Töltésoldalon

Ó, csak a dolgok hűek: a házak, a roncs padok, a folyton változó és mindig változatlan öreg folyó. Tükörbe nem nézek, s ha őket nézem, a gyermek nézi őket, a régi gyermek. Az ember hűtelen: akik elémkerülnek, változó arcukkal szegény mulandóságom harsogják, hangos gúnnyal csúfolkodó szavakkal: ha ők így jártak, akkor ne legyek én se boldog. Jancsi, Misi, Tera… halottak, vagy alighogy ők, élők, de csontig mások. Hol keresselek, merre? A kivájt törzsű fűzfák réseibe a parton verseket dugtam egyszer, s többé nem találom. Hanyatt fekszem a fűben, szél van a füzes zúg-zúg, állandóság e zúgás; így volt már ötven éve, és ötven évvel eztán így lesz minden bizonnyal, mondanám békítőnek, de fojtogat a sírás. Lehunyom a szemem. Nedves földszag és fűszag. Virágozzék belőlem a gyermek nyári napja, ki serkenő vággyal a testében itt a töltés- oldalon hajdanában a szerelmet kereste.