Inkább biztató

A kísérőjelenségek mások a lényeg ugyanaz nem az első nem az első ki tudja hányadik egyszer csak megmozdul valami szilárd egyszer csak két lábnyom amit ha addig összecsúsztattak volna milliméter pontossággal elfödte volna egymást két lábnyom viszonya bomolni kezd előbb csupán ütemben hosszúságban aztán egymástól távolságban is tehát irányuk mint a „V” két szára lesz visszhangos üresség nyílik mindenfelől az agy elfelejti az egyszeregyet s a fekete s fehér között a különbség kisebbedik Nem az első kész járatokba ömlik a nehéz üröm a mell izmainak ismétlődés a terhelés megszelídülnek újra a buszok és teherautók segítséget ígérnek gyógyulást az utolsó pillanatban lép csak előlük el a láb Az elme érti hogy megint nem érti okot kutat s biztos hogy nem talál okot gyakran marad nyitva a szem éjente s nézi a plafont s hogy vörösség rámázza be reggel mutatja a tükör Nem az első szomorú lenne hát hogy újra hogy megint nyomorúság veszteség megverettetés de nem szomorú lámcsak inkább biztató hisz aki így bír még érezni akiben ily éles kín képes teremni még erősen él az és kíván is élni ha nem tudja is