Anti-Orpheusz
A Felvilágból le az Alvilágba |
vagyishát inkább szeretné vezetni. |
Ő maga nem önként indult oda: |
az istenek parancsa volt, |
s lám egyre mélyebb útgyűrűkbe süllyed. |
Önzésből hívta Eurüdikét, |
hogy ameddig lehet, ihlesse dalra, |
s Eurüdiké tétován követte. |
|
Az istenek ezt a visszás viszonyt |
de némi engedékenységgel engedik. |
többször is visszanézhet, |
az istenek tudják maguk). |
mikor szakad le, tűnik el, |
|
Megy hát a dalnok, megy az Alvilágba, |
de körülötte még a Felvilág: |
fák, bokrok, a szokott díszlet: a kert, |
|
Orpheusz nem lát semmit, és nem is hall: |
Eurüdiké költözött szemébe |
s fülébe a finom léptek nesze. |
|
Meg-megszólal a lelke, figyelmezteti: |
|
„Eurüdiké arca még piros, |
lábai szökdelők, szeme töretlen, |
szájában több a méz, mint az epe, |
miért hinnéd, hogy mindvégig követ?” |
|
Orpheusz hallja, és nem hallja meg: |
fülében a finom léptek nesze, |
elég neki, vissza se néz, nyugodt… |
|
De ha tízszer szólal a lelke, százszor!? |
Akkor nyilván kétkedni kezd, |
s előbb csak olykor-olykor, |
aztán mind többször hátrales, |
s tartaná Eurüdikét erővel, |
|
lábai szökdelők, szeme töretlen, |
szájában több a méz, mint az epe. |
|
látja, hogy arcán megsűrült a ránc, |
látja, hogy szárad combjáról a hús, |
érzi, hogy nyelve helyén epe nő |
és megérti, hogy nincs tovább. – |
|
hogy Eurüdiké magamagától |
vagy az istenek parancsa szerint |
álljon meg, s térjen vissza, hagyja ott, |
ő fogja bizton elbocsátani, |
s megy nélküle tovább az Alvilágba. |
|
|
|