A jelen örömei

Kongó idő: egyetlen álmos ásítás eltörött cserép sivatag-táj kulissza-város légben forgó kocsikerék egyetlen ásítás amelybe cél hit minden beléveszik se békéje se gerjedelme csak tátog tátog űrt eszik – Majd a napok megrövidülnek egymáshoz közelebb kerülnek számolhatóvá kevesülnek mint mélybe súlyos kő repülnek – S e percek némasága akkor hömpölygő csupazene lesz e szürke és amorf burokból szivárvány kél tündökletes csodatár lesz e pléh-üresség egy-ámulat minden zuga kívánatos tökéletesség szorongató nosztalgia S jönnék kapkodnám lelkesedve jönnék habzsolná szám kezem ami zuhogna most ölembe de nem kell észre sem veszem.