Éjjel az utcán

A fák árnyéka meglapul az aszfalton, s a falra mászik: a járda ferdén csíkozott. Ötödik, vagy hatodik házig láthatni még a csíkokat, aztán újak vágják keresztbe, kiknek erősebb a színük. – Kis szellő sincsen eleresztve, csak sarkam hallik, hogy kopog az utca tüdőbeteg mellén. A fasor, s a házak sora zord kisérőkként állnak mellém. Már épp elég álmos vagyok; későre jár, éjfélen onnan. Egy nap munkája bizsereg bágyadt lábomban tört karomban. – Szellőcske ered valahol, s az utcán gyáván végigsetten. A lámpák feje megremeg, s a sok árnyék szédül ijedten.