Magános fa

Társaim az apró füvek, nem messze tőlem fut az út, társaim az apró füvek, nincsenek méltóbb társaim, állok magam, azt sem tudom, hány éve már, – az éveim   gyűrűkbe nőve védenek kérgem alatt. Ha emlékeim kérdenék, nehezen tudnám kezdeni: láttam, hallottam már sokat, s nem felejtettem semmit el. Nem messze tőlem fut az út, és lombom alatt mély a hűs,   hallottam, láttam már sokat: bölcs agg vagyok. A lombom alatt mély a hűs, a lombom között mély a csönd, kis fészkeket dédelgetek, és lengetem a szeleket, egyfelé nyílt a tág határ, másfelé domb keríti el,   s a domb mögül jönnek felém az emberek. Jönnek felém az emberek, hogy honnan jönnek, nem tudom – ó, mi lehet a domb mögött? – csak egyszer látnám legalább, de megroppant már az erőm, fölébe nőni nem fogok,   s titok marad a volt-titok halálomig.