Az idegenvezetőt köszönti egy másik idegenvezető

Az ötvenéves Bertók Lászlónak Bizony, kartárs, ahogy tanácsos időnként az agyonkuszált napokban, midőn az ember már azt se tudja, hogy hol a feje, melyik a jobb lába, melyik a bal, tehát: ahogy időnként általában helyes megállni egy kevés időre, s összegezni, szemlézni, helyre rakni, s tervezni a legközelebbi megállóig (addig feltétlenül), hiszen nyilvánvaló, hogy enélkül az élet csak gubanc lesz, amint például a csővezetékek dolga a mi (már nem is annyira) kis városunkban, a csővezetékeké, amiket szokás szerint a főszezonban (márminthogy a miénkben) ásnak ki, sáncolnak körül, cserélnek úgyhogy a szakmánk dolgozóinak, mármint nekünk kedvünk lenne idegenforgalom helyett idegenbukdácsolásnak nevezni azt, ami zajlik itt ilyenkor, (talán ez is a cél, a régi forma unalmas lett, ezzel viszont ki lehet tűnni: – roppant egyedi), tehát, ismétlem: jó megállni olykor, nekünk most mindenképp, e nagy cölöpnél, amelyre egy szép 50-es van írva, megértük mind a ketten – hála Isten, önt, – emlékszik? – ezerkilencszáznyolcvan szeptember ötödikén, pont a déli harangszókor nem ütötte el a zebrán az a bunkó taxis legény, és engem is kihagytak a különféle taxik s taxisok, megértük, álljunk meg kicsit, szemlézzünk, összegezzünk! – ám ezúttal hozzunk virágot is, tegyünk néhány egyéb ünneplő eszközt is kezünk ügyébe: ételt, italt – ilyesmiket, s én, mint afféle szakmabéli, mondok pár szót, úgy vélem, véleményem, éppen mert szakmabéli véleménye, csak meggyőzőbb, mint egy laikusé, ímé: ön (hogy dedukciós módszerrel éljek, és a konklúziót tegyem előre), ön ritka-jó idegenvezető, már régesrég tapasztaltam, hogy járatos egy s másban, amiben csak kevesen, hogy olyasmiket tud, miket csak kevesen, hogy gyakran tesz kitérőket, kalauzol addig még ismeretlen tájakon, hogy az a város, ahol működik, örülhet, mert jóhírét önnek is köszönheti, esetleg úgy látszhat, hogy ködösítek, s gondolhatják: „Ahá, a két haruspex!”, dehát mi, hogyha összebotlunk, nem pislogunk hamis mosollyal egymásra, halálosan komoly számunkra az idegenvezetés, az is komoly, ha megkérdem: vajon ünnepnapjára mit kívánjak? nyilván szakmába vágó valamit szeretne hallani; azt kívánom tehát, hogy eztán is sikerrel végezze az idegenvezetést, mutasson meg sok mindent városunkból, de a városon túliból ugyancsak, és ne az idegeneknek csupán, hanem az itt lakóknak is, és ne csak, ami kívül van, csak azt, hanem, ami bennük rejtőzik, azt is a következő újabb ötven évben.