Késő kérés apámhoz

Hanyattfekszel; a melleden összekulcsolt két kezedről lemállott a gyönge hús. Könnyen-síró, apró szemednek nyoma sincsen. Tudom, tudom, hiszen tizennégy éve már. – Bennem azóta hódító erők bő-terebélyű fája nőtt, harcoltam a sírásó-emberek gonosz hadával, s győztem. Téged szelid víz, gyámoltalan férgek roncsoltak el, szegény apám! Most minden erőm hiúsulva, elmetszve minden ifjú izmom, s itt állok valakivel égnek tárt arcod előtt. Ugye látod? Fehér, fészek-szívű leány. Ő az, tudod, kivel reméltem neked magot támasztani, de szorgos, ügyes élők gyorsan helyemre álltak. Ugye hallod elvetélt unokáid zokogását? Élőnél lehet tehetősebb élő, de halottnál nem. Én csont-apám, te mozdulatlan, segíts a mozgók ellen! Most visszabújok hozzád, mint az öledbe bújtam, amikor még együtt aludtunk. Meredj a merénylők elé, ellenkezésük törd meg, nézz minket össze holt szemeddel, ne szakadhassunk széjjel, tetteiden az állandóság bélyege: védj meg minket! Szegény apám, te óriási, én csont-apám, te győzhetetlen, mutasd meg, hogy az apám voltál!