Innét
| innét úgy úrság hogy vele |
| amit tudom hogy hasztalan |
| és meg is fogadni hasztalan |
| s oly százrétűen komplikált |
| hogy mindenképp reménytelen |
|
A túli Nap felé
| A csonkasághoz új s új csonkulás: |
| Köszönni való a próbáltatás, |
|
| A fészken ütött rések köszönni valók, |
| végig-seb élet: a rossz s a jó |
|
| szakáll (a bölcsesség lobogója) az állon, |
|
| heverni nyúlós nyugalomba. |
|
| De az elme mosolyt nevel: |
| törvényszerűen fosztogat. |
|
| tán új dolgokat is tudok még, |
|
|
Levegőim
| Meleg volt biztonság volt béke volt |
| gazdag voltam mikor még ők is éltek |
| bár nem tudtam mert a közhely szerint |
| olyanok voltak mint a levegő |
| mit akkor értékelünk csak ha nincs |
| Én levegőim kik maradtatok? |
| kikhez fussak leborulni elébük |
| köszönni megköszönni a nem is |
| tudott de biztos köszönni valót? |
| Azoknak is kik ádáz csalmatok |
| keserű levét csorgatják a számba |
| de mégis vannak élnek életem |
| szűkült teljességéhez tartozók |
|
| Holnap honnét süvít be új hideg |
| ki veszte vág új rést bástyáimon? |
| Hogy el ne késsek örvendezni még |
| jó lenne látnom a jövő jövőt |
| ne gyarapodjanak oly rémesen |
| pótolhatatlan mulasztásaim |
|
|
Újrakezdte
| Majdnem végzett a test de újrakezdte |
| S a lélek? Nem pofozta észre ez se |
|
| Legömbölyödtek és kifényesedtek |
| minden dolgok s a kezemből kiestek |
|
| Voltam már köztük – tárgyak vagy személyek – |
| mint amikhez s -től fonalak nem érnek |
|
| voltam már köztük mint amik ha végképp |
| nem lennének egyforma kedvvel élnék |
|
| Megtudtam mily irtózatos találmány |
| a négy évszak s egy kő egy kőfal árnyán |
|
| egy régi fénykép három lányom egykor |
| orcáikon a tündöklő gyerekkor |
|
| megtudtam s értelmetlen volt a lecke: |
| majdnem végzett a test de újrakezdte |
|
|
Visszajárók
| Fölkapja elviszi a szél valamerre |
| hegyek mezők erdők kicsi nagy városok |
| tengerek borzolódó vagy sima terepe fölé |
| aztán lehullanak ó szinte sose holtan |
| s új szélre ellenszélre várnak esetleg évtizedekig |
| fölkapja elhozza a szél visszahozza |
| hegyek mezők erdők kicsi nagy városok |
| tengerek borzolódó vagy sima terepéről |
| elhozza őket leteszi székedre asztalodra |
| ágyadra oly közel hozzád hogy beleérnek |
| belelógnak melledbe is fölismerik |
| régi helyük megélénkülnek elemükben |
| s hasonlítani kezdenek idézni |
| siratni kezdenek temetni szemrehányni |
| kíméletlen látogatók mégis öröm |
| minden szavuk és minden apró mozdulásuk |
| otthon-szag dől belőlük és kerek lesz |
| telisteli lesz tőlük újra a világ |
|
Exodus
|
Most kezdődik az elhitt ámítások görögtüzes kora
Megérik egyre-másra a kábító gyümölcs amit gazdái belém adagolnak
Köttetik láthatatlan nem-is-tudott szövetség érdekemben és érdekeimért
Bimbóban a virágok melyekkel majd a tompa fekete falakat utat eget díszítik
Tudom és hagyom is szoktatom rá szemem szám arcom mindegész testem jól szervezett mozgás-rendjét és mozgás-rendszerét
Hogy el ne áruljam magam s el ne pirítsam orcájukat kik nékem jót akarnak
S velük együtt csináljam sőt lelkesen ha kell (ó legáldottabb dramaturgia! ) a folyamatos katarzis játékait
Melyektől végre végleges megtisztulással s vissza-nem-eshetően múlok ki a lassan belémunók közül
Hogy újult szívvel fordulhassanak a nyomomba lépők felé
S némi változtatással s ezért friss kedvvel is kezdjék azoknál és azokkal ugyanazt amit velem meg nálam befejeztek
|
Irigyen
| Számomra ismeretlen s az is maradó |
| tájak meg évek eljövendő urai |
| s eljövendő világok otthonos-vagány |
| kalandozói szemetekben furcsa fény |
| az enyémmel végképp nem rokonítható |
| együgyű kisfiúk s kislányok ostobák |
| mily őszintén irigy vagyok s tanácstalan: |
| hogyan pótolhatnám sosem pótolhatom |
| a majd ti-látta éveket meg tájakat |
| ó gazdagabbak többek nálam százszor is! |
|
Ők voltak jók
| Mégis: akik sose láttak, s látva kutyába se vettek, |
|
mégis: a százezrek, mégis: a százmilliók, |
| ők voltak jók hozzám mindig, s máig is ők jók, |
|
kik sohasem bánták: élek-e vagy halok-e. |
| Ám az a tíz-húsz, kit pártomra adott vala sorsom, |
|
óvatlan rám jött, s gúzsba kötött ügyesen. |
| Most hogy menni, vagyis készülni parancs kötelez már, |
|
folyton mélyebben vág a husomba a gúzs, |
| napról-napra nagyobb fájás mozdulnom, ahogy kell |
|
tennem, amit szoktak tenni az útra kelők. |
|
Mi volt e test
| Én tudom, igen, a legpontosabban, |
| a legmélyebben, legtöbb oldaláról, |
| az árnyalatok százezer fokán, |
| én tudom, igen, hogy mi volt e test, |
| milyen egyetlen, ismétlődhetetlen, |
| milyen párját-nem-lelhető csoda |
| az őssejttől a végképp bonyolult |
| organizmusig, én tudom csupán. |
|
| Hát gyászolom magam előre, jobban, |
| mint teheti majd a legközelebbi |
| bőrömön kívüli másik, a szintén |
| pótolhatatlan, akit éppenúgy |
| képtelen lesz akárki elsiratni |
| őszintébb fájdalommal önmagánál. |
|
|
Önvédelem
| Most már nem babra megy a játék |
|
| mind több testőröm is már |
| mind több egy-vérem is már |
| valóban rossz szaguk lesz |
|
|
Mondja-e?
| Mondja-e az Úr vagy az úr (kis „ú”-val) |
| a belső úr ha elvégeztetett: |
| „Jól vagyon jó és hű szolgám…” vagyis |
| a bibliai summázást amelynél |
| biblia nélkül sincsen fontosabb? |
| Írom a följegyzéseket iratlan |
| ha be kell számolnom majd hangosan |
| vagy csak úgy hangtalan (mivel magamnak) |
| ne felejtsek ki semmit (érdemet!) |
| Rakatik pedig mind a többihez |
| rakatik pedig… És a jutalom? |
| Mit bánom én csak hangozzék a szó |
| csak hangozhasson kívül vagy belül |
| eföldi dolgaim megnyugtató |
| igazolásaként hogy: „Jól vagyon…” |
| s hozzá az engedély: bemehetek |
| U(u)ramnak örömébe |
Hogy mi lesz |
|
Öregek
| Hószakállúak, jóságos szeműek, |
| kikben – úgy hittem – bölcsesség tanyázik |
| és minden bűbájt értenek, |
| hószakállúak, s kiknek nincs szakálluk, |
| őszfürtűek vagy kopaszok, |
| már azt is látom, mikor elmerengnek |
| azt is tudom már (őszfürtű ugyancsak), |
| arcukról, nem a békesség szemükből, |
| hogy a csonttalanná gyötört |
| test szégyene ad hírt gyáván magáról, |
| s azt is tudom: akad ma is |
| oktondi kisfiú, ki rám tekint úgy, |
|
Nő, fogy
| Az árnyék-e nagyobb rajtam, a fény-e? |
| Napból jövök, s megyek, mint más, az éjbe. |
|
| S az árnyékos fél nő, míg fogy a másik, |
| és lassan-lassan teljesen levásik, |
|
| hogy mire majd az út végére érek, |
| nyoma se marad rajtam már a fénynek. |
|
| Most mint vagyok, ki tudja? Ha tükörbe |
| nézek, nem látszik rajtam semmi görbe, |
|
| csak ha magamba, szemem akkor ér be |
| folyton vigasztalanabb feketébe. |
|
|
Kívül, belül
| a szomszéd erős gyerekétől |
| szerelemtől valami mástól |
|
|
Könyörgés
| sem az idő s a körülmények |
| hagyja még szép-látni szemem |
|
Kórház
|
Üres kórházi ágy a közeli látogatónak.
Vetetlenül, görbe paplannal, nyúzott párnával, gyötrött lepedővel.
Jajveszékel a paplan, siránkozik a lepedő, üvölt a párna.
A látogató fejében, mellüregében termes-vak visszhangok riadnak.
Űrt szakaszt az üres ágy. Magánál ezerszer nagyobbat. Öblöset, feneketlent.
S a látogató beléhull, még mielőtt megtudná, mi is történt.
|
Kórházi halál
| „A nyolcasban a bácsi exitált…” |
|
| Nem volt mindig a nyolcasban a bácsi, |
| sőt csak néhány hete volt ott a bácsi, |
| a bácsi azelőtt még otthon élt. |
| Hát persze támadtak (tán sokszor is) |
| gondolatai, hogy előbb-utóbb… |
| de sokkal szebbnek képzelte a bácsi, |
| hogy majd a feleség, az unokák, |
| a vő s a lány, meg hogy halálos ágyán, |
| hogy… |
S lám, négy fal, néhány bútordarab, |
| vaságy, asztal, három szék, vaslemez |
| éjjeli szekrény, mind fehér, kopott |
| s kemény és zörgő, pisla lámpafény |
| és éjszaka és senki, csak maga, |
| és a nővér is csak utána ment be, |
| s tett ezt-azt, hogy hát mégis a tetem… |
|
|
Különben
| Üvegtükör helyett más szeme-tükre |
|
| Fülbéli lódobogások helyett |
|
| Komoly nagy salabakterek helyett |
|
| „Hát így van” „Nincs segítség” |
| „Ilyen az élet” „Meg kell halni” |
|
| Különben hogy lehet kibírni? |
|
|
Legalább ott
| Bőrön belülre nem kerülnek |
| így hát az élők kint maradnak |
| s a kint maradó ha ölel vagy |
| ha épp az antipóduson jár |
| magányt nem oldhat így sem úgy sem |
| Nézem csalóim megcsalódva |
| szemükben a leleplezésnek |
| s hangtalanul mozog a szájuk |
| „Tudtam”, „Tudtam” – mondják esetleg |
| vagy „Jaj” , „Jaj” vagy „Veled vagyunk” |
| Tört legyintés tekintetemben: |
| hát most kezdjem a szemrehányást? |
| legalább ott bizonyosul majd |
| a bújócskát játszó igazság |
| mert vízzel földdel kukacokkal |
| a léleknek meg nyoma sincsen |
|
A lélek fáradságai
| Hátrál a test lesz impotenssé |
| (magát kasztrálja rossz hitében) |
| s kénytelenül a képzeletre |
| miközben keze-lába alszik |
| végez buzgólkodást viharzót |
| ismétel vagy szerkeszt leendőt |
| csinálja ötvös szorgalommal |
| és többször és váltig s nem unva |
| s ül rája fáradtság hatalmas |
| s miközben keze-lába alszik |
| holott csak fekszik mozdulatlan |
|
Még egy
| Még egy sor tégla még egy |
| éj s nap készek parancsra |
|
| hogy már vesztes se lenne |
|
|
Gyanakszom
| A legkevesebb hogy ma már |
| gyanakszom: egy-egy zavara |
| a testnek nem a főágból szakadt |
| kis-nagy kitérő csak hanem |
| mely nyílegyenesen szalad |
|
Gyász
| Az ember próbálgatja innen onnan |
| hisz ilyen hal meg többnyire ilyen ki |
| sok volt s pótolhatatlan valakiknek |
| de épp ezért minek kezdeni újból |
| s hány ezredikszer? |
Inkább csak legyintsünk |
| inkább csak bólintsunk rá: „Úgy van úgy van |
| értjük nem lep meg nem is lázadunk” |
| Minek mindig fölzaklatni a lelket |
| a semmiképp-sem-új botrány nevében? |
| Végül is zárt a kör s lemez csupán |
| a sose-voltnak hitt búcsú-jajongás |
| pár sallanggal megegyéniesítve |
|
| Az ember próbálgatja a menekvő |
| ész tömegestül hajtja föl a józan |
| érveket mellé fekszenek az ágyba |
| leülnek asztalához körbefogják |
| ki sem lát közülük s már azt hiszi |
| sikerült meggyőzetnie mehet |
| tovább nyugodtan s akkor egycsapásra |
| ráomlik minden s fölbuggyan keserves |
| forrásként zokogása mintha rémes |
| álomból gyermek sírna fölriadva… |
|
|
Betelik
| Szépen betelik a világ minden helye: |
| munkában utcán ágyban kocsmaasztal |
| mellett ellen-szószékeken közös felvonuláson |
| rozoga padon öregekkel nyárdéli víz- |
| parton homokban idegen városok utcáin |
| idegen tájak négyszögeit cserélgető |
| vonatokon apa- nagyapa-helyzetekben |
| sőt -pózokban mindenütt mindenütt |
| Szépen betelik a világ minden helye |
| ahol én voltam egyszer általvétetik |
| valamennyi szerepköröm hát mindinkább nyugodt |
| s derűs vagyok forog a verkli nélkülem |
| jövetelemmel nagyobb űrt tömtem be mint |
| amekkorát távozásommal itt hagyok |
|
Gonoszkodik a test
| Gonoszkodik a vén test: handabandáival |
| szemem fülem figyelmét magára kanyarítja |
|
| óránkint és naponkint tesz fel kérdéseket |
| az okot és a célt és az értelmet kutatja |
|
| gonoszkodik a vén test: pórázra vett kutyák |
| falkáját hajkurássza gondolataim körbe |
|
| növök egy-lényegessé ki tengely és közép |
| és csúcs és mag s egyéb mást bagatellizálok |
|
| négymilliárddal együtt rám is kiosztatott |
| e szörnyű csoda-század szégyene dicsősége |
|
| egyetlen rögdarabról se mondhatok le még |
| élek: birtokolnom kell az egész világot |
|
| egyetlen rögdarabról se mondhatok le még |
| élek: mind a világért rajtam a felelősség |
|
| mi történik a földben a vizek mélyein |
| a föld alatt s mi az elérhető egekben |
|
| erősen érdekeljen és szóljak is bele |
| (cipőm ruhám ügyébe legbenső dolgaimba) |
|
| gonoszkodik a vén test: nyűgös kényes hiú |
| szeretne bőröm börtön-falaiba bezárni |
|
| de régi jó szokása szerint nem tűri a |
| lélek s nagy mozdulással ki-kivág tömlöcéből |
|
|
Az utolsó ítéletkor
| Az utolsó ítéletkor valahogyan |
| megoldom hogy ne legyek más mint bárki más |
| az utolsó ítéletkor valahogyan |
| – ámbár ki tudja milyen testbe öltözünk – |
| megoldom hogy többé ne legyek kevesebb |
| szerzek egy jobb alsókart félkart valahol |
| s ha felharsannak az angyali trombiták |
| kipattanok síromból és fürgén megyek |
| ahova kell és összekulcsolom kezem |
| tüntetően a mellemen és hangosan |
| imádkozom hogy nézzenek rám s lássanak |
| s forduljanak is el mert semmi különös |
| nincs rajtam (végre nem lesz semmi különös) |
| forduljanak el sokat néztek azelőtt |
| persze nem épp ők de hát az már egyremegy |
| sokat néztek buta fölénnyel a maguk |
| képére és hasonlatosságára lett |
| világban félszegen-sután bukdácsolót |
|
Kanyar
| Akit egyszer készen kaptam |
| aki volt számomra szentség |
| s mindenen túl bástya mentség |
|
| – tettem? tétlen elvesztettem |
| s már csupán kicsit hiányzott |
|
| újra kezdem szabni szintén |
|
| hullok egy-egy rideg este |
|
| ha a szokvány földi fegyver |
| – S majdnem azt a békét érzem |
|
|
Isten pólyása
| A hit kevés hogy atya… hogy teremtő… |
| hogy gondviselő… hogy kik szeretik |
| azoknak minden a javukra… hogy |
| így aztán rendben a világ… |
| így aztán rendben a világ… |
Sivár |
| idény kezdődött számomra naponta |
| akadnak ferde dolgaim bogos |
| botrányaim (nincs ez másként azoknál |
| akik kifele mennek s mindenük |
| mozdulna még a régi rend szerint |
| de fuccs a régi rend) nekem tehát |
| afféle dajka kell vagy kellene |
| aki nem úgy őriz csak általában |
| s vár hogy hozzáfussak hogy kérni menjek |
| esetleg bármikor vagy épp szabályos |
| fogadóóráján |
nekem bizony |
| tolakvó gondossággal vesz körül |
| fölállnom is segít leülnöm is |
| tud írt gyomorégésre szívnyomásra |
| itt-ott zavargó agyérszűkületre |
| érzelgős rokkant lelkifurdalásra |
| s még rossz szagom is ellegyezgeti |
|
| Mert az atya gondviselő teremtő |
| csak akkor kell ha nem is kell nagyon |
| ha oltáron könyvben is elegendő |
| vagy szájon (a teljesség kedviért) |
|
| Sivár idénybe léptem én bele |
| szükségem többre van hiszen az Isten |
| pólyásaként mindenha rá vagyok már |
| utalva |
Hát jöjjön ha azt akarja |
| hogy föl ne mondjam a barátkozást |
| s vállalva a kitett gyerek bitang |
| sorsát pusztuljak el bitangul én is |
| a magam és az ő gyalázatára |
|
|
|