Álság
Rendben van általában a test mondhatnám hogy a lélek is |
Ha panaszkodni jut eszembe még nyugodtan teszem |
Való alapja csak alig (bár lehetőség rája sok) |
s nem izgat hogy az ördögöt nem jó a falra festeni |
Panaszkodom kesergek hát százféle mód ezért azért |
sok mindenért s titkon összekacsintgatok magammal: |
„No nincs is akkora baj sőt nincs is baj voltaképpen |
de jól esik ,beállni’ mikor a sablon körülmények |
könnyen meggyőzhetik a kívülállót hogy nyugodtan |
kezdheti a sajnálkozást együttérzést sopánkodást |
én meg hallgathatom hallgathatok ráhagyhatom – ” |
De várjatok csak! verseim tele lesznek harmóniával |
még talán boldogsággal is mikor nem lesz okom már |
mikor nem lesz okom mikor a panaszok mögött |
ott áll a nyomorúság fekete serege |
amikor nehéz lesz találni olyan szörnyeteg szót |
amely nem bennem létezőt vagy készülőt nevezne meg |
Jékely Zoltán az utolsó éveiben odajutott hogy |
éjszaka nem merte kivenni kezét a paplanja alól |
félt hogy a halál megragadja és többé nem ereszti el – |
Bizony bizony számomra is eljön a botrányok kora |
s erről nálam az ad hírt majd hogy verseim görcsös ráncai |
kisimulnak s aki nem ismer azt hiszi nincs sehol hiba |
De aki többet tud már rólam megérti hogy mi történt |
s attól kezdve aggódással figyel s érdeklődik utánam |
mert minden pillanatban megtörténhet a jóvátehetetlen |
|
|