Egy falusi állatorvos halálhírére

A nappalok s az éjszakák fejet-hajlító útjain soha magasabb ég magasabb ég Olykor a szesz röptette csillagokba máskor riadt állatszemek nyitottak új világot álmai elé Meghalt régóta nem láttam hogyan s honnan lépett ki arról sem tudok s miként tették a földbe     De megszólal bennem a Duna a fűzfák fénye-árnya csorduló gyerekkorunk ifjúságunk a parti hatalmas játékok a suttogó lányos esték boros üdvözülések nyarak karácsonyok hevek havak gyerekkorunk ifjúságunk kiválik belőlem vele megy vele temetkezik el amputált testrész idegen sírba S e nem-várt csonkulás fájó zenebonája az én kései ünnepélyes búcsúm hiszen lehet hogy volt betegei közömbösen harapták a füvet mikor arra vitték vagy dühösen megugatták a furcsa menetet.