Az öreg Milton
| Ó, látomásom! A bukás után, |
| akkor se hittem volna, álmaimban |
| se hittem volna ezt a gyatrulást. |
|
| Nem arról van szó, hogy a nagyszerű |
| Sátánt reméltem megtalálni a |
| siralmas bűnösök bandáiban, |
| s hogy a naplelkű angyalt, Rafaelt |
| kerestem a vallásos egyletekben |
| vagy a papok között, s még azt se vártam, |
| hogy Ádám-rangú lényeket lelek |
| a szürke nyüzsgésben. |
De ennyi korcsot, |
| ilyen szutykos-kicsiny kókler-hadat, |
| mely a hatalom morzsalékain |
| civódva a hatalmasok mosoly- |
| ringy-rongyait vadássza, hogy belőlük |
| zsandár-öltönyt varrasson, és amely |
| nem kétszinű, de hetvenhét szinű, |
| s mellet-döngetve váltogat hitet; |
| s ilyen türelmes birkákat, akik |
| nemcsak megnyírni engedik maguk, |
| hanem a nekik lökött keserű |
| füvet is lelkes hálával zabálják – |
| haj, ennyi korcsot! |
Túl az édenen |
| összébb ment a világ, kiűzetés |
| lett az én sorsom is. Menny és Pokol |
| térségein ki biztosan mozogtam, |
| s Turkesztántól Rómáig, Mexikóig: |
| ma ágy és asztal közt is csak botorgok. |
|
| Vak vagyok: bírhatlan-sok volt a fény. |
| De jobb így, új mocskot nem láthatok, |
| s a régit meg kimossa tán belőlem |
| a belső tündöklés, hogy csak nevessem |
| a teremtés e gyönyörű hibáit, |
| lányaim, kik naponta meggyaláznak, |
| nevessem, hogy fázós ebként kucorgok, |
| s a szomszéd fűszeres lett kényuram. |
|
|
|