Nagylányaim
Látom – bárcsak ne látnám! gyöngülésetek |
|
Szemetekben suta gyanakvás félelem |
növekszik terjed mint a hályog |
|
Pedig csalok: aki csak ember lenni kezd |
arra egyformán sújt a törvény |
|
És eljön az idő hogy majd megtépetik |
|
Mint megtörtént s történik még mindig velem |
és történik mindenki mással – |
Ó nagylányaim – istenem! – |
|
|
|