Áldottak az éjszakák

A nappalok s a fény merev formákba öntenek. Külön vagyunk, határaink tiszták, nincs senkinek velünk érintkezése. Mint a sürgönypóznák, hogyha a drótjuk szakadt, nem küldenek s nem kapnak tétova jelzéseket a tág világ felé s felől. – Csak száz s nehány kilométerre vagy, de ha ezerre lennél vagy nehány méterre, mindegy volna, mert erős a fény és visszatart; és nem jöhet közel a messzi part. – A nappalok s a fény merev formákba öntenek, de áldottak az éjszakák: lágy kapcsoló-közeg a dús sötét. Az ég meleg és roppant nagy kosár, és minket, mint ma-kelt csibéket összezár pihés ölén. A sürgöny- póznának számtalan új drótja nő, és érzem: már nem vagyok magam. S határát vesztett testem és tested szétterül a sűrű légbe, s itt vagy a bőrömön belül.