Csikorgó
| fagytól didergő hátgerinc |
|
A biccenést is
| A teljes létezésig hallásig |
| hány szemnek fülnek kell még |
| s fölkészítenie közölhetőre |
| a közlendőt |
Csak csökkenne a restség |
| fogynának a félfordulatok is |
|
Mit ér?
| Várjam mit rendre várni kell |
|
| Nincs mit beléjük rakhatok |
|
| mind súlyosabb tájról jövök |
|
| Ám hol leszek ha ott leszek? |
|
| Vagy ott is kongás vesz körül |
|
| Kint hull a hó kertem fehér |
| Ha így ha úgy: mit ér mit ér? – |
|
|
Váltakozások
| Forog bennem Hol áll meg ó melyik |
| képet nagyítja ki a képzelet? |
| Mostanában többnyire hervadásos |
| jelenetek s a végső hervadás |
| másfelöl meg velem bujálkodó nők |
| vetítődnek agyam vásznára sorban |
| Pirosnál pirosabb és feketénél feketébb |
| színekbe öltözködnek és öltöztetnek engem is |
| És mindez úgy történik hogy hiába |
| nézek ki a kertbe vagy az utcák |
| nyüzsgésében seregnyi emberarcra |
| az én lépéseim hibátlanul |
| tartják szokásos rendjüket |
| S ha olykor-olykor közéjük vetül |
| valami más is csak pár pillanatra |
| s jönnek megint a régiek: |
| jelenetek s a végső hervadás |
| meg a velem bujálkodó nők |
|
Egyszerűbb
| Így egyszerűbb de nem igaz – |
| Belémászni egy kormos lébe |
| feketét mindenben akárhol – |
| Kezdődött friss kasmír-színűként |
| (a szemnek meg talán a szív) |
| s ahogy a szív fáradni kezdett |
| úgy halványult a tarkaság |
| Majd szürke lett a nagyvilág |
| aztán – már régtől – fekete |
| észlelném ha hagyná a szív |
| de úgy látszik kényelmesebb |
| nincs ínyemre – hát csak hagyom |
| a feketét – így egyszerűbb |
| így egyszerűbb bár nem igaz |
|
Sántító jelek
| hogy nem jó vége lesz hogy |
|
|
Én híveim
| Fel akarok ülni fáj nem sikerül |
| le akarok feküdni fáj alig megy |
| Egy-két lépést akarok tenni szédülök |
| Pedig akarok nagyon akarok |
|
| (esetleg szélkönnyű vágyam termékei) |
| nem mozgathatják már kedvem szerint |
| a bunkó testet melynek még álmaim |
| bozontos bokrai között is |
| valamiképp szabályos rendje volt |
|
| („Nem érdekli a nyomorom”) |
| nem tudtam elképzelni sem |
| elvált egymástól a lélek s a test |
| és mindkettő saját útjára tért |
|
| villámcsapás idézi vissza bennem |
| az emberhez méltó hajdani |
| katonás fölé-alárendelést |
|
|
Annyi sem
| Csoszogás? Méghozzá az én talpam felől? |
| Sose hittem volna hogy erre sor kerül |
|
| Akiket csoszogni láttam járdán kövön |
| sajnálva búcsúztattam tudtam rájuk mi jön |
|
| Hát az jön rám is? Tán lassan tán hirtelen |
| tán elkoptatva melyben már nincs is értelem |
|
| Zene lesz ez a hang mely elcsöndül hamar |
| vagy nyikorgás amely gyötörve szétkapar? |
|
| Vagy már nem is gyötör mert annyi sem marad |
| amennyi kell hogy kínnal mozdítsam lábamat |
|
|
Űr utánam
| Akkor tehát megfosztva végképp |
| szobámtól szememtől virágaimtól |
| fiókjaimtól írótollaimtól |
| kedvem szerint választott rám parancsolt |
| s kint a kertben fáimtól bokraimtól |
| vagy messzebb a Széchenyi tértől |
| a szelíden hajló Mecsektől |
| s ami mindenek közt a legkegyetlenebb |
| megfosztva önmagamtól is – |
|
| (De ki lesz megfosztva mindezektől |
|
| magam a mindenségben szétoszolva |
| de úgy hogy nem magam már) |
|
| Jobb volna még előbb begyűjteni |
| régi természetes zsákmányaim |
| s mindegyiket a saját eszközével |
| a saját rendje szerint helyrerakni |
|
| Hogy űr utánam ne maradjon |
| űrt utánam senki se lásson |
| legföljebb csak az az egyetlenegy |
| hajszálaim számát is ismeri |
|
|
Bokorrá nő
| Ahogy mikor már megállt a motor |
| tovább forog még a különböző |
| apró-nagy részlet-szerkezet-kerék |
| de akinek ilyenre van füle |
| az hallja már hogy a forgás mögött |
| csak a kerék gyűjtött ereje jár |
| a tehetetlenségi nyomaték |
| melyet a súrlódások szájai |
| lassacskán végképp fölemésztenek |
| és a kerék mozgása megreked |
| úgy a mai modern homéroszi |
| hasonlattal példázva folytatom |
| a régi cifra szertartásokat |
| (hitét vesztett hívő a nagymisét) |
| s közben bokorrá nő lábam körül |
| a tovább nem használható szemét |
|
Ha tudnánk
| Gyanútlan biztonság sejtelmetlen erő |
|
| Ha tudnánk mennyi buktatót |
| lépünk naponta és hallanánk a |
|
| s látnánk az ellenünk kelő |
| a rettegés fogadna gyermekévé |
|
|
Az okos ég
| Jó lenne azt gondolni: rég-rég |
| az ember még nem látta végét |
| nem látta s holtig mint az állat |
| élt s nem töprengett hogy mivégre |
|
| Jó lenne – ám csaló a látszat |
| Olvasd Salamon bölcsességét |
| a többit bízd az Okos Égre |
|
|
Az egyszeregy prózája
| Cifrázgatom teszem-veszem: |
| ez most az én történetem; |
| a helyszín is – sehol kulissza, |
| s az idő: nem jön az se vissza. |
|
| Nem kéne-e módszert cserélnem, |
| igazabban, nyersebben élnem |
| hogy hol mit átszínészkedem, |
| abban való részem legyen. – |
|
| Szépelgés, lábujjhegy-dumák… |
| Alany, állítmány – nincs tovább. |
| az egyszeregy prózája kéne. |
|
|
Extázis
| hová csak legmélyebb álmaiban |
| és benn a leglény közepében – |
|
| a legkisebb lábujj az is még |
| zsoltáros Dáviddá növekszik |
|
|
Kettő
| Két száj beszél a saját nyelvén mindenik: |
| s két szempár egyre kérdezőbb |
| egyre kutatóbb tanácstalanabb |
| egyre sűrűbb legyintéssel behintve |
|
| Ó hajszálra azonos hajnalok |
| sokféleképp meglett sokféle kép |
| de nemhogy műfordító bűvködés |
| még hű tolmács se jön segíteni |
| sebességgel rohannak távolodnak |
|
|
Csak pislog
| A test hatalmas bölcsessége – |
| az agyé éppúgy mint a nyelvé |
|
|
Csak pislog mint gyámoltalan mécs |
| ezek mellett az elme fénye |
|
|
Kész
| Ledörzsöli egy óriási kéz |
|
Tévesztve
| azért van hogy erő legyen |
|
| hogy foghatatlan jeltelen |
| hasson míg él míg létezik |
|
| ki egyszer fölfuvalkodott |
|
| de látja mily nagy lett a kár |
|
| kellene víz tűzhely kenyér |
|
| céljához társtalan nem ér |
| kiáltozik kér vár nagyon – |
|
| Ám az portálja csak magát |
| s hadarja: én én – s nincs nyoma |
|
|
Mostanában
| az élet értelmét én mostanában |
| mindegyre inkább a halálban |
| találtam eddig másban semmiben |
| hogy épp e förtelemben meglelem? |
|
Nem
| Ki sose hitt – annak tilos tagadnia |
| Csak kiről mint a seb hege |
| apránként s kissé véresen |
| joggal csak az mondhatja: nem
|
|
|
Karácsony táján
| Mindentudó! – Kis fázó csecsemőként |
| tudtad-e Jézus első éjszakádon |
| amit én már tudok hogy mit csinálnak |
| veled majd harminchárom év után a |
| kereszt előtt majd aztán a kereszten? |
|
| Tudtad-e ezt? Ha igen s hogyha harminc- |
| három évig képes voltál kibírni |
| enni inni aludni mosolyogni |
| ha képes voltál élni: akkor én nem |
| vehetlek példának mert akkor ember- |
| alakban-bőrben sem voltál te ember |
|
|
Nagypéntek
| Most ezekben az órákban halott, |
| most nagyon hideg van, nagy árvaság van. |
| Jó, hogy kétfelé kacsintgathatok: |
| elöl s hátul fény ég az éjszakában. |
|
| Azon csodálkozom, hogy nyugaton |
| ment le a nap ma is, hogy a növények, |
| házak nem állnak tótágast, azon |
| hogy még maradtak élők, akik élnek. |
|
| A fő törvény kisiklott: bongva-csengve |
| zuzódhat széjjel mind a többi rajta. |
| A harangok némák – iszonytató! |
|
| Csak három nap… Harminchárom ha lenne, |
| a világra új jégkorszak szakadna. |
| De holnap már harang zeng, szól a Szó. |
|
|
1989 Húsvét
| Három nap és lezajlik minden ami az élet magja volt |
| Jó azoknak akik mostanában búcsúztak el: |
| jó az ifjú színésznek, aki pár hete lett szülő |
| jó a középkorú könyvtárosnőnek aki egy félig illetve egy egészen |
| felnőtt gyermeket és egy férjet hagyott itt |
| mert a gyászolók alig mentek haza |
| s könnyük még szivárgott is egy kicsit |
| mikor az első Feltámadás megragadta halottjukat |
| s vitte (vagy hozta) a Feltámadásba |
| Nincs hát ok a sajnálkozásra |
| sőt a vigadozásra is lehetne |
| csakhogy ezek mind értelmetlen szavak valahol |
| a helyszín és cselekvések formája logikája más |
| Mert kérdezték a villogó ruhájú ismeretlenek |
| „Mit kerestek nincs itt feltámadott” |
|
| És attól kezdve meggyorsult a történelem |
| az iszonyatos és gyönyörű napokat |
|
|
Róla – magamról
| Róla? Nem róla csak magamról |
| Vagy akképp róla hogy magamról |
| Élő nyomát kutatva bennem |
| mindig mindig csak rája leltem |
|
| Persze hogy dicsérem hatalmát |
| mellyel ízeimbe hatolt át |
| persze hogy folyton róla van szó: |
|
| Ha sikerül – bár sikerülne! – |
| formálni képét gyönyörűre |
| az lenne (lesz?) méltó eredmény |
| mert bennem is csak úgy dereng fény |
|
|
Nem bírnak el
| Világosság jön-e a sötétségre? |
|
| Az emberélet útjának felétől |
| sőt előbb jócskán az ocsúdás kezdetétől |
| ahogy egy-egy csillag kis nap kigyulladt |
| belém elém s nagyobb fénykör nagyobb |
| érzékelési kört nyitott körém |
| a sötétség folyton kövéredett |
|
|
|
Látkép
| A hegyoldal… még él az erdő |
| de beleszúr néhány tekergő |
| ösvény, mintha a szélső házak |
| hogy följebb merre mehetnének |
| Tátogatnának s le-lenéznek: |
| kik szégyen nélkül beszegődtek |
| őket pártolják ha esetleg |
| új hódításra törekesznek… |
|
| A hegyoldal… kies hegyoldal |
| pontosan szemközt ablakommal |
| hány színt kiált be hány újságot |
| nehéz és könnyű tanulságot |
|
|
Biztos biztatás
| Rózsaág dőlt a ribiszkére |
| A csipkebogyók már pirulnak |
| minthogyha a ribiszke vére |
| a csöpp szemecskék úgy virulnak |
|
| Ami még tud pirosba bújik |
| a madárhang az is piros lett |
| hiszen ki kell fakulni újig |
|
| Hogy aki látja hallja: higgye |
| e negatív nagy számadásban |
| valami biztos biztatás van |
|
|
1991. szeptember
| szorítja még a gazdag is: |
| a szegénységtől fél szegény |
| Hiába is kötözné sziklakőhöz |
| elvész minden (jaj! „Elhull a virág”) |
| Aki egy évvel ezelőtt is… |
| Szeptemberben s még mindig |
|
|
Vereség
| fordított gyümölcsformájú csöppnyi kincsei |
|
| tanítom nyelvem sűrű búcsúszóra |
| talán nem is elmondhatóra |
|
|
Alkalmi vers
| kék ég, a lomb még zöld a fán, |
| olykor hűvöske szél suhan, |
|
| házsor-szalag szürkíti meg, |
| hűvöske szél felhőt sodor |
|
| Még mennyit meg kell mentenem, |
| mennyit szavakba öntenem, |
| megőriznem: ha nem leszek, |
| majd ők viszont őrizzenek. |
|
| Ez persze érzelgés csupán. |
| szél, felhő, szó, én elveszünk, |
| és nem leszünk, és nem leszünk. |
|
|
Kinyílt
| Csak egyetlen fanyar mosolyra futja |
| hogy ez az év utolsó napja |
| hogy számadás tervezgetés |
| hogy lesz-e még jövő ilyenkor |
| leszek-e még jövő ilyenkor |
|
| valahol kinyitottak egy kaput |
|
|
Elalvó
| Hűl a kályha fémes kattogással, |
| szelíd álmok készülnek szememre, |
| tárgyaim hunyorgó pislogással |
|
egymás után fekszenek le. |
|
| A szekrény, az ajtó és a könyvek, |
| falakon az órák és a képek |
| tőlem illendően elköszönnek, |
|
– régi, hűséges cselédek. |
|
| Eloltom a villanyt: a sötétség |
| áramolni kezd inogva, lassan, |
| ablakomra föltűzdeli ékét |
|
néhány csillag a magasban. |
|
|
Házsor
| melynek más égi-földi díszletekkel |
| a készülődő álomképeket kell |
|
Tévedés
| a falaké kettős éghajlaté |
| a becsukott ajtóké lelkeké |
| elmulasztott találkozásoké |
| Sok minden történt nyáridőn |
| mert azt hihették már mi sem… |
|
| Szervezkedések kint a kertben |
| a föld felett s a föld alatt |
| villanydrótokon háztetőkön |
|
| Lenéz néhány napot kihagyva |
|
|
Körbe-körbe
| Ül otthon vagy fekszik könyv a kezében |
| esetleg toll s előtte kéziratpapír |
| s próbálja megérteni a legtucatabb |
| rejtélyeket mik éppen fojtogatják |
| például azt miért s miképp törvényszerű |
| hogy anyját apját elhagyván a gyermek |
| elmegy valakivel s lesz véle egy-test |
| egy-lélek s mondjuk anyjával kivel |
| egy-test volt valóban valamikor |
| kapcsolata úgyszólván semmivé lesz |
| s apjával akivel viszont talán |
| egy-lélek volt már többé nem bizalmas |
|
| És akkor hirtelen beléhasít: |
| tavaszodik megmozdult a világ |
| s ezerféle új-régi esemény |
| jelenség torlódik zuhog kereng |
| villog fán földön emberarcon állat- |
| testen égen s ő meg négy fal között – |
|
| Fölugrik hát hamarján és kilódul |
| kilódul nézni nézni nézni nézni |
| hallgatni ízlelni tapintani |
| szagolni füvet madarat virágot – |
| Ott aztán újra háborgatni kezdik |
| a félbehagyott gondolatok indul |
| haza folytatja őket |
és ez így megy |
| és körbe-körbe s újra és elölről |
| és tavasszal és télen nyáron ősszel |
|
|
Eztán is
| A gyönge fűre gyönge fákra |
|
| Majd jönnek a ház-mammutok |
| egybeállnak és megmerednek |
| megmerednek és megmaradnak |
|
| csak élnek hajtanak tovább |
| tovább kell a törvénytelen |
| dőlnek (lassított áradat) |
|
| s eztán is ha úgy tartja kedvem |
| a régi vastag fűbe fekszem |
|
|
Föld víz levegő
| A föld a leggyöngébb három közül |
|
| A víznek öt hajó ötven hajó |
| sérül s begyógyul nyomtalan |
|
| A levegőnek öt madár ötven madár |
| ötszáz repülő drót rakéta |
| lepke szúnyog bogár sem árt |
| sérül s begyógyul nyomtalan |
|
| a föld a leggyöngébb három közül |
| és úgy marad és úgy marad |
|
|
Más legyen
| Nyári ősz, egy-lucsok a kert, |
| s még éjszaka is lett, túl sok ez. |
|
| Behoztam képet, zajt, szagot, |
|
| A hullám mélye: a mélyi mély |
| Mi jobb? Ha gyászolom magam, |
|
| Haldoklásból két út lehet; |
| fátylat letépek, eldobok. |
|
|
Saját utak
| Újjászületett? Meg se halt! |
| Lám tréfát űz a kert velem. |
| Mindig tudta, hogy mit akart: |
| sirathatom, köszönthetem. |
|
| jobb ha csak nézem, s ámulok, |
| ő is meglesz majd nélkülem, |
| saját útján jár, nem titok. |
|
| Két pusztító, két pusztuló, |
| két hóhér és két áldozat, |
| két zsákmány, két zsákmányoló, |
| két világ egy égbolt alatt. |
|
|
Zöld
| A gyomok… Te nevezted őket így |
| haszontalanok s olykor mérgezők |
| Pedig de szépek a vad-zöld mezők |
| ha sokszínű virágok pettyezik |
|
| Csak a haszon? Hát a hitelezők? |
| Adós neked (miért is?) mindenik |
| rossz életük rettegve élhetik: |
| aki néz s nem tud azt csalják meg ők |
|
| Bár hajtanának kényszer-legelőre |
| keservesen megtömnének belőle |
| aztán túlélnéd vagy beledögölnél |
|
| s ha megmaradnál félholttá gyötörve |
| azt vallanád még úgy is összetörve: |
| lehet gyom is de nincs szebb szín a zöldnél |
|
|
A napok belső színei
| Tavaszodik… Lassacskán érdemes lesz |
| lenézni a kertbe habár még aggodalommal |
| mert ki tudja melyik szőlőtőke bokor fa |
| élte túl a telet s hogyan élte túl: |
| lecsavart lendülettel vagy kedves pihenésben |
| s most újult frisseséggel várja hogy |
| száz és száz kicsiny de erőszakos |
| robbanás-sorozattal törjön ki |
| robbanás-sorozattal törjön ki |
Ám esetleg |
| arra is kell gondolni hogy egy-egy gallyon |
| már csak emlék-gyümölcsöt lel a kéz |
| emlék-lombot a csöpp levél-kacsok helyén |
| ha végigtapogatja nyáron szokásos mozdulattal – |
| Akárhogy van: tavaszodik… S ha nem mutatná |
| az időjárás igazolná a naptár |
| amelyben hinni kell hisz a kozmosz iratja |
| De itt se helyes se makacs gyakorlat |
| hogy csak piros és fekete szerepel a naptárokon |
| helyesebb lenne a két színt megsokszorozva |
| gazdag skálává gyarapítani |
| a napok belső színei szerint |
| kezdve már a tavaszodás előtt |
| és újévtől újévig évről-évre |
|
Madarak
| Huss! az ágon annyi sokból |
| Kapu csattan Már nem ülnek |
|
őrzi még pár percig édes nyomukat |
|
Dehát
| Festő lennék – sziklán virágot |
| zenész – fuvolát s nagydobot |
| De hát költő – s szót nem találok |
| betűt se – hát csak hallgatok |
|
Nem képzelet
| Nyári harangszó, hajnali. |
| mi történik, nem értem én. |
|
| Csak azt érzem, hogy egyre több |
| Azt képzelem (nem képzelet) |
| hogy vége lett, hogy vége lett. |
|
|
Inkább feketék
|
Nem éltek, hát nem is hallottok, láttok, érzékeltek. Sohasem fogjátok megtudni, hogy mennyire tisztellek benneteket. Tollaimat, zakóimat, cipőhúzóimat, szemüvegemet, lemezjátszómat és a többi felsorolhatatlan mindenfélét.
Gyöngeségeimet pótoljátok, fogyatékaimat kerekítitek. És nem kértek helyettük-értük semmit. Elfogytok, elgyöngültök ti is, és vállaljátok, hogy a szemétbe kerüljetek.
Addigra viszont menthetetlenül hozzám idomultok, s ha esetleg más még fölvenne, talán képtelenek is lennétek szolgálni őt.
Nem a túlvilági életért, hanem hálából jó lenne, ha mellém temetnének. Mint történt sok népnél az idő mélyében.
|
|
Földúlt kert, kirángatott növények.
A levegő emlékszik a rendre, amikor varázslatos formákat adatott beburkolnia.
A nap az árnyékokra, melyeket ezerféleképpen változtatott, míg reggeltől estig körbevitte őket.
Most a levegőn sebek szakadnak, a nap tehetetlenül kereng. Legfeljebb tört képeket vonszol maga után.
Kerüljék el, akik holnapokat és holnaputánokat is akarnak, akik hisznek a számsorok növekedésében. Itt völgyekre újabb völgyek következnek, a számok sorsolások kiszolgáltatottjai.
Vigyázzon ő is, vigyázzon, mert könnyen elérheti a bibliai átok: „Amely pohárból itatott, ugyanabból kétannyit töltsetek neki!”
|
|
Kifelé a tőr hegyét vagy magam felé?
Az én bőrömön már otthonosak a hegek. Alig érhet ismeretlen változat.
A szánakozó gazdag, mert adni tud. S amikor ad, önzően magán is segít.
Ó milyen mérhetetlen kicsi és szegény handabandázások a porban! Mélyebbre hajolnak előtte, de nincs mélyebb nála. Ki kellene vájni körülötte a földet. Hát csak szóban alázkodom, és verem neki a nagydobot.
Persze egy csöppet sem lesz nagyobb tőle.
|
|
Fölvirágzott ló vitt (én virágoztam föl) kietlen utakon. S amikor néha-néha visszanéztem, láttam, hogy mögöttem az utak is virágossá váltak, lobogók lengték be őket, s még valami rajongó ünneplés is muzsikált fölöttük, tompán, sajogva, boldogan.
Furcsa volt, hogy előttem az út a ló talpa alá futott, de mögöttem már a hátamból, valahonnét a szívem környékéről szaladt tovább.
Így mendegéltünk napokon, hónapokon, éveken át.
Aztán egyszercsak hervadozni kezdtek a ló virágai, s potyogtak le róla. Nagyon fáradt voltam már, képtelen egyetlen szirmot is visszatartani. Ha meg hátrafordultam, észrevettem, hogy az elhagyott út lesüllyed az előttem nyúló szintjére, s olyan kietlen és néma lesz, mint amaz.
Közben a ló is eltűnt alólam.
Kezem lóg, lábam alig húzom, mellemben lassú zsibbadás.
Az a legnagyobb szegénység, amikor a magunk örömére sem tudunk többé ajándékot adni.
|
|
Hegyet csinálni a dombból, sátoros ünnepet a szabad szombatból.
Csaló a test: görbén vezet, zavart a hierarchiája.
Én, prédikátor viszont a magam érdekében prédikálok.
Ha az a test kedvemre csalna, nyilván fényesen ünnepelném.
De amannak úgyis mindegy: intésem vagy ünneplésem. Ő a boldog állatok örömével fogadja az ajándékot, s nyugodt állat türelmével a veszteségeket.
Vétek megzavarni, mert értelmetlen és céltalan.
Most viszi körbe kétségét. Füttyent a megkívántaknak, és félrerúgja a fölöslegeseket.
Majd lesz ereje a kifosztatáshoz is.
Ó nem az emberi bölcsesség jóvoltából, hanem azért, mert a percnek él, akár a barom.
|
|
Hárman – írók s egy írófeleség ültünk öt éve itt az asztal mellett. Pergett a szó, tréfálkoztunk „irodalmian”, ahogy illett. Főként a feleség, de mi is nevettünk olykor nagyokat.
Szégyelltük kicsit, amikor hökkenni láttuk a szomszéd asztalokat.
A három kettővé fogyott: maradtam én s a feleség. Az eltávozottak közül egy hátrább volt nálam, egy meg elébb.
Emiatt (is) egészen megmásult a világ. Többé-már-ki-nem-mondható szavak falkája rág. Csak-a-nekik-elmondható személyes szavaké. El kell fojtanom őket, váljanak semmivé.
Ezt az asztalt is ki kell dobni innét, könnyítsen dolgomon. Mind több a temetnivalóm; áldott legyen, ki bárhogyan segít a gondomon.
|
|
Csak magunkkal
| És semmi mód jobbat szerezni |
|
| Csak magunkkal megy töltekezni |
|
|
Ha vak látót
| az még jó mert egyik se sejti |
| hogy verem-mélység vár alant |
| De ha vak látót – azt jelenti |
| hogy láb- vagy nyaktörés felé |
|
|
Hiába
| Ó menthetetlenül idevaló, te. |
| Ó menthetetlenül idegen, én! |
|
| Akárhány év mocskával szívemen, agyamon, |
| akárhány év mocskával érzékeimen |
| nem tudok a dolgok szemébe nézni, |
| nem ismerem már az emberi nyelvet. |
|
| magam kérdezek s magam felelek. |
|
| Pedig azt hittem, sikerül – |
| Ó menthetetlenül idevaló, te, |
| olyan okosan szólítottál, |
| olyan okosan éltél és mutattad |
| látni az édes húst az arcon, |
| s nem a gúnyos csontot mögötte, |
| a csontot, mely az enyészet után is |
| feledtetni a test csodáját. |
|
| olyan okosan kezdtél gyanakodni, |
| s olyan okosan fordítottál hátat – |
|
| Neked: nap a nap, virág a virág, |
| kacaj a kacaj, csók a csók, |
|
| Ó menthetetlenül idegen, én, |
| a szörnyeteg vázát kutattam |
| akárhány évem mocskát döntögettem. |
| Olyan okosan kezdtél gyanakodni, |
| a fénybe néztél, nem a ködbe, |
| s tagadva csóváltad fejed |
|
| legalább ez az ámítás belőled, |
| s maradjon sajgó ragyogás |
| hasztalan oktató kép arról, miként hibáztam, |
| felhőtlen, drága csevegés |
| iszonyú csöndem falai körül, |
| melyek közé halálig elrekesztve |
| magam kérdezek s magam felelek. |
|
|
Koldus
| Kis-stílű tolvajként igyekszel |
| lógni tőlem: – Meglestelek |
| Vidd csak amit batyudba rejtel |
| hisz koldus vagy – fölmentelek |
|
Figyelmeztetés
| Bár jószándék a visszatérés |
| számomra ingatag reménylés |
| Aki ajtóm előtt megáll majd |
| könnyen lezárt lakást találhat |
| melyből nem úgy mentem ki önként |
| halottvivők vittek ki onnét |
|
| Kit illet meg kell hogy jegyezze: |
| ne tévesszen másokkal össze |
|
|
Intő
| Áll. Kezében játék. Törékeny. |
| Bolondokat beszél. Ijesztget. |
| – Fogjátok meg! – Szétzúzza enmagát is. |
|
Fordulna visszájára
| Van a gyökér a szár a termés: |
|
| Fordulna visszájára az egész! |
|
|
Ha közelebb jön
| Tucat-szólamokkal hatásvadász |
| intésekkel vagy filozófiákkal |
| pl. így: „A szépség is mulandó” |
| Vagy: „Egyszer visszakapja még, |
| amit most ő…” vagy „mert az élet oly |
| rövid” stb Ám ő kő- s fa-arccal |
| kő- s fa-kedéllyel meghallgatja ezt |
| s teszi amit tesz mit érdeklik a |
| szólamok intések de legkiváltképp |
| mit érdeklik a filozófiák |
|
| A nap fölkél a nap lemegy a test |
| fárad pihen fölgyúl élvezkedik |
| a perc van más egyéb nincs más egyéb |
| ha jó a perc: jó s rossz ha rossz a perc |
| ami túl esik rajta: köd s ki tudja |
| ha közelebb jön mivé változik |
|
|
Átkozzam el?
| Átkozzam el? Vagy tán ijesszem? |
| A vénség képét falra fessem? |
| Hogy végre a fülét kinyissa |
| s menendő lábát tartsa vissza? |
|
| Mit érne érte így hevülni? |
| Úgysem fog semmit elkerülni |
| Vissza kell adni azt a maszkot |
| mit az ifjúság ráakasztott |
| Ha most a szemrésén kibámul |
| ne lepődjék meg a hatástul |
| vagy úgy örüljön hogy növesztve |
| mindjárt emlékké is kövessze |
| mert eljön el a meztelenség |
| s igazság lesz a képtelenség |
|
|
Plecsni
| Kitűzni kívánt plecsninek |
| hisz valaki csak… Nem jutott |
| eszébe sem hogy baj lehet |
| és hogyha egyszer megszokom |
| s valahol jól érzem magam |
| hát én ott megkapaszkodom |
| Mert mégiscsak nagy szégyen ez |
| hogy díszként fölvesz és letesz |
| miként a plecsniket szokás |
|
Így kibélelve semmivel
| Csak messziről csak messziről |
| Látványnak szép tájnak való |
| hegycsúcsról honnan le soha |
| több mint egy használati tárgy |
| Ó emberbőr! nincs mocskosabb |
| milyen szörnyekre is tapadsz |
| s még szörnyebbekre náluk is |
| de ilyenkor csak messziről |
| hegycsúcsról honnan le soha |
| látványnak szép tájnak való |
| melyben közelről hullabűz |
| közelről semmi semmi nincs |
|
Egyetlen fül számára
| Itt minden szó igaz és minden szó hazug |
| E vers egyetlen fül számára termett |
| A tisztességes szók beszélnek kurva nyelvet |
| amit csupán ez az egy elme tud ha tud |
| Ha ez se akkor egy szőlős hegyoldal |
| ős kereplőjeként darál egy monoton dalt |
| a földnek égnek s a szeleknek… |
|
Egy fokkal keserűbbre
| Akik az epét belécsöpögtetik |
| akik elkészítik a poharat |
| akik járókorlátot ácsolnak odáig |
| hogy legfeljebb fejünk hajlítva félre |
| akik végül szelíd erőszakkal lenyomják |
| szájunk a pohár pereméhez |
|
| hogy egy fokkal kevésbé keserűre |
| de ők egy fokkal keserűbbre |
|
|
Mikorára
| Ebből már sem öröm, se bánat. |
| Kipréselt citrom görbe héja: |
| Nem véle többé, csak utána. – |
|
| Mit tudja ő, hogyan csinálta? |
| „A vak tyúk is…” hát persze… néha… |
| Fortuna jótét kotyvaléka. |
| Mehet, fordíthat végre hátat. |
|
| Új kezdések s folyton fakóbban. |
| Ismert a hold s nap, izgatóan |
| indultak és lettek rutinná. |
|
| szokjon hozzá, majd mikorára |
|
|
Kagyló
| Én, tenger a kagylóba zúgást adtam, |
| a nyálkás hús kipusztulhat belőle, |
| ki füléhez emeli, hallja abban |
| zúgásomat… Kész, megmásíthatatlan. |
|
| Történet volt, szép örömök szülője, |
| világ kezdett teremtődni a habban: |
| csillagok, nap, hold gyúltak a tetőre, |
| lett aztán mindennek a temetője. |
|
| Mert a kagyló készségesen kitárult, |
| a működő világ hangját beitta: |
| én, tenger érte zúgtam és miatta. |
|
| Most már rám nincs szükség, mert megmaradt a |
| hang, a zene, és hallhat a halandó: |
| csak zúg a kagyló, zúg a, zúg a kagyló. |
|
|
Gyötrelmek zsákmánya
|
Regényekből, érzelmes emlékekből kiszól valaki.
A napszak, az időjárás, a környezet, a forgalom vagy a szoba berendezése minden porcikájában oda illik.
Ó szépséges-szép tisztaság, a gyermek tisztaságánál is több mert az már telítve a lucsok százféle lehetőségével.
Karácsonyi szív szívek a nagypéntek leghalványabb sejtelme nélkül.
Az örökkévalóság sejteket átjáró hitével.
Ami győzhetetlenséget jelent.
Ami végtelenséget jelent.
Ami lebegést jelent.
Ami hosszú-hosszú és nehéz utak hiábavaló bejárását jelenti, türelmes-meddő várakozásokat; a lélek éhezését és szomjúhozását; és a test végtelen kimerülését, de úgy, hogy a visszatérésre is marad még erő.
Ami szép szavak lelkes faragását és fölkínálását jelenti, s képességet a törmelék (a forgács) alázatos összegyűjtésére, ha egy ideges ököl kiveri kezünkből.
Ami a magunk megnövesztését jelenti olyan bőséges túlzással, hogy tetszés szerint toldhatunk, egészíthetünk ki fogyatékosságokat anélkül, hogy torzulnánk parányit is.
Ami alkalmassá tesz arra, hogy a legértékesebbet is kárvallás nélkül veszítsük el, mert szuverénné és sérthetetlenné válunk.
Ami a legsalaktalanabb részvétet tudja kidajkálni belőlünk, száz százalékos sajnálattal, egyetlen százalék önzés nélkül.
Hogy természetes nyomunk valakiben meg ne romoljék, és mérgével bosszút ne álljon. Legyen inkább békességes párna a dacosan, vagy akár undorral elforduló fejnek is.
Ó ha a páros baj egyessé tudna válni, s ha megadatna nekünk a nemes zsákmány: a gyötrelmek zsákmánya!
|
Magunkba
| Engedelmesen sietnek utánam |
| nem űzöm őket nem is agitálom |
| a milliárdnyi tér-változatokban |
| időlehetőség úgyis csak egy van |
|
| Mehetek vagy maradhatok – ahogy jó – |
| hegyekre fölmászó völgyekbe hulló |
| vagy araszolva sík földön igyekvő |
| lehetek lustán félig-alva fekvő |
|
| De az idő büntet ha elfecsérlem |
| porszürke perce sincs hogy újraéljem |
| s a finom morzsácskákat is dörögve |
| befalja a „volna” és „semmi” gödre |
|
| S az én utam (az emberé) egyetlen |
| másolhatatlan és követhetetlen |
| s ha együtt koppan bárkivel a lábam |
| fényévnyi távolságban jár utánam |
|
| Fiatalok tudjátok meg: hiába |
| be vagytok és ki van mindenki zárva |
| ahogy én is… Nincs két egyforma ujjunk |
| mire való hogy folytatást hazudjunk |
|
| Minek mímelni egybetartozásunk? |
| Magánzárkás az itt-tartózkodásunk |
| Egymást akár fuldoklásig szorítva |
| vagyunk holtig magunkra nyomorítva |
|
|
Kerekek
| Rohanó kerekek alatti ágy: |
| örökös béke |
Liliputi gondok bajok |
| partizán-akcióitól halálosan |
| elfáradt lélek |
Ó kíméletes |
|
| szájízű hajnalok az álmokat a szemről |
| szándékú vagy a megfontolt cinizmus |
| indulatával bélelt búcsúzások |
| jöhet az „Én én én én” kórusa |
| a kerekek már mindent rendbe tettek |
|
|
Létállapot
| könnyű lépés helyett mászás |
|
|
Gombolyag
| jelenbe múltba és jövőbe: |
| más-más színű szálak: egy gombolyagban |
| Itt-ott fonalvégek kiállók |
| olykor követhetetlenül kanyargók |
| színesek: kékek zöldek pirosak |
| Egyetlen csak egyetlen fekete |
| s ez vastagabb a többinél |
|
Töltésoldalon
| Ó, csak a dolgok hűek: a házak, a roncs padok, |
| a folyton változó és mindig változatlan |
| öreg folyó. Tükörbe nem nézek, s ha őket |
| nézem, a gyermek nézi őket, a régi gyermek. |
|
| Az ember hűtelen: akik elémkerülnek, |
| változó arcukkal szegény mulandóságom |
| harsogják, hangos gúnnyal csúfolkodó szavakkal: |
| ha ők így jártak, akkor ne legyek én se boldog. |
|
| Jancsi, Misi, Tera… halottak, vagy alighogy ők, |
| élők, de csontig mások. Hol keresselek, merre? |
| A kivájt törzsű fűzfák réseibe a parton |
| verseket dugtam egyszer, s többé nem találom. |
|
| Hanyatt fekszem a fűben, szél van a füzes zúg-zúg, |
| állandóság e zúgás; így volt már ötven éve, |
| és ötven évvel eztán így lesz minden bizonnyal, |
| mondanám békítőnek, de fojtogat a sírás. |
|
| Lehunyom a szemem. Nedves földszag és fűszag. |
| Virágozzék belőlem a gyermek nyári napja, |
| ki serkenő vággyal a testében itt a töltés- |
| oldalon hajdanában a szerelmet kereste. |
|
|
Kapva-adva
| Bemocskolnak kis ócska gondok. |
| Majd üdvözít egy szép varázs, |
| holott csodákért nem rajongok. |
|
| hatóbb, hatásosabb magamnál, |
| s kiderül, hogy egyik se használ. |
|
| Jó a szerelem kapva-adva, |
| ha mássá formál, mint vagyok, |
|
| de mennyivel jobb volna, ha |
| világ, s néznék a csillagok. |
|
|
Hűtlenségem
| Hűtlenségem felejtik? Megbocsátják? |
|
| Elzavartam magamtól az utcák |
| kaleidoszkópjait a napjaimba |
| kéredzkedőket akik dideregtek |
| s meleg csapta meg őket közelemben |
|
| Tél volt nyitva felejtettem az ajtót |
| Ó vissza-se-fordulva-távozók |
| kiknek még emlékük sem izgat |
| kiknek mint a vízbe rakott |
| téglákon lassan lépkedőknek |
| céljuk van csak útjuk soha |
| (nem tudnak egymásról a téglák) |
| Ő is így… az ajtó kitárva |
| s kit csalogat hideg szoba? |
|
|
Valóban nem tudnák?
| Egyedül vinni a kettőre-mértet |
| Sántább a szív mindegyre sántább |
| Azok akkor fennkölt triumfusok |
| Ketten a középpontban minden értük |
| Ha nyitott ablakot nyitva feledtek |
| ha játszó gyerekroller lökte őket |
| a járda alatt habos szennyvíz osont ki |
| lábuk bicsaklott egy-egy kőgödörben: |
| minden értük volt minden értük – |
| Jó de akkor ketten és fényalapra |
| és ártalmas-káros-rossz semmi sem |
| A megrándult bokák is egytulajdon – |
|
| Mitévők most a pimasz sarkok itt |
| a pimasz utcák utcarészletek |
| a léptek koppanásai, a kapualjak |
| Látszatra mintha jószándék vezetné |
|
| Hát valóban nem tudnák hogy mi történt? |
|
|
Van nála
| Így jó – Ez csöndben elmarad mintegy lábujjhegyen |
| hogy ne zavarja lassan bezáródó fülem |
|
| az ámítgat még keveset de érzem rajta hogy |
| egyre nehezebb lesz számára a dolog |
|
| amaz talán maradna hanem szégyellni látszik |
| hogy rendes emberek közt botránkoztatva játszik |
|
| Nem kell már sok idő s ha számbavétel végett |
| körülfürkészem a régen népes vidéket |
|
| hát senki vagy csak egy-egy ki hajdan ünnepelt |
| lézeng s figyel mikor szökhetne ő is el |
|
| Így jó! – Mert kit nem űzött el tőlem a förtelem |
| s átmentett tisztán minden szennyeken |
|
| ő egy cseppet se változott és nem is fog soha |
| van nála immár támaszom van elbújnom hova |
|
| s kik meg belékószáltak híva-hivatlan napjaimba |
| ne legyenek s ha voltak mégis csak szinte mintha |
|
|
Félig értem
| Fölvonulnak kik rám hatottak: |
| valóságos vagy ál-halottak |
|
| kik süllyedvén időbe-térbe |
|
| Többüktől a verset tanultam |
| többüknek jóbarátja voltam |
|
| többük gáncsolt ahogy tehette |
| többük körüldicsért helyette |
|
| többük csábított mert akartam |
| többnek csábítatlan maradtam |
|
| volt ki ha elment vitt magával |
| mást én űztem szóim fagyával |
|
| megint mást szédülten kívántam |
| de fölkopott gyakorta állam |
|
| – Most már ha jönnek bármifélék |
| a régi brancsnak vége végképp |
|
| mint féligismert társaságot |
|
| melyben a szót is félig értem |
| s csak félig érthető beszédem |
|
|
Hol vagy W. S.?
| Sándor hol vagy? Hol vagy barátom? |
| Hogy föld alatt azt nem hiszem |
| Nyilván lebegsz egy lepkeszárnyon |
| Most már kedved szerint mozoghatsz |
| akármilyen dologba foghatsz |
| Közelről nézheted mit itt még |
| bár tisztességgel tette tisztét |
| Meghaltál? Meghaltál valóban? |
| De éltél-e? Oly kis küszöb |
| feküdt két létformád között |
| Mi persze kik még itt maradtunk |
| sopánkodunk: „Mily veszteség!” |
| Értünk vállaltad és miattunk |
| Milyen roppant ritkán nevettél |
| ritkán éltél mint mások úgy |
| e másságért meg is fizettél |
| dúltak kint-bent nagy háborúk |
| Most béke lett kint-bent s örökké |
| Örökké? Nincs-értelme szó |
| s számodra nem lesz soha többé |
|
Káptalan u. 6.
Martyn Ferencre emlékezve
| egy vitrin s benne néhány |
| szót szól vagy dünnyög inkább |
| s arcom fürkészve már-már |
| hallgat hallgat s figyel – – |
|
| csak emlékként csak úgy jó |
|
|
Csanádi Imre elszólíttatott
| Te Imre hát mi lett veled? |
| benned az a csöpp láng is ami még |
|
| Te Imre s mit tettél velem? |
| Jól most mikor viselkedem: |
| vagy csak tudomásul veszem? |
|
| hisz oly puhán oly vastagon |
| takart be mindig mindenik szavad |
|
| s elfoglalt engem is sereg bajom |
|
| szálas hajú gyötrött fejed |
| Volt-e vajon még annyi szál hajad |
| amennyit a fájás kitéphetett? |
|
| Te Imre most mégis nagyúr |
| állsz fekszel: ennél többet és tovább |
|
| Széjjelhullsz bennem s egybeállsz |
| kizársz magadból s visszazársz |
| meggyűlöltetnek elcsábítanak |
|
| ami tetszik mindent szabad |
| pótolhatod kedved szerint |
|
| eltűntetek!… Túl már ki van? |
| Sorolgatom: egész csapat! |
| Bújnék közétek szinte boldogan |
|
| vásárba jutsz kérlek figyelj: |
| legalább fél szemmel nézd a kaput! |
| (Lassan nekem is menni kell) |
|
|
Sirató
|
É. T.-nek búcsúzóra
| A nagy család tovább apadt – |
| Szegény öcsém! szegény öcsém! |
| Csak tudhatnám csak érteném: |
| Mi történt? Hol vagy? Mid maradt? |
|
| nem néz többé és nem mozog |
| Mi lesz? Hisz én is indulok |
|
| Folyton maróbban szúr belém |
| lehetett volna máshogy is |
| mondjuk hogy nem ismerlek én |
|
| Szegény öcsém szűk ötven év |
| (millió éve hogy vagyunk) |
| Előbb-utóbb eggyé fagyunk |
| Mért keressük egymás kezét? |
|
| Sírhatnékom van – Oktalan |
| és fekszünk végképp boldogan |
|
|
Föltartom kezem
|
A 80 éves Kiss Tamásnak
| Körülöttem közelben három ember… |
| Isten? véletlen? törvény? micsoda? |
| Ha szélesebben suhint a kasza |
|
| A holdon leszálltak: tudom |
| acélt nyes testetlen sugár |
|
| növő zavar gyámoltalanság |
| ámításra se jó halandzsák |
| tőlem másnak mástól nekem |
|
|
Családi haláleset
| Most itt vagyok megint Atyám |
| halottam van kihez mehetnék? |
| Elbóklásztam figyelj reám |
| megnyugvást új kedvet szeretnék |
|
| ne fűtsön rongyrázó tudat |
| emelj a tenyeredbe s tarts ott |
|
| nekem válnék hasznomra főleg: |
| nyomorult rabja az időnek |
|
|
Üres
| Üres az ég és üres a világ |
| Tompulnak csúcs-sarkos tragédiák |
| csak ami a vagyont szorozza |
| tehát konyhára pénzt hozott |
| Próbáltál a ráncok a tört térd |
| fátylat tartson befedjen? |
|
Elvégeztetés
| Az éhség és a szomjúság – |
| Kialudt bennem mind a kettő |
|
| pisla fény – drága reszketés – |
|
| Föl-fölráz és tudom hiába |
| ez a végső híd éjszakája: |
|
|
Vajon?
| Kezdeni? Mit? Még több nőt, férfit kötni magamhoz? |
Hogy még több szálat kelljen eloldani majd? |
|
Mit mondana?
| Milyen lenne mit írna mondana |
| Csokonai Petőfi Ady Endre |
| vagy József Attila e korba ha |
| még élne? |
„Jobb volt jobb lent a csendbe!” |
|
Visszajött P.
| Kell Petőfi és kell az ünnep |
| s hol Petőfi – ott mindig ünnep |
|
| Az ünnep nem halt meg vigyázva |
| beköltözött egy tiszta házba |
|
| S ott várta hogy őszinte szókkal |
|
| Petőfi arcát úgy mutatták |
| ahogy kis kóklerek tanulták |
|
| Verseit úgy rakták csokorba |
| miként fondor szándék akarta |
|
| S ő csak nézett és tőr-szemével |
| átszúrt álarcon maszka-képen |
|
|
Hol van Ady Endre?
| Szájon, könyvben, polcra rakva, |
| verseit, sorsát erre-arra –: |
| ne ott keressük Ady Endrét, |
| ahol csak volt, csak múlt, csak emlék. |
| Ott élő, mert él, most is, él benn |
| a lények, a tények szövetében, |
| szem-villanásokban a gonoszra, |
| vivátokban a jobbra újra, |
| hevekben, marsot harcra fújva, |
| társpillantásokban a nőkre, |
| fészek-vágyásban, nem hunyóban, |
| folyton bujdokló bújdosókban, |
| rettenetes, zúzó ökölben, |
| békesség-termő, csendes ölben, |
| szótlan kérdés-feleletekben, |
| mélységekben, felületekben, |
| vállhoz feszült baráti vállban, |
| tömegbe vegyültben s kiváltban, |
| gyöngében, kinél nincs erősebb, |
| félősben, kinél senki hősebb, |
| ahol – sárban vagy fellegekben – |
| ott mozdul még (vagy már?) az ember. |
|
Kölcsey visszagondol a „Vanitatum vanitas”-ra
| valami többnyire szívnek hívott de nem szív) |
| rohannak át rajtam sűrű sorokban |
| Összegörnyedek (meg se moccanok) |
| Ó egyéb miatt vagy épp emiatt |
| gyötörnek éjszakai fölriadások napközi ijedelmek? |
|
| De ha már így van rend legyen |
| Jó hogy rájöttem: hiábavaló |
|
| Akartam másokat akartam magamat |
| a föld színénél kissé magasabbra |
| legalább annyira hogy talpaink alól |
| ne por bufogjon föl lábujjaink közt |
| akartam másokat akartam magamat |
| kénytelen legyen embereknek mondani |
|
| tenni esetleg csak megmagyarázni |
|
| „Kezdet és vég egymást éri” |
|
| „Bárminő színben jelentse |
| Jöttét a vándor szerencse, |
| Se nem rossz az, se nem jó: |
|
| Nem sikerült iparkodásom – |
|
| Vagy sikerült? – nem is tudom |
| végiglátni igazmondó szemekkel |
|
|
Dolgára megy
| Szépen levetkőzöm s átöltözöm |
| hálóruhába… Így lesz holnap is |
|
| De az „után”-ok már „talán”-ok |
| ez a mostani is lehet „talán” |
| mert csak egy botlás egy ütés a szívre – |
|
| Néhány napig központ leszek: |
| ilyesfélét még nem csináltam – |
| Majd mindenki dolgára megy |
|
|
Húsz-harminc
| Így lesz tudom majd akkor is: |
| (Vagy szenvelgés ez? Húsznak-harmincnak talán?) |
| A mozik színházak sőt kabarék |
| éppúgy játszanak mint nemrég mikor |
| te mentél el kedves rokon |
| akire most sűrűbben gondolok |
| s legföljebb kissé élénkebben él bennem |
| mint amikor még testben élt |
|
| már ott csüggnek a kis propellerek |
| bár zöldek még s csak csöppet súlyosak |
| ezért még nem is készülődnek útra |
| Mikorra majd megérnek s majd mikorra |
| nyugodtan vetik le maguk s pörögnek |
| akkorra tán én is betársulok |
|
| talán húsz-harminc embernek fogok |
|
|
Se föl se le
| a mérleg egy helyben marad |
| nyerés vesztés nem jár vele |
| úgy múlik mint szokott a nap |
|
| mint a nagyvilágban szokott: |
| itt győztesen ott rongyosan |
| lesz áldott és lesz átkozott |
| lesz boldog és boldogtalan |
|
| a földön egy-szemernyi sár |
| nem csúfos ám csöppet se szép |
| semmi többlet és semmi kár |
|
| A nagy világ-statisztikán |
| nem változik meg semmi sem |
| fölösleg sem lesz úgy hiszem |
|
|
Szegény Lady
| Szegény Lady bolond kutya ki olykor |
| egyetlen vakkantás se jön ki többé |
| Egy kiskocsin eltolt hajnalban innét |
| – nyilván valamilyen dögtemetőbe – |
| egy közömbös pofájú csúf alak |
|
| Így aztán nem történik már soha |
| figyelmeztető forte-ja után |
| kisvártatva majdhogynem biztosan |
| csengő a bejárati ajtóm fölött |
| (mert mindig így volt s van ma is |
|
| s meglátlak ólodból hason kilesni |
|
|
Vissza halott anyámhoz
| már réges-régen holt anyám? |
| Vagy úgy fogadnál ha megyek |
| mint olykor egy-egy délután |
| lépcső legfelsőbbik fokán? |
|
| Én csöndesebb lettem kicsit |
| már nem volnék oly lobbanó |
| ha szádból bár szándéktalan |
| Már jól tudom mi mennyit ér |
|
| Szaglásom félig elhagyott |
| s mind sürgetőbben hív haza |
| és nincs más otthon nyugtatóbb |
| nincs más mint a szülőanya |
|
|
18 + 55
| Ki lőtt közénk? Alig vagyunk |
| Hová lett a csikó-csapat? |
|
| Néhánya írt még többje nem: |
| félig vagy végképp elveszett |
| Meghalt névvel vagy névtelen |
| rosszkedvű tabló része lett |
|
| S mi itt? Rokkant ki így ki úgy: |
| öt év csúnyán elbánt velünk |
| Magunkkal vívtunk háborút |
|
| Lám ez szegény itt mintha a |
| Az meg hadar: zavart agya |
| kelésként olykor fölfakad |
|
| szégyelli bár nincs rá oka |
| Úr lett a test: bármit csinál |
|
| s hogy megkopasszon arra is |
| görcs álljon kézbe karba is |
|
| Tizennyolc s hozzá ötvenöt |
| Ki lőtt közénk? Hányunk maradt? |
| Jól tudta dolgát bárki lőtt |
|
| Ne érzelegj! Ne is dacolj! |
| Kövesd inkább Babits szavát |
| Kérdezz mint ő s ne válaszolj |
| A fű a fű… Úgysincs tovább |
|
|
Steve
| Csak mástól, csak hírből tudom |
| lakókocsiban élte. Nem szegény-fokon, |
| sőt épp, mert bátran élhetett |
| fő-hobbijának: szinte folyvást |
| úton volt, s így otthont talán |
| nem is kívánt úgy igazán, |
| s félt is hogy tárgyai lefogják. |
|
| Vagy mert sosem volt otthona |
| (rokon család nevelte fel), |
| vagy mert alig tartotta a haza |
| és szó nélkül engedte el. |
| S ha mégis lett lakása végül |
| csak épphogy, és csak mert szokás |
| meg hogy a postát a lakás – |
| Cím is lehet címzettje nélkül. |
|
| Haza jött olykor s hidegen |
| fölött, hasonlítgatta ridegen, |
| hogy másutt… s hogy mik milyenek |
| s hogy itt gyalázat és hogy eztán |
| lábát többé be nem teszi, |
| s ha elmegy, csak azt élvezi, |
| hogy képes volt átélni tisztán. |
|
| De újra jött és újra jött, |
| és váltig méltatlankodott, |
| holott a konkolyok között |
| talált egy-egy termő magot. |
| Jött minthogy csak dühét kiadja. |
| Ám furcsán csillogott szeme: |
| és szelídült mindegyre útja. |
|
| készült pedig megint haza. |
|
| Steve Pista onnét a halálon |
| akárhol vagy: egy porszemed |
| ó bárcsak, én szegény barátom! |
|
|
Thinsz Géza halálán tűnődve
| Amikor megjelent a végső elszámolásra |
| amelyen fölsorolta mit tett mit nem amit |
| meg kellett volna tennie de nem tett |
| vagy nem kellett volna sőt szabad sem volt |
| hogy ki előtt felelt fogalmam sincs viszont |
| ha el kell képzelnem: nyilván a Legfőbb Úr előtt |
| De azt még elképzelni sem tudom |
| milyen nyelven történhetett a vallomás |
| vagy milyen nyelven hallgattak mivel |
| az is lehet hogy ott a szó fölösleges |
| mert Aki megmér tud minden kis részletet |
| s aki megméretik rájön hamar: nem érdemes |
| szavakkal mondatokkal elbajlódnia |
| mert ő még éppencsakhogy kezdené |
| s a Másiknál már a pont is helyén van |
| Mégis makacsmód föl-fölötlik bennem |
| hogy a két nyelv fölényes tulajdonosa |
| (szelíd szolgája) mint köszönt |
| melyik nyelven jelenkezett a végső |
|
Búcsú két hangra
| Hát újra búcsúztatnom kellene: |
| majd félszáz év hogy itt éltem vele |
|
| Barátom volt most rákerült a sor |
| Már nem is izgat mint esett s mikor |
|
| Mondhatnám a szokásos kegyelet |
| gép-szavait hűlt hullája felett |
|
| hogy benne szó kevés legyen ha lesz |
| s mint gyászjelentés-űrlap: – félüres |
|
| melyen a szem átsiklik s meg nem áll |
| csak ott hol már órát s napot talál |
|
| Mondhatnám de nincs kedvem erre se |
| búcsú? búcsúztatás: cécós mese |
|
| Meghalt hát meghalt nincs hozzá közöm |
| „Ma nékem, holnap néked” – dünnyögöm |
|
| Sőt… búcsúzás búcsúztatás helyett |
| élesztek illetlen emlékeket |
|
| például hogy mi: két vidám legény |
| hipp-hopp és már egy asztal tetején |
|
| vigasztaltuk a bús asszonyokat |
| akiknek férje soká elmaradt |
|
| (volt akié örökre volt olyan |
| akit vártak s meg is jött boldogan) |
|
| s ilyesféléket… Gazdag esküvőt… |
| disznótort… sok órát elmélkedőt |
|
| Így volt… S benned? A rogyó hús a csont |
| őriz-e még valamit ami volt? |
|
| Talán beszélsz de nyelved mint a szél: |
| hallom s nem értem hogy miről beszél |
|
| Ha volna műszer megmérhetni hogy |
| benned belőlem mit találhatok |
|
| megdöbbennék: űr üresség üres |
| látnám: a műszer semmit sem jelez – |
|
| Barátom: cirkusz mégis szenvedek |
| szám nevetésre áll s könnyem pereg |
|
|
Vita Illyés Gyula Színész-barátaim c. versével
A költő 90. születésnapjára
| Szél nap a test nedvei vér inak |
| izmok zsigerek szervek lüktetések |
| sejtek regenerálódó ereje |
| pigment a szőrszálak hagymáiban |
| bőr-rostok kéz- és lábizületek |
| gerinc-csigolyák fogzománc |
| szemrugalmasság dobhártya ujj-begyek |
| cáfoljátok hogy „Meg kell halni”! |
|
| Lehetetlen hogy aki mindig |
| megszólalt mikor szólni kellett |
| egyszercsak soha-soha többé |
| Lehetetlen hogy hetven-nyolcvan évre |
| szabályozza a törvény hogy utána |
| már csak analógiák kezesítsék |
| Lehetetlen hogy a tízmillióval |
| együtt nyögő zúgó örvendező |
|
|
Állócsillag
|
Az élő Nagy Lászlónak
Laci, kedves Laci, Nagy László! Betöretlen csődör, fehér galamb, fatörzsben villám-reccsenés, rigó-ének, fészek-tenyér, kalapács-ököl – –
Most fonákoddal fordultál felénk, csak azzal; s most először, s immár tudhatóan egyetlenegyszer.
Jaj, gazdátlanná váltak törvényeid, s váltál nekünk patává, ököllé, reccsenéssé, nekünk, akik nagyon szerettünk.
De Nagy László nem fog sokáig bizonytalankodni. Mert erős maradt megingása ellenére is, és hamarosan úrrá lesz megint törvényein. S attól fogva mind az idők végeztéig csak a színét fordítja azok felé, akik szeretik: a csődör bársony-száját, a tenyeret, a rigó-éneket.
Az is ki fog derülni, hogy a vízszintessé tehetetlenült test, a temetés, a sírások, jajgatások nem is voltak igazak. Vagy ha valami mégis igaz volt belőlük: az kevés, jelentéktelen, elhanyagolható.
Történt viszont valami sokkal fontosabb. Egy új állócsillag jelent meg az égen. S aki ismeri a csillagokat, tudja, hogy ez a csillag egyidős az Univerzummal s egyidős is marad vele.
|
Áprily-gemma
|
„s titokzatos szót mondtam akkor: Erdély” |
|
|
Szavak
|
„Nyelvéből kiesve: létének céljából is kiesik az ember”.
Sütő András:
Engedjétek hozzám jönni a szavakat
|
| A szavak… Rongyos, üldözött |
| kölykök rossz felnőttek között. |
|
| Kölykök: félénk-riadt sereg, |
| bújkálnak és menekszenek. |
|
| S hol itt, hol ott fülük, szemük, |
| karuk, lábuk – les mindenük, |
|
| hogy meghallhassák, amit a |
| Mester beszél, a Szó ura, |
|
| s elém tud állni biztosan, |
|
| ki látja, hogy e védtelen |
| nyájat sarcolják féktelen, |
|
| hogy ők az egyetlen jövő, |
|
| s róván a rossz felnőtteket |
| Engedjétek, – szól – jöjjenek |
|
| hozzám e gyermekek, hiszen |
| ki nem lesz, mint most ők, ilyen, |
|
| meg nem kaphatja semmiképp |
|
| hozzám e gyönge gyermekek, |
|
| én számból nyújtok enniük: |
|
| hogy épségben megérjenek, |
|
| Száz év, ezer – maradjanak, |
|
| s egy pillantás elég legyen, |
| hogy fölnyíljék az értelem |
|
| bennük, bent, mélyen, mint ahogy |
| akikben egy-vér szív dobog, |
|
| a szó, a szó, a drága pánt. |
|
|
|
Európa
| Gyámoltalan szavakkal Európa |
| nem mertem hozzád szólni soha-óta |
|
| Vitézkedtem itthon szidtam dicsértem |
| hetykélkedtem beképzelt küldetésben |
|
| A mérce: mércém a számomra jó: jó |
| becsültem azt ami hozzám hasonló |
|
| De lassan rájöttem: hogy öncsalás volt |
| mert Európa bennem lakva társ volt |
|
| Hisz belőlem is ó kínok sajognak |
| vagyok látó szeme szegény vakoknak |
|
| akik jöttek mind többen hogy e földet |
| belakják végig – majd gödrökbe dőltek |
|
| mint én fogok maholnap Európa |
| senkinél sem méltatlanabb lakója |
|
|
Szekrényfiók
| Itt minden van de semmit sem találok |
|
| …Sokféle jegy meg igazolvány |
| használati utasítás rokkant |
| öngyújtók még dohányos éveimből |
| kis fadoboz Hindenburg képe rajta |
| keresztben német zászló és magyar |
| s tűszúrással „Isten velünk” szöveg |
| (ártatlan giccs az első háborúból) |
| bőr- és műbőr erszények jónehány |
| betét golyóstollakba s mennyi más! |
| Ha rendre fölsorolnám legalább |
| tízszer hosszabbra nőne versem |
|
| akármelyik tárgyat tolom tovább |
| mint gyöngéd s változó meleg fuvallat |
| egy-egy emlék – odáig tetszhalott |
| s megtámogatja dőlő életem |
|
|
Nem nőttem bele
| Lötyög rajtam – még nem nőttem bele – |
| Pedig leszek lassacskán nélküle: |
|
| Ábrándozom: mi is lett volna ha |
| most úgy feszülne rajtam a ruha |
|
| Ezer hajlat érintkezési pont |
| s ez így marad már: vonzódás iszony |
|
| Jaj hogy kívántam megpróbálni sok |
| kísértést mely köröttem háborog |
|
| Hol sikerült hol nem – Jobbára nem: |
| szabdalnak át most is keservesen |
|
| Akárhogy történt nem siránkozom |
| képződik félrebillent szájamon |
|
|
Mint egy könnyű szín
| csak mint egy könnyű szín |
|
|
Most kél kedvem
| vaskos kopott horgony-bakok |
| szemnek-friss márványoszlopok |
| hol észak- hol meg dél irányban |
| vándoroltam kíváncsi lázban |
| és közben mindenféle giz-gaz |
| valóban s képletesen ez s az |
| szoknyájával buzgón törölte |
| s hogy véletlen pont arra néztem |
| megrebbent az alma kezében |
| százféle hang százféle rend |
| értettem vagy nem mit jelent |
| aztán az a stralsundi lány |
| meg kívánta mászni barátom |
|
| Ó hogyan rámjött a mehetnék |
| talpam mozdul ahogy mehetnék |
|
| Harminc-negyven év mintha semmi |
| mintha csak a tegnapba menni |
| most kél kedvem ki tudja éppen |
| miért épp most aligha értem |
| „kilódulni” épp most minek |
| testemet már alig kímélik |
|
|
Mértékkel ismeri magát
| Voltam falánk lettem undorodó |
| immáron mindkettőt utálom |
| csak ami bennem van még rejtező |
| azt fürkészem amíg meg nem találom |
|
| Szegényen magunk ismeretlenül |
| lépünk a velejéig idegenbe |
| pedig így a határsávban bizony |
| kíváncsiságunk nagyobb is lehetne |
|
| Ha egy-egy másutt termett gondolat |
| környékez meg fölrántom körbe gátam |
|
| Mit szól – ha van – ki túl vár s üdvözöl? |
| Azt hogy olyan jött legalább |
|
|
Címjegyzék
| Címjegyzékem – mert újabb címeket |
| lassacskán már az eredetinek |
|
| A megszűnt címek? néhány költözés |
| De mit is ér a levelezgetés |
|
| És én? hány jegyzékben szereplek én? |
| kihúznak-e vagy azt se – könnyedén |
|
| S jön ötven év és címjegyzékeink |
| szétvándorolnak síremlékeink |
|
|
Magányosodás
| A magányosodás az elmagányosodás |
| a végső elmagányosodás mely általában |
| egyszer jut csak mindenkinek |
| küszöb fölé emelkedik már |
| az élettel sziámi torz ikerként |
| ahogy én gyakoroltam is elégszer |
| Ismerős a bal mell mélyén az ólom |
| a gondolatok egérfutkosása |
| a szelíd tárgyak csúfolódó |
| hogy a célok sorra lebuknak |
| a menetrendet előre tudom |
| de most valami még hozzácsapódik |
|
Legújabb fotómra
| (a szem nekem mindent elárul) |
| Nemrég egy barátom szemében… |
| s ő nincs is már: a föld alá bujt |
|
| Egy frissen készült arc-fotómra |
| ezért fürkészek most riadtan |
| Számomra is eljött az óra? |
| – kérdem magamról és magamban |
|
| Vagy én csak még a messzeségbe? |
| A fénykép most egyszer talán csal? |
| A végesnek tán mégse vége – |
| S vigasztalódom öncsalással |
|
| De nemcsak a szemem – az állam |
| járomcsontom (mit rejtve rejtek) |
| az orrom a nyakam a szájam |
| már rendben lenni elfelejtett? |
|
| Ilyen lepusztult még nem eddig |
| Sajnálnám is ha illenék ez |
| Máskor bíztam most visszatetszik |
| nincs semmi kedvem az egészhez |
|
| Szemem nem lesz arcom behorpad |
| szám széle durcásan legörbül |
| s ha látok úgy látok maholnap |
| csak belülről már csak belülről |
|
|
Lányaim távollétében
| Most kellene hogy nincs egyik sem itt |
| bevégeznem az élők dolgait |
| meg tudhatnék pihenni tán |
|
| Hogy visszatérve többé nem velem |
| találnának már mindent nélkülem |
| s a tárgyak s az emlékezet |
|
| S ez hű állócsillagként szüntelen |
| egük boltján ragyogna messze fenn |
|
|
Sok várás
| (mássá tesznek odább repülnek) – |
| és mindig ösztövér csomaggal |
| de válasz se éjjel se nappal |
|
Megmérgeződtek
| ott készül nálad a tiéddel |
| néked is gyűjtöm az enyémmel |
|
| Nyelvünk e rossz tolmács ha rest |
| hogy amit talpunktól hajunkig |
| föl-föllebben de elhanyatlik |
|
| kimondani nyelvünk ha rest: |
| bízzuk a szemre kézre lábra |
|
| tudták és látták a helyest |
|
| hanem lassan megmérgeződtek |
|
|
Tömörülnek
| Ahogy tölcsérbe ömlik a homok: |
|
| sűrűlve tömörülnek egyre másra |
|
| Előbb gyerekkorom virágpettyes meséi |
| mezítláb talpaim alatt engedelmes növények |
| messzebb egy nagyszerű folyam |
| és csak a fürdés csak a nap |
| és csak a fény-híd a vízen: |
|
| mindig-szerelem egy-kívánság |
| növekvő félelem hogy meghalok |
| vad képzelődés valaki leszek |
|
| Aztán a szép és szörnyű férfikor |
| három apróság karjai nyakam körül |
| csodálatos asszony-társ rosszba-jóba |
| kevés napfény és ormótlan sötétség |
| véglegessé kifaragott arc |
| könnyű nehéz futó szerelmek: |
|
| újabb gyerekkarok nyakam körül |
| áruló szervek botló működései |
| baljós de már nem félremagyarázható jelek |
| ugráló fantázia hogy mi is lesz és mikor: |
|
|
Harmadszorra
| Előbb három-négyévesen magam-magam |
| később három-négyéves lányaimtól |
| most meg három-négyéves unokáktól: |
| harmadszorra tanulom hát s lassan tudom |
| (tudom vagy csak úgy képzelem hogy már tudom?) |
| milyen magasról indulunk s hová jutunk |
|
Városom
| Ez a város amelyben megszülettem |
| fölnevelt közöny gyűlölet |
| szeretet pólyáiban (vagy hitükben) |
| tán nem is tudta hogy én létezem |
|
| most már csak kisebb hányadában |
|
| most már jórészben unokám: |
| infantilis zavart és koravén |
|
|
Tapasztalat
|
„Ím, itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.”
József Attila
|
| Belül, belül a szenvedés, |
| és sehol sincs rá magyarázat. |
| Vizsgálódhatsz köröskörül: |
| se fennhéjázás, sem alázat |
| nem vesz ki kínjaid közül. |
| égett tarló a volt vetés, |
| gubbadhatsz tompán, tétlenül, |
| kezed használhat, hadonászhat: |
| kevés ez is, az is kevés. |
| Belül, belül a szenvedés, |
| se kint, se bent a magyarázat. |
| Az ég borul, az ég derül, |
| a szív jajong, a szív örül, |
| s az ok kétféle ködbe vész: |
| a kés nyelét nem fogja kéz, |
| vad nélkül zajlik a vadászat. |
|
|
Hisz mindenképp javára lesz
Bertók László: „Kő a tollpihén” c. kötetének ihletésére
| addig hogy már értelme sem |
| s ha van csöppet sem érdekes |
| s tájat tárgyat színesre fest |
|
| bármint esik nyugodt legyen |
| ha már mindegy hogy mit keres |
| s hogy mit talál érdektelen |
| hisz mindenképp javára lesz |
|
| s erőt időt jócskán növel |
| ha nem remélt hasznot szerez. |
|
|
Szöveg és dallam
| A dallam nem változtat szövegén |
| Hazug dallam hazug szöveg szülője |
| Kibomlik végül minden szövevény |
| s hátul kerül mit kívántunk előre |
|
| Megszokjuk mert csal a csaló remény |
| hogy a sötétnek is van némi fénye |
| hogy hajunkba ragadt az enyves éj |
| és a homálynak ez az eredője |
|
| Akárhogy is van sok értelme nincs |
| fejünkben tiszta lesz a kóc a tincs |
| bár éhes nyüvekkel telisteli |
|
| Bozsgásuk torkunkat remegteti |
| A suhogó selyemben balgaság |
| Rossz szőnyegén gyöngy-hang se hallik át |
|
|
Sűrűbb megállók
| Szőnyeget vernek. (A világ |
| hétköznapi szívdobogása.) |
| Rosszkedvű köd, ködmélyi fák, |
|
| Már hanyatt-homlok a napok |
| sűrűbb megállókig rohannak, |
| füttyjeleket jajgatva adnak. |
|
| Nem hangulat, hogy kérdezem, |
| hisz már a hatvannegyedikbe, |
| (vagy századikba?) érkezem. |
|
|
Várakozók
|
A Várakozás alkotóközössége versenyben teszi dolgát.
Eljut vele önnön cáfolatáig, – vagy mintha az utakat rekesztené el.
Aki ágyába vár, aki székébe vár, aki tűzhelye mellé vár:
– a didergésben társas fészket lelni, a szótlanságban szelid szólíttatást, az éhségben jóízű, meleg ételt –,
biztos lehet, hogy hasztalan reménykedik.
Ám szikár képzelettel, üzleti józansággal, gyalogjáró tevékenységgel:
– helyeselheti magát, így sima lesz az út, törvény a megérkezés.
De elég lesz-e a meleg, meggyőz-e majd a szó, tápláló lesz-e az étel?
A várakozó várakozzék inkább! Nőjön céllá az eszköz! Várakozzék esetleg rosszul is!
Ha egymás mellé sorakoznának az Idők Várakozásai és Megérkezései, ó mennyivel zöldebbek, virágosabbak, termőbbek lennének amazok!
Ugye, asszonyok, ugye a Várakozás művészei, ugye anyák, ugye szeretők?
|
Istenem
| de ha csak így az túl sivár |
|
| Ha majd egyszer megkérdezi: |
| „Hogy is volt?” – mit felelsz neki? |
|
| Megzúzva mondod: „Istenem |
|
| és voltál jócskán ellenem |
| megszállva testem szellemem |
|
| s előfordult – mért rejteném? – |
| hogy létedet se hittem én |
|
| s ha hittem: hittem: nagy csalás |
| amit velünk bennünk csinálsz |
|
| s a világgal – Vagy tán nem is |
| te csalsz – van ördög s az hamis |
|
| és tőled mindent elrabolt |
| mi benned a javunkra volt |
|
| s őrült furfangokkal teli |
|
| s te csak nézed gyámoltalan |
| tennél értünk – károdra van |
|
| Fordul tehát a helyzetünk |
|
| tőlünk ha kapsz bocsánatot” – – |
|
| Hát nagyjából ekként felelsz |
| ha őszintén beszélni mersz |
|
| ha egyszer majd megkérdezi |
| s úgy látszik hogy el is hiszi |
|
|
Ó ez a rend
| milyen sok bánatot teremt! |
|
| Engedelmességét megértem: |
| ki áll jókedvvel kint a szélben? |
|
| hogy lassan azt se tudja mi |
|
| S én is voníthatnék a holdra |
|
|
Ott keringenek
| El-elbújnak bennem a versek alig találom őket |
|
| Próbálkozom föltépek itt-ott burkokat |
| tán kiszökhetnek s megkönnyebbülök |
| (a sűrű feszülés előbb-utóbb káromra lesz) |
| a rejtőző indulatok idillek szenvedélyek |
| nem azért születnek hogy fészkükben maradjanak |
| s egymással keveredve vagy ádázul birokra kelve |
| holtra fárasszanak s belülről rágjanak |
| azért születnek inkább hogy elhagyjanak |
| s mint csecsemő-Hermészek álljanak |
| talpukra rögtön s fussanak szét |
| a világba de sőt a nagyvilágba |
| s vigyenek hírt a titkon sarjadó |
| indulatok idillek szenvedélyek |
|
| ha eredménytelen segítem útjuk kifelé: |
| egész lényem merő-egy verssé változik |
| s az indulatok idillek szenvedélyek |
| gátlástalanul szétterjedve bennem |
| megállás nélkül ott keringenek |
| testem ágain-bogain s hangolnak szüntelen |
| kívülről érthetetlen bohóc-viselkedésre |
| amelyet végképp tanácstalanul |
| bámulnak jámbor embertársaim |
|
|
Visszatérni
| Ó vers, házadba visszatérni |
| ha ez a ház csupán tenyérnyi, |
|
| Ó vers, ha körbe-körbe, lent-fent, |
| téged talállak mindenütt, |
| nem ismerek jobbféle menhelyt |
|
| A jégcsapok sorban lehullnak, |
| a szél bármily dühödve fújhat, |
|
| Köszönjem? Ó kinek köszönjem? |
| ki így körülvesz, kedvel engem, |
|
|
Ars poetica
| írj, hogyha nem közérdek. |
| és nyögsz, hogy sírva lázadsz, |
| verméből társ után zúgsz: – |
| (mit gondolsz: érdekel mást?) – |
| egy lányra tartozik csak, |
| s zengjünk azért is arról, |
| szép dalt azért is arról, |
| (figyelj rám, Berda József!) |
|
Szocrealizmus
| Elsüllyedsz, ha a lábad elé nem nézel. A tájék |
| dús ürülék-halmok temetője. Ni, moccan is! Ó, csak |
| patkány, semmi egyéb. Nyisd már a kaput! – Kinyitottad, |
| vagy helyesebben: – volna, de nincs mit nyitni. Az udvar |
| gyim-gyom, bűzlő trágya, szemét. Csipás eb ugat meg, |
| menni se tud. Kukkants be az ablakon! Ájulatos szag |
| vág orron. Ha szemed jó, látsz is bent valamicskét, |
| hallani hallhatsz: aggastyán nyöszörög, csecsemő rí, |
| férfi morog, mocskos-nyűtt szalmacsomó a sarokban. |
| Jaj, jaj, mennyi nyomor! hagyd abba, elég az örömből! |
| Reszket a szív, a gyomor. – |
|
|
S jön a Tárgyilagos, jön a Józan, |
| „föltár”, „megmutogat”, „rögzít”. Már kész is a Nagy Mű, |
| olvasd: „Illatosan kígyózó erdei ösvény |
| fut ki a rétre, bokám fűszálak, zsenge virágok |
| csókdossák. Idelángol a kastély tornya a dombról, |
| rácsos díszkapun át lépek be az isteni parkba, |
| mint parkett-padló, oly tiszták, szépek az utak, |
| boldog gyermekhad kurjongat, mászik a fákra, |
| itt egy férfi mereng békésen, amott gyönyörű hölgy |
| bámul az erkélyről a kicsikre, satöbbi, satöbbi…” |
| Így ír hát ama Tárgyilagos, dokumentumot így szül. |
|
| Csak törölöd szemedet, nagyokat csípsz tenfarodon: tán |
| álom, szédület ez? Másként van-e lény, aki érti |
| hogy s mint történt, mint vesz az alja-mocsok ragyogó mezt, |
| hogy lesz hó a koromból, gyöngy-patyolat csunya sárból, |
| áldás átokból, betörőből angyal? |
|
| könnyű, tárd ki füled s jól véssed agyadba: a bűvös |
| égi varázs, e sereg csoda anyja: a szocrealizmus. |
|
|
Már köpni is
| Szatíra? Vagy csak epigramma? |
| Lenne mindkettő égi manna |
| De már köpni is elfeledtem |
| nemhogy ezekhez volna kedvem |
|
Gyöngéd vizit*
| Volt sógorom („volt”, mert meghalt szegény) |
| jó papként élt korai s végzetes |
| betegség-okozta haláláig, |
| méghozzá jó katolikus papul. |
| Viszont alig merném állítani, hogy egyben |
| jámborként is a szó szokott |
| értelmében (lásd: öregasszonyok). |
| A katolikus jelzőt sem sokan |
| tennék nyugodtan a „pap” név elé. |
| De én megesküszöm, ha kell, |
| a keresztények (keresztyének) Úr- |
| istene papjait képzelheti. |
| Ennyit jogom van kijelenteni, |
| mert a nagy Nyájba (bár más pásztorok |
| alá), én is csak beletartozom |
| Kálvin-hitemmel s nagyjából tudom, |
| a fő-fő Pásztor mit s hogyan szeret – |
|
| Történt egyszer – de hogy pontos legyek, |
| előre kell bocsátanom: szegény |
| sógor valamiféle rendhagyó |
| új-ősi szerzetesrend tagjaként |
| indult a pályán: napi kétszeres |
| étkezés, deszkán-alvás, szigorú |
| hallgatási fogadalom, alig |
| alvás, kemény munka, imádkozás |
| és más nyalánkságok, (mint mondaná a szleng). |
| E szerzetet feloszlatták, akár |
| a többit, internálótáborok |
| fogadták őket, bár… nem folytatom |
| egy szó mint száz: a sógor megszökött, |
| hozzánk szökött, és ott elrejtezett. |
| „De a Nagy Gazság Kicsiket Fial” |
| „a Szeretett Vezért” „a Bölcs Atyát” |
| féltő szomszéd a rendőrségre ment |
| e szörnyű bűntettet jelenteni. |
| Hát egyik éjfél-tájt nyolc-tíz dali |
| legény a házat körbevette, néhány |
| az ajtónknak rohant, és verni kezdte, |
| míg én mezítláb, és hosszú, fehér |
| hálóingben ki nem mentem s kinyitottam. |
| Igazolványt (?) és valami papírt |
| lobogtatva vagy három-négy vitéz |
| betódult. |
A szegény sógort hamar |
| elkapták aztán adj neki! vadul |
| fölforgattak mindent, miközben én |
| mezítláb, hálóingben ott valék |
| mellettük (mert úgy rendelték), hogy a |
| törvényesség betartassék, mivel, |
| ha tán egy fürdőköpenyt, lábbelit |
| fölvenni mennék, könnyen meglehet, |
| hogy közben a rendszert megingatom. |
| Az egyik éber közben boldogan |
| föllelte a levélcsomót, amit |
| Itáliából majd félév alatt |
| ifjú nejemnek írtam: túl-tele |
| szerelemmel s lelkesedéssel a |
| csodákon – pátoszos, de részletes |
| beszámolókat. |
Egy perc és a dús |
| fejekben készen volt az épület: |
| „Pap… szökevény… Róma… római |
| pápa… köteg levél… szervezkedés |
| a hatalom megdöntésére… tiszta ügy, |
| hogy őfőszentsége, a Pápa Úr |
| mint reformátust engemet szemelt ki |
| gaz terve cinkosául” |
Úgy körül- |
| belül reggel négyig tartott a szép |
| vizit, aztán egy forma-űrlapot |
| löktek elém aláírásra, és |
| a sógort a levelekkel s mi más |
| egyébbel, azt már nem nagyon tudom, |
| elhurcolták. |
A sógor hónapok |
| múltán szabad lett, ám leveleim |
| végképp elvesztek, s velük bennem is |
| sok minden s nem lett meg többé soha. |
|
|
Történelem
| Ágak szelek zúgása kutyafalka |
| falánk űzés őrült űzettetés |
| a kutyáknak vérszomjban leng a farka |
| árad hullámzik dől a rettegés |
|
| Vérre készülnek buckák fűcsomók |
| a föld pokolszáraz de bőven inna |
| Majd öntözik fölhergelt bősz kopók |
| nyulak vérét fröcskölve dombjaikra |
|
| De csak nem pezsdül a halott terep: |
| nem sejti mi veszett el a világban |
| úgy véli jut még neki is szerep |
|
| s teremhet mint egyszervolt hajdanában |
| mikor falkák ritkábban jártak itt |
| s élet nőtt mindig a halál nyomában |
|
|
Születés
| Reggel felé történt az első alkalommal is a ház a falak ugyanazok |
| persze nyilván festettek azóta esetleg itt-ott renováltak |
| arcok serege tűnt fel és el hangok serege tűnt fel és el |
| most nem látszik és nem hallatszik semmi belőlük |
| A gyanútlan gondolhatja hogy a két iker-láncszem közvetlenül egybekapcsolható |
| a nem-gyanútlannak ilyesmi eszébe se jut |
| tudja hogy csak hosszúsoros versek rímeiről lehet szó |
| rímekről amelyek egyikétől a másikáig |
| villámlások örvények riadalmak |
| harci terepein át vergődhet el csupán a vers |
| Hosszúsoros versek rímei – ezúttal félig-tiszta rímek |
| hisz félig-azonos a szótest |
| hisz félig-azonos a szótest |
De mindezt csak a nyakig-érdekelt |
| akiben nyom nélkül nem marad semmi sem |
| s valamennyi külső és belső érzéke |
| tömegével teremti a különb-különb rímhívókat |
|
| Volt újszülött s most újszülő |
| a kétfajta fájdalom és öröm milyen egyfajta |
| sírása csap a nyitott ablakon ki |
| az öreg-öreg vadszőlők közé |
| amik a kettőt könnyen összekeverik |
|
|
Jótanács
| Ha verset írsz máshoz ne menj csak őhozzá: |
| ő megtanít miről s miképpen írhatsz jól |
| ő megtanít: ne kend be oktalansággal |
| a szép papírt hisz arra semmi szükség nincs |
| s a nemzetgazdaságot károsítod |
| ő megtanít lám engem is szíves volt már |
| figyelmeztetni szörnyű tévedésemre |
| midőn – bolondul – verset írtam kínlódó |
| nejemről jóllehet helyesebb lett volna |
| helyette gyorsan elszaladni orvoshoz |
| s injekcióval megcsitítani fájdalmát |
| elvégre… ésatöbbi |
Nos ha például |
| örülsz vagy búsulsz lelkesülsz vagy irtózol |
| lábodra hágnak tisztelettel illetnek |
| eztán ne tollat szedj elő és verset költs: |
| a rációhoz ésszerűséghez fordulj |
| latold meg: mit csinálni itt előnyösebb |
| és azt csináld Verset csak akkor írjál ha |
| nincs jobb dolgod ha tenni mást már nem tudnál |
|
Végül
| Belsőm mint ásott-kút-fenék |
| s ha a vödör mélyebbre ül |
|
| Kint egyetlen tenyérnyi hely |
| (ki nem hörpinthető kehely |
| más kép: agyonzsúfolt bazár |
| hol minden szem kellőt talál) |
|
| Mint kinek van hozzá szeme |
| hogy mit kell észrevennie |
| hogy mint kell megmutatnia |
| hogy mennyi ott a nagy csoda |
|
| Jobb lesz – görbén mint a hurok |
| görcsben magamba fordulok |
|
| Másként mind nyersebben remeg |
| s a szó lassacskán megreked |
| mint kit gyilkos torkon fogott |
|
|
A fű
|
| „A fű vagyok; mindent betemetek” |
| C. Sandburg (Szabó Lőrinc ford.) |
|
| mely együtt több százszorta mint |
| lehet hogy mindent betemet |
| mert valahonnét mag röpül |
| hatalmasnak látszik csak a |
|
|
|
|