Őszi kérdés

Megtágul ismét a tömött világ. Ágbogaik között   egyre nagyobb darabokban   őrzik a fák az eget. A végtelenből jő a szél, szárnyán madár és holt levél,   messze röpülnek a széllel –   lankad a nyári verő. Az ablakodnál ülsz, s figyelsz, vagy tán csak ülsz, nem is figyelsz –   szürke ború a szivedben,   hallgatod énekeit. Volt egyszer pártod és hadad, most itt tűnődöl egymagad –   ó, nem elég, ha szeretnek,   hogy te szeress, az a fő Sötét-hajú, mi lesz veled, ha majd az ősz benned temet,   benned alél el az élet,   száll a levél, a madár?