Így először

Összebékülve a tavasszal nem bántom, ő se bánt: nem traktálom vénség-panasszal, s ő jó a vén iránt. Csak nézem – már békés kiváncsi – makacs, kápráztató szorgoskodását, egy-világnyi pangást megmozgatót. Csak nézem – eddig így először, hogy benne s kívüle; a kert, lám, duzzad, égre gőzöl, telik telis-tele. Kívül, hát tisztán, torzulatlan – hajszák, csapdák, cselek, miket, mivel magam becsaptam, rég hozzáképzelek: látom: sehol. De láz, reménység gyöngéd és eltökélt űzi a tél hideglelését, a nedvet és a vért. Hálás vagyok. Leépülőben nyugodtan tervezek. Bárhogy rendeltessék felőlem: leszek, leszek, leszek.