Naini ifjú vágya

Sárgán, akár a harmadnapos holtak fekszem. Visszaemlékezem még tompán megölőimre: elmenekült álmok, s rosszul sikerült valóságok voltak. Nem sirat senki, aki hús és vér még; sőt szólnak hozzám, szórakozni hívnak, enni is adnak, kimossák ruhámat: éppen úgy bánnak velem, mintha élnék. De apám, s bátyám (ők már túlra mentek) egyre vidámabb szemmel nézegetnek, s én is a szemük bogarát naponta mély-sötétebbnek látom, s élesebbnek. Ó, jönne csak az erősszavú Mester, s szólna hozzám, mint hétalvó lustához halk dorgálásba bújtatott beszéddel, mint  akkor:  Ifjú, néked mondom: kelj fel!