Szekrényfiók
| Itt minden van de semmit sem találok |
|
| …Sokféle jegy meg igazolvány |
| használati utasítás rokkant |
| öngyújtók még dohányos éveimből |
| kis fadoboz Hindenburg képe rajta |
| keresztben német zászló és magyar |
| s tűszúrással „Isten velünk” szöveg |
| (ártatlan giccs az első háborúból) |
| bőr- és műbőr erszények jónehány |
| betét golyóstollakba s mennyi más! |
| Ha rendre fölsorolnám legalább |
| tízszer hosszabbra nőne versem |
|
| akármelyik tárgyat tolom tovább |
| mint gyöngéd s változó meleg fuvallat |
| egy-egy emlék – odáig tetszhalott |
| s megtámogatja dőlő életem |
|
|
Nem nőttem bele
| Lötyög rajtam – még nem nőttem bele – |
| Pedig leszek lassacskán nélküle: |
|
| Ábrándozom: mi is lett volna ha |
| most úgy feszülne rajtam a ruha |
|
| Ezer hajlat érintkezési pont |
| s ez így marad már: vonzódás iszony |
|
| Jaj hogy kívántam megpróbálni sok |
| kísértést mely köröttem háborog |
|
| Hol sikerült hol nem – Jobbára nem: |
| szabdalnak át most is keservesen |
|
| Akárhogy történt nem siránkozom |
| képződik félrebillent szájamon |
|
|
Mint egy könnyű szín
| csak mint egy könnyű szín |
|
|
Most kél kedvem
| vaskos kopott horgony-bakok |
| szemnek-friss márványoszlopok |
| hol észak- hol meg dél irányban |
| vándoroltam kíváncsi lázban |
| és közben mindenféle giz-gaz |
| valóban s képletesen ez s az |
| szoknyájával buzgón törölte |
| s hogy véletlen pont arra néztem |
| megrebbent az alma kezében |
| százféle hang százféle rend |
| értettem vagy nem mit jelent |
| aztán az a stralsundi lány |
| meg kívánta mászni barátom |
|
| Ó hogyan rámjött a mehetnék |
| talpam mozdul ahogy mehetnék |
|
| Harminc-negyven év mintha semmi |
| mintha csak a tegnapba menni |
| most kél kedvem ki tudja éppen |
| miért épp most aligha értem |
| „kilódulni” épp most minek |
| testemet már alig kímélik |
|
|
Mértékkel ismeri magát
| Voltam falánk lettem undorodó |
| immáron mindkettőt utálom |
| csak ami bennem van még rejtező |
| azt fürkészem amíg meg nem találom |
|
| Szegényen magunk ismeretlenül |
| lépünk a velejéig idegenbe |
| pedig így a határsávban bizony |
| kíváncsiságunk nagyobb is lehetne |
|
| Ha egy-egy másutt termett gondolat |
| környékez meg fölrántom körbe gátam |
|
| Mit szól – ha van – ki túl vár s üdvözöl? |
| Azt hogy olyan jött legalább |
|
|
Címjegyzék
| Címjegyzékem – mert újabb címeket |
| lassacskán már az eredetinek |
|
| A megszűnt címek? néhány költözés |
| De mit is ér a levelezgetés |
|
| És én? hány jegyzékben szereplek én? |
| kihúznak-e vagy azt se – könnyedén |
|
| S jön ötven év és címjegyzékeink |
| szétvándorolnak síremlékeink |
|
|
Magányosodás
| A magányosodás az elmagányosodás |
| a végső elmagányosodás mely általában |
| egyszer jut csak mindenkinek |
| küszöb fölé emelkedik már |
| az élettel sziámi torz ikerként |
| ahogy én gyakoroltam is elégszer |
| Ismerős a bal mell mélyén az ólom |
| a gondolatok egérfutkosása |
| a szelíd tárgyak csúfolódó |
| hogy a célok sorra lebuknak |
| a menetrendet előre tudom |
| de most valami még hozzácsapódik |
|
Legújabb fotómra
| (a szem nekem mindent elárul) |
| Nemrég egy barátom szemében… |
| s ő nincs is már: a föld alá bujt |
|
| Egy frissen készült arc-fotómra |
| ezért fürkészek most riadtan |
| Számomra is eljött az óra? |
| – kérdem magamról és magamban |
|
| Vagy én csak még a messzeségbe? |
| A fénykép most egyszer talán csal? |
| A végesnek tán mégse vége – |
| S vigasztalódom öncsalással |
|
| De nemcsak a szemem – az állam |
| járomcsontom (mit rejtve rejtek) |
| az orrom a nyakam a szájam |
| már rendben lenni elfelejtett? |
|
| Ilyen lepusztult még nem eddig |
| Sajnálnám is ha illenék ez |
| Máskor bíztam most visszatetszik |
| nincs semmi kedvem az egészhez |
|
| Szemem nem lesz arcom behorpad |
| szám széle durcásan legörbül |
| s ha látok úgy látok maholnap |
| csak belülről már csak belülről |
|
|
Lányaim távollétében
| Most kellene hogy nincs egyik sem itt |
| bevégeznem az élők dolgait |
| meg tudhatnék pihenni tán |
|
| Hogy visszatérve többé nem velem |
| találnának már mindent nélkülem |
| s a tárgyak s az emlékezet |
|
| S ez hű állócsillagként szüntelen |
| egük boltján ragyogna messze fenn |
|
|
Sok várás
| (mássá tesznek odább repülnek) – |
| és mindig ösztövér csomaggal |
| de válasz se éjjel se nappal |
|
Megmérgeződtek
| ott készül nálad a tiéddel |
| néked is gyűjtöm az enyémmel |
|
| Nyelvünk e rossz tolmács ha rest |
| hogy amit talpunktól hajunkig |
| föl-föllebben de elhanyatlik |
|
| kimondani nyelvünk ha rest: |
| bízzuk a szemre kézre lábra |
|
| tudták és látták a helyest |
|
| hanem lassan megmérgeződtek |
|
|
Tömörülnek
| Ahogy tölcsérbe ömlik a homok: |
|
| sűrűlve tömörülnek egyre másra |
|
| Előbb gyerekkorom virágpettyes meséi |
| mezítláb talpaim alatt engedelmes növények |
| messzebb egy nagyszerű folyam |
| és csak a fürdés csak a nap |
| és csak a fény-híd a vízen: |
|
| mindig-szerelem egy-kívánság |
| növekvő félelem hogy meghalok |
| vad képzelődés valaki leszek |
|
| Aztán a szép és szörnyű férfikor |
| három apróság karjai nyakam körül |
| csodálatos asszony-társ rosszba-jóba |
| kevés napfény és ormótlan sötétség |
| véglegessé kifaragott arc |
| könnyű nehéz futó szerelmek: |
|
| újabb gyerekkarok nyakam körül |
| áruló szervek botló működései |
| baljós de már nem félremagyarázható jelek |
| ugráló fantázia hogy mi is lesz és mikor: |
|
|
Harmadszorra
| Előbb három-négyévesen magam-magam |
| később három-négyéves lányaimtól |
| most meg három-négyéves unokáktól: |
| harmadszorra tanulom hát s lassan tudom |
| (tudom vagy csak úgy képzelem hogy már tudom?) |
| milyen magasról indulunk s hová jutunk |
|
Városom
| Ez a város amelyben megszülettem |
| fölnevelt közöny gyűlölet |
| szeretet pólyáiban (vagy hitükben) |
| tán nem is tudta hogy én létezem |
|
| most már csak kisebb hányadában |
|
| most már jórészben unokám: |
| infantilis zavart és koravén |
|
|
Tapasztalat
|
„Ím, itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.”
József Attila
|
| Belül, belül a szenvedés, |
| és sehol sincs rá magyarázat. |
| Vizsgálódhatsz köröskörül: |
| se fennhéjázás, sem alázat |
| nem vesz ki kínjaid közül. |
| égett tarló a volt vetés, |
| gubbadhatsz tompán, tétlenül, |
| kezed használhat, hadonászhat: |
| kevés ez is, az is kevés. |
| Belül, belül a szenvedés, |
| se kint, se bent a magyarázat. |
| Az ég borul, az ég derül, |
| a szív jajong, a szív örül, |
| s az ok kétféle ködbe vész: |
| a kés nyelét nem fogja kéz, |
| vad nélkül zajlik a vadászat. |
|
|
Hisz mindenképp javára lesz
Bertók László: „Kő a tollpihén” c. kötetének ihletésére
| addig hogy már értelme sem |
| s ha van csöppet sem érdekes |
| s tájat tárgyat színesre fest |
|
| bármint esik nyugodt legyen |
| ha már mindegy hogy mit keres |
| s hogy mit talál érdektelen |
| hisz mindenképp javára lesz |
|
| s erőt időt jócskán növel |
| ha nem remélt hasznot szerez. |
|
|
Szöveg és dallam
| A dallam nem változtat szövegén |
| Hazug dallam hazug szöveg szülője |
| Kibomlik végül minden szövevény |
| s hátul kerül mit kívántunk előre |
|
| Megszokjuk mert csal a csaló remény |
| hogy a sötétnek is van némi fénye |
| hogy hajunkba ragadt az enyves éj |
| és a homálynak ez az eredője |
|
| Akárhogy is van sok értelme nincs |
| fejünkben tiszta lesz a kóc a tincs |
| bár éhes nyüvekkel telisteli |
|
| Bozsgásuk torkunkat remegteti |
| A suhogó selyemben balgaság |
| Rossz szőnyegén gyöngy-hang se hallik át |
|
|
Sűrűbb megállók
| Szőnyeget vernek. (A világ |
| hétköznapi szívdobogása.) |
| Rosszkedvű köd, ködmélyi fák, |
|
| Már hanyatt-homlok a napok |
| sűrűbb megállókig rohannak, |
| füttyjeleket jajgatva adnak. |
|
| Nem hangulat, hogy kérdezem, |
| hisz már a hatvannegyedikbe, |
| (vagy századikba?) érkezem. |
|
|
Várakozók
|
A Várakozás alkotóközössége versenyben teszi dolgát.
Eljut vele önnön cáfolatáig, – vagy mintha az utakat rekesztené el.
Aki ágyába vár, aki székébe vár, aki tűzhelye mellé vár:
– a didergésben társas fészket lelni, a szótlanságban szelid szólíttatást, az éhségben jóízű, meleg ételt –,
biztos lehet, hogy hasztalan reménykedik.
Ám szikár képzelettel, üzleti józansággal, gyalogjáró tevékenységgel:
– helyeselheti magát, így sima lesz az út, törvény a megérkezés.
De elég lesz-e a meleg, meggyőz-e majd a szó, tápláló lesz-e az étel?
A várakozó várakozzék inkább! Nőjön céllá az eszköz! Várakozzék esetleg rosszul is!
Ha egymás mellé sorakoznának az Idők Várakozásai és Megérkezései, ó mennyivel zöldebbek, virágosabbak, termőbbek lennének amazok!
Ugye, asszonyok, ugye a Várakozás művészei, ugye anyák, ugye szeretők?
|
Istenem
| de ha csak így az túl sivár |
|
| Ha majd egyszer megkérdezi: |
| „Hogy is volt?” – mit felelsz neki? |
|
| Megzúzva mondod: „Istenem |
|
| és voltál jócskán ellenem |
| megszállva testem szellemem |
|
| s előfordult – mért rejteném? – |
| hogy létedet se hittem én |
|
| s ha hittem: hittem: nagy csalás |
| amit velünk bennünk csinálsz |
|
| s a világgal – Vagy tán nem is |
| te csalsz – van ördög s az hamis |
|
| és tőled mindent elrabolt |
| mi benned a javunkra volt |
|
| s őrült furfangokkal teli |
|
| s te csak nézed gyámoltalan |
| tennél értünk – károdra van |
|
| Fordul tehát a helyzetünk |
|
| tőlünk ha kapsz bocsánatot” – – |
|
| Hát nagyjából ekként felelsz |
| ha őszintén beszélni mersz |
|
| ha egyszer majd megkérdezi |
| s úgy látszik hogy el is hiszi |
|
|
Ó ez a rend
| milyen sok bánatot teremt! |
|
| Engedelmességét megértem: |
| ki áll jókedvvel kint a szélben? |
|
| hogy lassan azt se tudja mi |
|
| S én is voníthatnék a holdra |
|
|
Ott keringenek
| El-elbújnak bennem a versek alig találom őket |
|
| Próbálkozom föltépek itt-ott burkokat |
| tán kiszökhetnek s megkönnyebbülök |
| (a sűrű feszülés előbb-utóbb káromra lesz) |
| a rejtőző indulatok idillek szenvedélyek |
| nem azért születnek hogy fészkükben maradjanak |
| s egymással keveredve vagy ádázul birokra kelve |
| holtra fárasszanak s belülről rágjanak |
| azért születnek inkább hogy elhagyjanak |
| s mint csecsemő-Hermészek álljanak |
| talpukra rögtön s fussanak szét |
| a világba de sőt a nagyvilágba |
| s vigyenek hírt a titkon sarjadó |
| indulatok idillek szenvedélyek |
|
| ha eredménytelen segítem útjuk kifelé: |
| egész lényem merő-egy verssé változik |
| s az indulatok idillek szenvedélyek |
| gátlástalanul szétterjedve bennem |
| megállás nélkül ott keringenek |
| testem ágain-bogain s hangolnak szüntelen |
| kívülről érthetetlen bohóc-viselkedésre |
| amelyet végképp tanácstalanul |
| bámulnak jámbor embertársaim |
|
|
Visszatérni
| Ó vers, házadba visszatérni |
| ha ez a ház csupán tenyérnyi, |
|
| Ó vers, ha körbe-körbe, lent-fent, |
| téged talállak mindenütt, |
| nem ismerek jobbféle menhelyt |
|
| A jégcsapok sorban lehullnak, |
| a szél bármily dühödve fújhat, |
|
| Köszönjem? Ó kinek köszönjem? |
| ki így körülvesz, kedvel engem, |
|
|
Ars poetica
| írj, hogyha nem közérdek. |
| és nyögsz, hogy sírva lázadsz, |
| verméből társ után zúgsz: – |
| (mit gondolsz: érdekel mást?) – |
| egy lányra tartozik csak, |
| s zengjünk azért is arról, |
| szép dalt azért is arról, |
| (figyelj rám, Berda József!) |
|
Szocrealizmus
| Elsüllyedsz, ha a lábad elé nem nézel. A tájék |
| dús ürülék-halmok temetője. Ni, moccan is! Ó, csak |
| patkány, semmi egyéb. Nyisd már a kaput! – Kinyitottad, |
| vagy helyesebben: – volna, de nincs mit nyitni. Az udvar |
| gyim-gyom, bűzlő trágya, szemét. Csipás eb ugat meg, |
| menni se tud. Kukkants be az ablakon! Ájulatos szag |
| vág orron. Ha szemed jó, látsz is bent valamicskét, |
| hallani hallhatsz: aggastyán nyöszörög, csecsemő rí, |
| férfi morog, mocskos-nyűtt szalmacsomó a sarokban. |
| Jaj, jaj, mennyi nyomor! hagyd abba, elég az örömből! |
| Reszket a szív, a gyomor. – |
|
|
S jön a Tárgyilagos, jön a Józan, |
| „föltár”, „megmutogat”, „rögzít”. Már kész is a Nagy Mű, |
| olvasd: „Illatosan kígyózó erdei ösvény |
| fut ki a rétre, bokám fűszálak, zsenge virágok |
| csókdossák. Idelángol a kastély tornya a dombról, |
| rácsos díszkapun át lépek be az isteni parkba, |
| mint parkett-padló, oly tiszták, szépek az utak, |
| boldog gyermekhad kurjongat, mászik a fákra, |
| itt egy férfi mereng békésen, amott gyönyörű hölgy |
| bámul az erkélyről a kicsikre, satöbbi, satöbbi…” |
| Így ír hát ama Tárgyilagos, dokumentumot így szül. |
|
| Csak törölöd szemedet, nagyokat csípsz tenfarodon: tán |
| álom, szédület ez? Másként van-e lény, aki érti |
| hogy s mint történt, mint vesz az alja-mocsok ragyogó mezt, |
| hogy lesz hó a koromból, gyöngy-patyolat csunya sárból, |
| áldás átokból, betörőből angyal? |
|
| könnyű, tárd ki füled s jól véssed agyadba: a bűvös |
| égi varázs, e sereg csoda anyja: a szocrealizmus. |
|
|
Már köpni is
| Szatíra? Vagy csak epigramma? |
| Lenne mindkettő égi manna |
| De már köpni is elfeledtem |
| nemhogy ezekhez volna kedvem |
|
Gyöngéd vizit*
| Volt sógorom („volt”, mert meghalt szegény) |
| jó papként élt korai s végzetes |
| betegség-okozta haláláig, |
| méghozzá jó katolikus papul. |
| Viszont alig merném állítani, hogy egyben |
| jámborként is a szó szokott |
| értelmében (lásd: öregasszonyok). |
| A katolikus jelzőt sem sokan |
| tennék nyugodtan a „pap” név elé. |
| De én megesküszöm, ha kell, |
| a keresztények (keresztyének) Úr- |
| istene papjait képzelheti. |
| Ennyit jogom van kijelenteni, |
| mert a nagy Nyájba (bár más pásztorok |
| alá), én is csak beletartozom |
| Kálvin-hitemmel s nagyjából tudom, |
| a fő-fő Pásztor mit s hogyan szeret – |
|
| Történt egyszer – de hogy pontos legyek, |
| előre kell bocsátanom: szegény |
| sógor valamiféle rendhagyó |
| új-ősi szerzetesrend tagjaként |
| indult a pályán: napi kétszeres |
| étkezés, deszkán-alvás, szigorú |
| hallgatási fogadalom, alig |
| alvás, kemény munka, imádkozás |
| és más nyalánkságok, (mint mondaná a szleng). |
| E szerzetet feloszlatták, akár |
| a többit, internálótáborok |
| fogadták őket, bár… nem folytatom |
| egy szó mint száz: a sógor megszökött, |
| hozzánk szökött, és ott elrejtezett. |
| „De a Nagy Gazság Kicsiket Fial” |
| „a Szeretett Vezért” „a Bölcs Atyát” |
| féltő szomszéd a rendőrségre ment |
| e szörnyű bűntettet jelenteni. |
| Hát egyik éjfél-tájt nyolc-tíz dali |
| legény a házat körbevette, néhány |
| az ajtónknak rohant, és verni kezdte, |
| míg én mezítláb, és hosszú, fehér |
| hálóingben ki nem mentem s kinyitottam. |
| Igazolványt (?) és valami papírt |
| lobogtatva vagy három-négy vitéz |
| betódult. |
A szegény sógort hamar |
| elkapták aztán adj neki! vadul |
| fölforgattak mindent, miközben én |
| mezítláb, hálóingben ott valék |
| mellettük (mert úgy rendelték), hogy a |
| törvényesség betartassék, mivel, |
| ha tán egy fürdőköpenyt, lábbelit |
| fölvenni mennék, könnyen meglehet, |
| hogy közben a rendszert megingatom. |
| Az egyik éber közben boldogan |
| föllelte a levélcsomót, amit |
| Itáliából majd félév alatt |
| ifjú nejemnek írtam: túl-tele |
| szerelemmel s lelkesedéssel a |
| csodákon – pátoszos, de részletes |
| beszámolókat. |
Egy perc és a dús |
| fejekben készen volt az épület: |
| „Pap… szökevény… Róma… római |
| pápa… köteg levél… szervezkedés |
| a hatalom megdöntésére… tiszta ügy, |
| hogy őfőszentsége, a Pápa Úr |
| mint reformátust engemet szemelt ki |
| gaz terve cinkosául” |
Úgy körül- |
| belül reggel négyig tartott a szép |
| vizit, aztán egy forma-űrlapot |
| löktek elém aláírásra, és |
| a sógort a levelekkel s mi más |
| egyébbel, azt már nem nagyon tudom, |
| elhurcolták. |
A sógor hónapok |
| múltán szabad lett, ám leveleim |
| végképp elvesztek, s velük bennem is |
| sok minden s nem lett meg többé soha. |
|
|
Történelem
| Ágak szelek zúgása kutyafalka |
| falánk űzés őrült űzettetés |
| a kutyáknak vérszomjban leng a farka |
| árad hullámzik dől a rettegés |
|
| Vérre készülnek buckák fűcsomók |
| a föld pokolszáraz de bőven inna |
| Majd öntözik fölhergelt bősz kopók |
| nyulak vérét fröcskölve dombjaikra |
|
| De csak nem pezsdül a halott terep: |
| nem sejti mi veszett el a világban |
| úgy véli jut még neki is szerep |
|
| s teremhet mint egyszervolt hajdanában |
| mikor falkák ritkábban jártak itt |
| s élet nőtt mindig a halál nyomában |
|
|
Születés
| Reggel felé történt az első alkalommal is a ház a falak ugyanazok |
| persze nyilván festettek azóta esetleg itt-ott renováltak |
| arcok serege tűnt fel és el hangok serege tűnt fel és el |
| most nem látszik és nem hallatszik semmi belőlük |
| A gyanútlan gondolhatja hogy a két iker-láncszem közvetlenül egybekapcsolható |
| a nem-gyanútlannak ilyesmi eszébe se jut |
| tudja hogy csak hosszúsoros versek rímeiről lehet szó |
| rímekről amelyek egyikétől a másikáig |
| villámlások örvények riadalmak |
| harci terepein át vergődhet el csupán a vers |
| Hosszúsoros versek rímei – ezúttal félig-tiszta rímek |
| hisz félig-azonos a szótest |
| hisz félig-azonos a szótest |
De mindezt csak a nyakig-érdekelt |
| akiben nyom nélkül nem marad semmi sem |
| s valamennyi külső és belső érzéke |
| tömegével teremti a különb-különb rímhívókat |
|
| Volt újszülött s most újszülő |
| a kétfajta fájdalom és öröm milyen egyfajta |
| sírása csap a nyitott ablakon ki |
| az öreg-öreg vadszőlők közé |
| amik a kettőt könnyen összekeverik |
|
|
Jótanács
| Ha verset írsz máshoz ne menj csak őhozzá: |
| ő megtanít miről s miképpen írhatsz jól |
| ő megtanít: ne kend be oktalansággal |
| a szép papírt hisz arra semmi szükség nincs |
| s a nemzetgazdaságot károsítod |
| ő megtanít lám engem is szíves volt már |
| figyelmeztetni szörnyű tévedésemre |
| midőn – bolondul – verset írtam kínlódó |
| nejemről jóllehet helyesebb lett volna |
| helyette gyorsan elszaladni orvoshoz |
| s injekcióval megcsitítani fájdalmát |
| elvégre… ésatöbbi |
Nos ha például |
| örülsz vagy búsulsz lelkesülsz vagy irtózol |
| lábodra hágnak tisztelettel illetnek |
| eztán ne tollat szedj elő és verset költs: |
| a rációhoz ésszerűséghez fordulj |
| latold meg: mit csinálni itt előnyösebb |
| és azt csináld Verset csak akkor írjál ha |
| nincs jobb dolgod ha tenni mást már nem tudnál |
|
Végül
| Belsőm mint ásott-kút-fenék |
| s ha a vödör mélyebbre ül |
|
| Kint egyetlen tenyérnyi hely |
| (ki nem hörpinthető kehely |
| más kép: agyonzsúfolt bazár |
| hol minden szem kellőt talál) |
|
| Mint kinek van hozzá szeme |
| hogy mit kell észrevennie |
| hogy mint kell megmutatnia |
| hogy mennyi ott a nagy csoda |
|
| Jobb lesz – görbén mint a hurok |
| görcsben magamba fordulok |
|
| Másként mind nyersebben remeg |
| s a szó lassacskán megreked |
| mint kit gyilkos torkon fogott |
|
|
A fű
|
| „A fű vagyok; mindent betemetek” |
| C. Sandburg (Szabó Lőrinc ford.) |
|
| mely együtt több százszorta mint |
| lehet hogy mindent betemet |
| mert valahonnét mag röpül |
| hatalmasnak látszik csak a |
|
|
|
|