Március

A nap a földet szinte emeli; mozgósítják rügyeiket a fák. Párokból áll az egész sétatér; még a pupos is kihúzza magát, s teszi a szépet. Él a négy torony a dóm fölött és egymáshoz hajol: nő a szerelem, mint a gomba nő, jókedvet-hűtő fa-arcok alól. Híg lébe estünk most mindannyian, s egy óriás a híg lét keveri és vígan nézi: lábunkat a lé forgása hogyan szédíti, veri. Ő is örül és örülünk mi is, és örömünkre minden szó kevés: a március pozsgás arcán vagyunk fülig-érő, hahotás nevetés.