Önvigasztalás
| Néha, remegni kezd a lábam |
| és a szívem és félés-lázak |
| gyúlnak fejemben. Multkorában |
| anyám is felkelt egyik éjjel, |
| s hozzámjött; szörnyű rémet láttam, |
| s szörnyen nyögtem a rettegésben: |
|
| a komoly, bizonyos halálban |
| feneklenek meg, fulladnak meg |
| gondolataim. |
De már-már van |
| gyűlő erőm, s a száraz-arcú, |
| de gyermek-szemű Szent szavával |
| mondom: ne félj, Szamár Testvérem! |
|
|
|