A csődör
Miért, hogy nem felejthetem? Inog |
az emlékekhez kötözött világ, |
az öntudat tünt gyerekkor fölött |
köröz: a kovácsműhely udvarán, |
|
mint fekete pók iszonyú üres |
háló közepén, a csődör térdelt |
a tornáchoz s a vasalószínhez |
hurkolt kötelek közt, alvadt vérrel |
|
teli szeme vércsét ringató nyár- |
égre látott s füstös ínyét mutatta, |
a sárga fogsor ropogva félelmet |
falt, síkos harcsabajusz volt a zabla. |
|
Apám kést fent s a cigányképű böllér |
nevetve szólt rám: fogjam be fülem! |
Nyárt repesztő nyihogás! S a torokra |
ömlő nyál bugyborékolt rémülten. |
|
S láttam a meggyalázottat hetek |
múlva: rúd közt jámboran kocogott, |
szemén legyek dongtak, a szombati |
piacra vitt rézszínű barackot. |
|
|
|