Nagylányaim

Látom – bárcsak ne látnám! gyöngülésetek Még emlékszem a magaméra és tudom: nem segíthetek nekem se bírtak Szemetekben suta gyanakvás félelem növekszik terjed mint a hályog „Az Istennél a kegyelem” – mondom szokásból Pedig csalok: aki csak ember lenni kezd arra egyformán sújt a törvény nincs kivételre-érdemes nincs is kivétel És eljön az idő hogy majd megtépetik ruhátok és a fejetekre hamu is éppúgy szóratik s koptok fakultok Mint megtörtént s történik még mindig velem és történik mindenki mással – Ó nagylányaim – istenem! – minek követtek?