|
Az ötvenéves Bertók Lászlónak
| Bizony, kartárs, ahogy tanácsos |
| időnként az agyonkuszált napokban, |
| már azt se tudja, hogy hol a feje, |
| melyik a jobb lába, melyik a bal, |
| tehát: ahogy időnként általában |
| helyes megállni egy kevés időre, |
| s összegezni, szemlézni, helyre rakni, |
| s tervezni a legközelebbi |
| megállóig (addig feltétlenül), |
| hogy enélkül az élet csak gubanc lesz, |
| amint például a csővezetékek |
| dolga a mi (már nem is annyira) |
| szokás szerint a főszezonban |
| ásnak ki, sáncolnak körül, cserélnek |
| úgyhogy a szakmánk dolgozóinak, |
| kedvünk lenne idegenforgalom
|
| helyett idegenbukdácsolásnak nevezni |
| azt, ami zajlik itt ilyenkor, |
| (talán ez is a cél, a régi forma |
| unalmas lett, ezzel viszont |
| ki lehet tűnni: – roppant egyedi), |
| tehát, ismétlem: jó megállni olykor, |
| nekünk most mindenképp, e nagy cölöpnél, |
| amelyre egy szép 50-es van írva, |
| megértük mind a ketten – hála Isten, |
| önt, – emlékszik? – ezerkilencszáznyolcvan |
| szeptember ötödikén, pont a déli |
| harangszókor nem ütötte el a |
| zebrán az a bunkó taxis legény, |
| a különféle taxik s taxisok, |
| megértük, álljunk meg kicsit, |
| szemlézzünk, összegezzünk! – ám ezúttal |
| hozzunk virágot is, tegyünk |
| ünneplő eszközt is kezünk ügyébe: |
| ételt, italt – ilyesmiket, |
| s én, mint afféle szakmabéli, |
| éppen mert szakmabéli véleménye, |
| csak meggyőzőbb, mint egy laikusé, |
|
| ön (hogy dedukciós módszerrel éljek, |
| és a konklúziót tegyem előre), |
| már régesrég tapasztaltam, hogy járatos |
| egy s másban, amiben csak kevesen, |
| hogy olyasmiket tud, miket csak kevesen, |
| hogy gyakran tesz kitérőket, kalauzol |
| addig még ismeretlen tájakon, |
| hogy az a város, ahol működik, |
| örülhet, mert jóhírét önnek is köszönheti, |
| esetleg úgy látszhat, hogy ködösítek, |
| s gondolhatják: „Ahá, a két haruspex!”, |
| dehát mi, hogyha összebotlunk, |
| nem pislogunk hamis mosollyal egymásra, |
| számunkra az idegenvezetés, |
| az is komoly, ha megkérdem: vajon |
| ünnepnapjára mit kívánjak? |
| nyilván szakmába vágó valamit |
|
| végezze az idegenvezetést, |
| mutasson meg sok mindent városunkból, |
| de a városon túliból ugyancsak, |
| és ne az idegeneknek csupán, |
| hanem az itt lakóknak is, |
| és ne csak, ami kívül van, csak azt, |
| hanem, ami bennük rejtőzik, azt is |
|
| a következő újabb ötven évben. |
|
|