Alkalmi vers

Október, koradélután, kék ég, a lomb még zöld a fán, olykor hűvöske szél suhan, levél lebeg le lassudan. Kék ég, az alját kőrideg házsor-szalag szürkíti meg, hűvöske szél felhőt sodor a távol horizont alól. Még mennyit meg kell mentenem, mennyit szavakba öntenem, megőriznem: ha nem leszek, majd ők viszont őrizzenek. Ez persze érzelgés csupán. Levél, ház, koradélután, szél, felhő, szó, én elveszünk, és nem leszünk, és nem leszünk.