A Louvre szobrai
A költő feje és a Milói Vénusz
| Csapzott haj vaskos árkok a homlokon e fejet |
| látszik megzúzta a gond e gyönyörű fejet |
| melynek gyűröttségeiből ahogy |
| a nap a szellem szépsége kiragyog |
|
| Szép csodaszép külön a dúlt száj külön |
| a dúlt áll orr arc a fül és a fülön |
| a fürt-csomók szép ez a poklokon |
| átvonszolt testrész ó szép nagyon |
|
| Mint szép ugyancsak csodaszép |
| az a meztelen-szikrázó nőalak odébb |
| csak a maga belső törvénye nevelt |
|
| csak a maga belső törvénye faragott |
| mint lábat csípőt mellet nyak-hajlatot |
| sőt lelket is hiszen valahogyan |
| a sugaras porcikákban az éppúgy benne van |
|
| egymásba vág ring s elpihen |
| a bársony hajnal a sajgó sok-öblű éjszaka |
|
|
| a szürke kőbe karcolva fehéren |
| a sötét kőre írva villogóan |
| a hús a rózsaszín a remegő |
|
|
|
|