Két vér dalai

Őseim, vén, izgága nemesek és törött-kedvű jobbágyok, eremben széjjel szeretném szűrni kétfelé véreteket: a pezsgőt és a lassút. Mennyit kígyózott az a két patak, hány száz és ezer év partszélét mosta, hányfajta ízt gyüjtött vizébe, míg találkozván belészakadt szivembe. A súlyos múlttól szinte roskadok. Halom titoknak páncélterme lettem, de, hogy mit őrzök, magam sem tudom, ám hiszem, hogy majd fölfedezem lassan. – Zúgnak a szélben hajlongva a fák; nem szélzúgás az, sokkal mélyebbről jön: mit a gyökér a föld alatt kiles, azt pletykálják el egymásnak a lombok. – Beszélek sokszor, beszéltet a sors; nem a sors szóit mondom el: a két vér ízeit és tapasztalásait dalolom ki tudatlan-akaratlan.