Halálos csöndben

Testvéreim, anyám alusznak; én még írok. Víz csepeg a fazékba a fedőről; pattog a tűz néha. Béke van: sok bújtó gond kushad. Béke van. Az eszembe se jut, hogy halottak. Pedig nem is moccannak, s lám hugom is: lélekzése halkabb hallásomnál. Bő a mese-kút, s csordul, csordul szivárvány-vizet. – Ma beláttam: örülni kell, hogy élünk, ha az élet kín-sárt gyúr elébünk, akkor is. Ki bús, az ráfizet. Öröm-mézzel be kell önteni az epét is és csárdás dallamára temetni, mert ezerjó, hogy máma mellénkcsaptak a sors ölyvei.