mért igyekeztél szíved
hallgatag érvét?
Megcsalt évekét: a kölyökkor súlyos
ökléből hogy nem kicsavarva, önként
(ki ellen kell?) hullt ki a kés, hit, élet,
elhívatottság.
Nékem mit tart még? A tanítvány felnőtt,
s hajtott fejjel elsirat csendben, verset
forgat didergő tenyerében s úgy ír,
mintha figyelnéd.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]