Most kél kedvem

Rostock és Agrigento e század és trecento vaskos kopott horgony-bakok szemnek-friss márványoszlopok hol észak- hol meg dél irányban vándoroltam kíváncsi lázban és közben mindenféle giz-gaz valóban s képletesen ez s az Varsó utcai árusa fejkendős gyümölcsöskofa aki almáját rejtegetve szoknyájával buzgón törölte s hogy véletlen pont arra néztem megrebbent az alma kezében kicsi vagy óriás terek ilyen meg olyan emberek százféle hang százféle rend értettem vagy nem mit jelent aztán az a stralsundi lány ki pár reggel maga után csalt vagy a siracusai múzeumőr a bősz buzi ki mindenáron meg kívánta mászni barátom vagy az Eiffel-torony s a Bois de Boulogne… Ó hogyan rámjött a mehetnék talpam mozdul ahogy mehetnék Harminc-negyven év mintha semmi mintha csak a tegnapba menni szobám mélyébe zárva utcára sem kilátva most kél kedvem ki tudja éppen miért épp most aligha értem „kilódulni” épp most minek a bokros messzinek minek nyomai koratéli testemet már alig kímélik