A kézműves halála
|
Martyn Ferenc élő szellemének
| Meghalt a festő-szobrász meghalt a művész a mester |
| a „kézműves” ahogy magát nevezni szokta és szerette |
| s a még-érintetlen formák vonalak színek |
| most már nélküle-árván várnak más jótevő kezekre |
|
| Meghalt… elment az ajándékozó a mindig ajándékhozó |
| aki a teremtett világot szebbé tette kirakva számos új dologgal |
| nevelte a szemet gyöngéd noszogatással |
| okos példázatokkal olykor villámvető haraggal |
|
| Elment… Amit már megcsinált az beleépül az időbe |
| az idő tartja védi – s lesz majdan szelid temetője |
| De amit félbehagyott az nyugtalanul és izgatottan |
| lüktet szédül tolong sóvárog befejezőre |
|
| Mit látott a kézműves ha körülnézett vagy ha magába? |
| A törvényt a törvényeket a kinti és a benti szépet |
| s kiszűrt belőlük sok ezer őrizendőt sok ezer igazat |
| („A Szép: igaz s az Igaz: szép” – ismerjük a költő-beszédet) |
|
| Nem áll többé soha állványa előtt senkivel és nem magyaráz |
| alig-szóval de gazdag mozdulatokkal éles szemmel: |
| itt egy inda (kígyóz a kéz) ott egy átló (nagy lendület) |
| s vizsgál a szem bűvöl kísért parancsol makacs türelemmel |
|
| A táj seregnyi titkai: virágok kórók hegygerincek |
| nyilatkozásai – az ő módján – örökre megszakadtak |
| Pedig szerettek volna mások is szerettek volna nagyon szerettek volna |
| Eztán már létezésük végéig így maradnak |
|
| Elment a festő-szobrász helyette a mozgó a színeváltó |
| világ kommentár híján nyersen és átszüretlen |
| kínálja képeit szobrait az így nehezen elviselhetőket |
| hisz nélküle zavarosak s az ember is fölkészületlen |
|
| Nem hallja azt se hogy a szerencsétlen ecsetek spatulák |
| festékek csöndesen szipognak – már haszontalanok |
| s összebújva a régi palettákon is asztalkákon is |
| szokásos otthonukban is didergetően hontalanok |
|
| Elment a festő-szobrász elment elromlott – ó jaj! – a teste |
| Ó jaj! gyalázat hogy ennyire meg kellett szégyenülnie |
| De bennünk harsonák ébrednek és dicsérik őt: |
| a halhatatlannak előbb a földbe kell kerülnie |
|
| És egyszer véget ér a szorgos kukacok ténykedése |
| s a kézműves olyanná válik mint valamely ritka szobra |
| olyanná válik a vállcsontja borda-kosara koponyája csigolyalánca: |
| így őrzi meg magát kettősen (mert testében is) az eljövendő századokra |
|
|
Szabó Ede
| Ez a kicsi csúnyácska ember ez a Szabó Ede |
| de keservesen kínoz öt napja immár |
| oly menthetetlenül beléivódott sejtjeimbe |
| s idegeimbe (lelkembe) hogy reggeltől estig |
| nem szabadulok tőle s olvasás közben |
| rádióhallgatás tévénézés alatt |
| de az élet prózaibb dolgaiban is |
| figyelmem közepébe ül s akármihez |
| csak úgy érhetek el ha körbejárom |
| vagyis Szabó Edébe ütközik |
| ébrenlétem minden órája perce |
| sőt álmaimé is úgy vettem észre |
| zajongó szívverése is csak akkor |
| csitul meg hogyha őrá gondolok – |
| Öt napja immár… |
Kereken másfél hete |
| azt írta még egy lapon: „Életem |
| eddigi legmélyebb pontjáról fölfelé |
| kapaszkodom s kezdek lassan kimászni” |
| S ez a kicsi csúnyácska ember ez a Szabó Ede |
| bitangul átejtett: öt napja szépen |
| fogta magát s nem bánva semmit |
| a fentebbi közlést sem (szótartó volt pedig) |
| előrejelzések nélkül tehát váratlanul |
| meghalt |
Most meg öt napja rá (hogy éppen |
| temetik és én messze tőle betegen |
| fekszem) a kínzatás inkább erősödik |
| mert nehezebb temetni úgy hogy még a temetést is |
| nekünk kell fölépítenünk és nem gyászolhatunk csupán |
| eleresztve magunk ahogy a fájás kényszerít |
|
| Meghalt Szabó Ede ez a kicsi csúnyácska ember |
| Rilke Hölderlin Nietzsche Krúdy Hesse |
| s hasonló méltóságos elmék híve bizalmasa |
| nekem tudós és tisztelt jóbarátom |
| fényességes jó elme maga is |
| És mert az említett nagyok most már kedvük szerint mozognak |
| szeretném őket ünnepélyesen |
| megkérni hogy a temetéskor |
| állják körül a sírgödröt amelybe |
| a kicsi és csúnyácska testet leteszik |
| szellemét (lelkét) meg mely nyilván ott bolyong még |
| előbbi fészkénél vigyék magukkal |
| tanítsák ki a főbb tudnivalókra |
| majd utána engedjék meg neki |
| hogy mindig mellettük maradjon |
|
|
Egy verseskönyvvel kezemben
|
Kálnoky László halálára
| Jött a hír, hogy beteg, hogy a |
| Balaton mellől haza kellett mennie. |
| Aztán, hogy kórházba került. |
|
| Pár száz kilométerre innét egy agyongyötört test, |
| kezemben meg egy gyönyörű könyv |
| „Ne hidd, hogy odatúl találkozunk, |
| én sem hiszem. A végtelen időben |
| nem ismétlődik kétszer ugyanaz.” |
| „Ki tudja, hova lett H. Sz., |
| a csetlő-botló versfaragó? |
| „De H. Sz. mélyen alszik, mozdulatlan. |
| ,Halott szegény’, – mondja a tiszt a hölgynek. |
|
| Pár száz kilométerről is láttam szemét: |
| ilyen szelíd szemmel az iszonyúba, |
| S nemsokára a rideg közlemény: |
| „Kálnoky László költő 73 éves |
|
| most már kőbe vésve minden sora, |
| nincs egyetlen szaván se változtatni mód |
|
| (született most is, szült a költő) mítoszok! |
| Magát szülte mítosszá furcsa módon, |
| a szokással épp ellentétesen: |
| megkicsinyítve, elrontva személyét |
| szinte a teljes tagadásáig, |
| amely, bár „disszonáns, de mégis fülbemászó”. |
|
| ez az „elúszó, disszonáns, de mégis fülbemászó” |
| és ez a többé-semmi-költő, |
| mítosz lett, mítoszunk lett: |
| magyaráz, egybetart, vezet, vigasztal, |
| röviden: van, van – létezik javunkra, |
| és lesz, lesz – létezik javunkra, |
| legalább úgy, ahogy a víz, a föld s a levegő. |
|
|
Mikor először értesültem arról hogy Szederkényi Ervin gyógyíthatatlan
| Ostoba ökör-test még lázadónak se mondható |
| mert minden valamirevaló lázadónak |
| oka és célja van a lázadással |
| De ez a test a tiéd ami te vagy de mégse te |
| mért lázadozott volna hisz célja se volt oka se |
| Csak egyszerűen rosszul tett egy és más tudniillőt |
| és aminek erre kellett volna mennie arra ment |
| aminek meg kellett volna állnia nem állt meg |
| s lett zűrzavar és ami te vagy de mégse te |
| most látványosan szétdúlja azt ami valóban te vagy |
| te vagy mert soha nem volt s nem lesz hozzád hasonló |
| pláne veled mindenben azonos – |
| Így hát már el kell kezdeni |
| kitörölni téged a Könyvből följegyezni |
| megörökíteni mozgásod hangod arcod |
| barátom szerencsétlen jóbarátom – – |
|
| „Irreverzibilis folyamat” |
| – mondják az okos orvosok – |
| ez indult meg benned: vagyis föltarthatatlan szétesés |
| És tudatodban? Egyáltalán tudod-e? |
| (Mi lenne jobb? Nem tudnod-e vagy tudnod-e?) |
| Nem merlek látogatni Mit tegyek? |
| Tréfálkozzam-e? Tervezzünk-e közösen? |
| Vitatkozzam-e mintha egy idő után |
| úgy folyna minden mint előbb? |
| Viselkedjem-e – ha kell – kíméletlenül |
| hogy azt hidd?… Vagy öklözzem-e |
| dühödten ágyad s míg könnyem patakzik |
| káromkodjam-e szidjam-e az Istent |
| (a Teremtőt?) a csoda-test tömérdek fogyatékát |
| hogy a zseni hányszor volt tyúkeszű? – – |
|
| Barátom én szerencsétlen barátom |
| már nem használna semmi: ez se az se |
| a zűrzavar lám állandósodik |
| fokozódik s lesz egyre bonyolultabb |
| Várnunk kell hát kussolva béna szívvel |
| míg nem lesz végre nagy-nagy csönd tebenned |
|
|
Drága barátom
| Jár de gubancba keveredve |
|
| Azt mondták hajdan: gyönyörű vagy |
|
| Sasfülemüle mintha porba hullana: |
|
| volt-csoda-hangod: pőre rikács |
| A régit többé senki más – |
|
| nyomorúságoddal össze ne annyira törj! |
|
| én még alig-zúzottan élhetem |
|
|
Golgelóghi
|
Határ Győzőnek
| A kicsi rettegés, a kicsi rémek |
| amaz első 1000 előtt – nevetség: |
| gyermek-iszonyat, humbug-szörnyüségek, |
| játék-viharcsapás, forgó üresség. |
|
| S a Parouzia nem jött. Elfeledték. |
| Megbékültek a fölborzolt kedélyek, |
| s a rettegést utólag csak nevették |
| bár jósoltak még néha-néha véget. – |
|
| Most 2000 előtt jégtiszta ésszel |
| kapcsolók, gépek higgadt társulása |
| készül szép földünket szemétre hányni; |
|
| s egy-egy apró siló is fél világnyi |
| rontó erő irtóztató lakása. |
| – Áldassék hát, ki int és jajveszékel! |
|
|
Az idegenvezetőt köszönti egy másik idegenvezető
|
Az ötvenéves Bertók Lászlónak
| Bizony, kartárs, ahogy tanácsos |
| időnként az agyonkuszált napokban, |
| már azt se tudja, hogy hol a feje, |
| melyik a jobb lába, melyik a bal, |
| tehát: ahogy időnként általában |
| helyes megállni egy kevés időre, |
| s összegezni, szemlézni, helyre rakni, |
| s tervezni a legközelebbi |
| megállóig (addig feltétlenül), |
| hogy enélkül az élet csak gubanc lesz, |
| amint például a csővezetékek |
| dolga a mi (már nem is annyira) |
| szokás szerint a főszezonban |
| ásnak ki, sáncolnak körül, cserélnek |
| úgyhogy a szakmánk dolgozóinak, |
| kedvünk lenne idegenforgalom
|
| helyett idegenbukdácsolásnak nevezni |
| azt, ami zajlik itt ilyenkor, |
| (talán ez is a cél, a régi forma |
| unalmas lett, ezzel viszont |
| ki lehet tűnni: – roppant egyedi), |
| tehát, ismétlem: jó megállni olykor, |
| nekünk most mindenképp, e nagy cölöpnél, |
| amelyre egy szép 50-es van írva, |
| megértük mind a ketten – hála Isten, |
| önt, – emlékszik? – ezerkilencszáznyolcvan |
| szeptember ötödikén, pont a déli |
| harangszókor nem ütötte el a |
| zebrán az a bunkó taxis legény, |
| a különféle taxik s taxisok, |
| megértük, álljunk meg kicsit, |
| szemlézzünk, összegezzünk! – ám ezúttal |
| hozzunk virágot is, tegyünk |
| ünneplő eszközt is kezünk ügyébe: |
| ételt, italt – ilyesmiket, |
| s én, mint afféle szakmabéli, |
| éppen mert szakmabéli véleménye, |
| csak meggyőzőbb, mint egy laikusé, |
|
| ön (hogy dedukciós módszerrel éljek, |
| és a konklúziót tegyem előre), |
| már régesrég tapasztaltam, hogy járatos |
| egy s másban, amiben csak kevesen, |
| hogy olyasmiket tud, miket csak kevesen, |
| hogy gyakran tesz kitérőket, kalauzol |
| addig még ismeretlen tájakon, |
| hogy az a város, ahol működik, |
| örülhet, mert jóhírét önnek is köszönheti, |
| esetleg úgy látszhat, hogy ködösítek, |
| s gondolhatják: „Ahá, a két haruspex!”, |
| dehát mi, hogyha összebotlunk, |
| nem pislogunk hamis mosollyal egymásra, |
| számunkra az idegenvezetés, |
| az is komoly, ha megkérdem: vajon |
| ünnepnapjára mit kívánjak? |
| nyilván szakmába vágó valamit |
|
| végezze az idegenvezetést, |
| mutasson meg sok mindent városunkból, |
| de a városon túliból ugyancsak, |
| és ne az idegeneknek csupán, |
| hanem az itt lakóknak is, |
| és ne csak, ami kívül van, csak azt, |
| hanem, ami bennük rejtőzik, azt is |
|
| a következő újabb ötven évben. |
|
|
Tapasztalatcsere
| most már nem lenne szükség |
| s a régi brancs nyugodtan |
| mi történt hogy fogyott meg |
| ki hogy készüljön az útra |
|
|