Kimondhatatlan szentháromság

Isten jár bennem, lány jár bennem és fekete nézésű bánat. Tollam végéig ki-kifutnak: örvendek, hogy majd versbe állnak, de örömöm hiú. Kínlódok velük, mint a terhes asszony, kinek már szülni kéne, de nem sikerül. Isten széles áldás-palástban jár, s hívére biztatóan tekint. Lány szája meleget lehelget, s tesz keze könnyű puhaságot. Úgy érzem magam közelében, mint régi mese-uraságok bársony-selyem között. S a bánat, mint a tömjénfelhő, körülgomolyog puha köddel és hozzámér és újra fölszáll: lassú táncot jár körülöttem látatlan talpain. S kimondani nem tudom őket, ezt a furcsa szentháromságot: elég hálás szót, elég langyost elég homályost nem találok, mely ideillene.