Pillanat
| (ez már a növények esője) |
| forró arc kék-lila keretben |
|
| nemcsak szomjat szüntet itat |
| – kibontja fenséges hatalmát |
|
| a gesztenyefák süketek még |
|
| forró arc kék-lila keretben |
| fölszáll a tér kő-helikopter |
|
| végrendelet-fontos szavak |
|
| dombor bárányfelhő-alakzat |
|
|
Húsvét
| s hogy közben itt mi történt |
| nem volt ily zöld a zöld még |
| így szívbe nem talált még |
|
Ne hagyj!
| engedj célokra törekednem, |
| ne hagyj zuhanva öregednem! |
| Ha majd végképp kiváltam, |
| futhatsz még nyugtalan szivednek |
|
Vittem
| A járművek nagyon zajongtak |
| kíméletlen szél jött a hegyről |
| de bár fullasztóan nehéz volt |
| meg kellett tartanom magamban |
| és vittem körbe össze-vissza |
| ő nyilván semmit sem gyanított |
| kigyulladtak lassan a lámpák |
| s lehajoltak belém hajoltak |
| fényüknél láttam egyre jobban |
| részét a gyűlő éjszakának |
| azzal többet hogy élesen fájt |
| és hogy nem bírt elmúlni tőlem |
|
Bőrt-bőrhöz
| Naptár-parancs közösség-rendi szokvány |
| kicövekelt helyek hol héthatárnyi |
| távolból már-már szem-nem-látta formán |
| s fül-nem-hallotta hangon konstatálni |
| alig lehet a másikat világnyi |
| történetek s történések kiforrtán |
| amikor (kéz-láb-fejlevágta torzó) |
| érzéklést szomjúhozva teng az ember |
| s az idő és tér mértanában olcsó |
| zavart kíván bőrt-bőrhöz értelemben |
| Ó rend ó mércék tánc szabott ütemben |
| zenére testre kicirkalmazott szók! |
| Nő a jég nő a szám a pont a más-más |
| a külön drótok külön jajgatásra |
| a szorgos osztás némuló kiáltás |
| a holnap társtaszító társasága |
|
| – s homályba vész a visszhang folytatása |
| ködök mögé rejtőzik a kilátás |
|
|
Valami nem
| Csillag-középen is hiába vár |
| ezer út egyikén sem érkezem |
| A bújócska bújója annyira |
| elbújtam már hogy magam sem lelem |
|
| A spektrumot látja: valami nem – |
| jóízű ételt rág: valami nem – |
| szép kapcsolatokat teremt: valami nem – |
| kérdez és választ kap: valami nem – |
|
| A lég kémiája se mint előbb |
|
| Maradna az hogy leül s úgy marad |
| s ott helyben hibernálja életét |
| hogy később majd talán |
talán talán – |
|
| De le-leinti a tapasztalat |
|
|
Talán talán
| Most hétfő kedd szerda csütörtök |
| s tervek hosszúra nyúltak is |
| Természetessé vált a botrány |
| az élők meg szorozva élnek |
| majd egy vagy két „t” sőt „vala” |
| Kiadhatod napi huszonnégy |
| egyszer csak odafúj a szél és |
| De bölcselet se tud tanácsot |
| csináld kedvedre ami tetszik |
| lám így se úgy se jobb a föld |
| öröm bú nem javítja rontja |
| attól lehet nőhet ki egy szál |
| virággal több… talán talán |
|
Színképek
| Lát nappalt és lát éjszakát – |
| hogy ez is az is hány elemből |
| hány árnyalatból lett mi lett |
| mennyi leroskadás verejték |
| „Nem bírom!” bújik mindenikben |
| Ha boldognak lát bánt az is |
| boldogtalannak bánt az is |
| nem ismerek magamra benne |
| amin látszik hogy a sötét |
| gyökérből nőtt vidám szirommá |
| Sorstalan a halott kamasz |
| akin látszik hogy napsütött |
| tájról tévedt jeges vidékre |
|
|
Kívánat
| Így összevissza zavarodva |
| bár dugna egy barlang vak odva |
| s ott éjbe és magányba zárva |
| s onnét ha egyszer még kijönnék |
| s a Belzebub kisöccse lennék: |
| bár szóba velem ne is állnál – |
| ó te dinasztikus királylány! |
|
Elképzelhető
| Amint ő s nem te (bár te) – ő |
| és nyugton tűrnöd kellene |
| szerint s nem füttyszavadra |
| igen: lehetne könnyen úgy |
| hogy aki nem te (bár te) – ő |
|
Fortély
| Ahogy bár kissé kölnis hódolattal |
| de még ma is mondják mivel hatásos |
| a széptevők hogy „Mi már valahol |
| s valaha rég találkoztunk” – |
| s valaha rég találkoztunk” – |
tehát |
| mély-mély kapocs határanincs idő |
| köti egymáshoz őket s így komoly |
| alapja van… sőt ez még többre is… |
|
| én csavarintok jókorát a bájos |
| szövegcsén s azt fogom majd mondani |
| ha nem viselkedik kedvem szerint a hölgy: |
| „Minden erőmmel és folyvást azon leszek |
| hogy a jövőben sehol és soha |
| ne találkozzunk többé” – |
Ez talán |
| gondolkodóba ejti s módfelett |
| meghökkenti a hölgyet sőt esetleg |
| meg is rémíti s éppolyan hatást |
| vagy még nagyobbat kelt mint az a másik |
|
| (Persze az is lehet hogy örömet) |
|
|
Bumeráng
| „Ha majd öreg leszel…” Ronsard… agyon- |
| csépelt szöveg mint Villoné is: „Adnád |
| szívesen majd de koldusnak se kell |
| amit most megtagadsz” |
Lágy vagy kemény |
| fenyegetések s roppant ostobák |
| ne hallgass rájuk –: önvigasztalások |
| Légy kíméletlen s önző gyűjtsd a mézet |
| ne nézd hogy az a másik… Rágja szét |
| párnáját kínjában a szerelem |
| nem irgalmasság rakd tele a mézes |
| bödönt s ha majd keserű lesz a szád… |
| Mert Ronsard Villon… az nem érdekes |
| de keserű lesz mindenképp a szád |
| ha majd öreg leszel ha az leszel |
| és hogyha már a koldusnak se kell |
| amit most (mondjuk tőlem) megtagadsz |
|
A történet vége?
| Feküdjék, édes hölgy, szépen bele, |
| itt a gödör, a szívem közepe. |
| Elföldelem: súlyos göröngyöket |
| dobál a deszkára a képzelet, |
| s néhány virágot hozzájuk kever. |
| Alattuk, hölgyem, bizton jól hever. |
| S mert ebben vannak még hiányai |
| segítek, hogy lennének álmai; |
| hát persze olyasfélék, aminők… |
| már amiket férfiakról a nők… |
| Ám ahhoz csöppet sem ragaszkodom, |
| hogy rólam is, bűbájos asszonyom, |
| vagyis hogy én is egy… |
Ó, jaj, igen, |
| ólommá lesz e sírtól a szivem |
| előre is tudom; de hogyha így, |
| akkor viszont miért ne volna így? |
| Mentségemül ki kell jelentenem, |
| halálában végképpen bűntelen, |
| s vagyok legföljebb negatív oka: |
| túl-túl soká kellett kibírnia, |
| megunta nyilván, s törten „elhajolt” |
| (afféle „fordult” Szép Ilonka volt, |
| kit titkos bú éppen, mivel velem, |
| és nem azért rágott, mert nélkülem). |
| Én mégis a köztemető helyett |
| bennem kínálok önnek nyughelyet, |
| meg aztán – szól az ó parancsolat –, |
| hogy „…a halottak a halottakat…” |
| s én is majdhogy halott vagyok, bizony, |
| magamra hát vonatkoztathatom – – |
| Édes hölgy, ami önből az enyém, |
| arról többé nem mondhatok le én, |
| kivéve, hogyha a nagy harsonát |
| még mostanában megfújnák… Nohát, |
| akkor – becsszó! – tüstént elengedem, |
| s még zsebkendőmet is meglengetem. |
|
Anakronizmus
| Ha régi római szokás szerint apád |
| elé letettek volna újszülöttként |
| s apád mint néhány római apa |
| úgy döntött volna nem kellesz neki |
| vagyis nem vesz föl csak rádnéz s tovább megy |
| és folytatódott volna mint ahogy |
| még akkortájt történt a folytatás |
| tehát úgy hogy nem is nősz föl soha: |
| hány versemet nem írtam volna meg |
| mert nem lett volna hogy kiről s kinek – |
|
| Így most a kérdés az: nem kár-e hogy |
| az említett jogot rendet szokást |
|
|
Kétsorosok
| Odadtad magad. Bánom én, odadtad-e. |
| Az érdekel, hogy visszakaptad-e. |
|
| Volt egyszer… volt… igaz se volt talán. |
| S lecsúszott az Üveghegy oldalán. |
|
|
Kicsi
| Kicsi… kicsi… kicsi… kicsi… |
| de nem tudja és nem hiszi |
|
| Meseház csöppnyi mesekertben |
|
| Följebb már az isten lakik |
| az meg csak űzze dolgait: |
|
| szíve annak nyilván erősebb |
| háta is nyilván tehetősebb |
|
| magát viszont csöpp baj ha éri |
| toporzékol sír és nem érti |
|
| s azon nem is gondolkozik |
| hogy az ott fent sírhat az is |
|
| a fenti ki korántsem isten |
| vagy úgy hogy gyakran függ kereszten |
|
| s iszonytatóbb kőtömb görög |
|
| bújna ő is csak férne benne |
|
| de nem lehet de nem lehet – |
|
| sejtelmetlen nyugalma jámbor |
|
| s néz néz s fejet ráz nem hiszi |
| mert hát kicsi… kicsi… kicsi… |
|
|
A főmondat ideje
| A csúcsra ért egy pillanat: |
| minden megtelik szól felel |
| Csak tudná! Csak sietne is |
| hogy kimondja hogy megtegye |
| rangjelzőnek meg is marad |
| s amit ha nem: túlszáll a nap |
| és keresheti kint s belül |
| s ellene fordul nem segít |
|
| Nézik szánják s legyintenek: |
| fölgyúlt egy csillag és lehullt |
| s tündöklését nem látta szem |
|
|
Földönjáró
| ha törvényt tölt a változás |
|
| landoljon csak minél előbb |
|
| Fölvitték – könnyen az se ment |
| de megszakad ki tartja fent |
| s kívánni attól nem lehet |
| hogy közben „Szeret?” – „Nem szeret?” |
|
| Ó gyalogosok lám kivel ti |
| fogtok sárban-porban tipegni |
|
| Felhők nyugodtak legyetek |
| nem szakítja föl begyetek |
| alulról leskel csak tirátok |
| nincs otthon ott ahol ti jártok |
|
|
Valakire
| Majd a talaj fölé emelkedik |
| és gyalogol de semmit sem halad |
| s Kőműves Kelemenként reggelig |
| mindig ledőlve látja a falat |
| nem kapaszkodik illendő kerék |
| buzgalmairól azt kell látnia |
| hogy színjátszó terméketlen herék |
| vagy azt kellene látnia de cső- |
| látása miatt nincs hozzá szeme |
| ég áldja hát lubickoljon dicső |
| gyanútlanságban (ámen!) szelleme |
|
Szegény
| Ez eteti, az meg mesél neki, |
| a harmadik lázát hűsítgeti. |
| Kevés, kevés… Hogy minden porcikája |
| külön szolgálót kapjon, azt kivánja. |
|
| Csak hordja ez bőséggel ételét, |
| csak mondjon a mesélő szép mesét, |
| ki meg kannak kiváló, hát az ágyon |
| csinálja buzgón, amit kell csináljon. |
|
| De mindez semmi, mert, mondjuk, füle, |
| lábujjai vagy válla, köldöke, |
| hangulat-skálái, bazár-szeszélye |
|
| teljes kielégülést sose kap. |
| Természetes, hogy jajgat és harap, |
| és szenved, szenved – ó világ szegénye! |
|
|
Szégyenkezem
| a túl-soknak hírelt kevés |
| s efféle szutykos egyebek |
|
| Szégyenkezem |
Mi mást tegyek? |
|
|
Szakítás
|
A sűrűn satírozott lapokra vastag, fekete csík csapódott. Kegyetlen, de határozott, s így végül is jótevő.
Aki nézte a telefondrótokat, nyilván látta iszonyú vonaglásukat.
Bennem álomba sírja magát egy halálosan kimerült, félholtra vesszőzött kisgyerek.
Benne csupa napfölkelte; minden égtájon egyszerre.
De kezében az én rostám, s úgy, hogy végképp hozzája nőve.
Lesznek keddek és szerdák, hétköznapok, jég-józan reggelek.
Lesz, hogy nem mehet túl a bőrén, lesz, hogy nem mehetnek túl a bőrén.
Lesz, hogy szirénahangra sem jön a mentő-különítmény.
Kímélje, akinek dolga akad vele!
Kímélném én is, ám nincs hatalmam magamon.
Szememen se, mert azt mostantól fogva ő szegzi magára.
|
Naponta százat
| tüskéből késből méregből kötélből |
| napot fedő bárányfelhő cicás |
| augusztusi piros alkonyatból |
| decemberi nyüszítő koraestből |
| hogy bántsam ijesszem megöljem |
| rakjak vállára tonnákat cipelnie |
| ölbéli állatkát ölembe fogjam |
| dorgálva simogassam úgy altassam el |
|
| Nem tudom hogy milyen legyek magamhoz |
|
|
Ok és okozat
| A szem ha teli van nyugodt s nem látszik mivel van teli |
| de aki belenéz az a teliségét érzékeli |
| A szem ha kiüresedik nem úgy hogy mindig üresebb |
| csak testiessé lesz az űr és lesz folyton testiesebb |
| Nézzetek abba ott például (könnyebb a harmadik személy) |
| most abba egy nagy űr esett jókora már a kezdetén |
| Láttátok-e József Attila utolsó fényképén szemét? |
| Csak soha úgy csak senki úgy ember soha állat se még! |
| Ha az a szem például egyszer az égre szállna hold helyett |
| a boldog fűszálakat is elöntené a rettenet |
| Most annak (harmadik személy) szeme kezd hasonlítani |
| ama József Attila-szemhez ezt tükör nélkül mondja ki |
| mert belülről is látja mert belülről préselődik a |
| szemébe az üresség-massza hideg zavaros anyaga |
| Elveszti értelmét a mozgás a beszéd az étel-ital |
| s mint ritka s nem védett növényfajta a kedv kihal |
| Arányos-e ok s okozat jogosan megkérdezheted |
| de van oly furcsa okozat mely jórészt magából ered |
| esetleg itt az óriásfák törvénye és példája áll: |
| vedd tenyeredbe a magot aztán az érett fát csodáld |
| Bár most az okozat – szegény ok! – még úgy se fontos mint a mag |
| mert okozat teremt okot: fordítva jár a folyamat |
| A képzelet is képes ölni de jaj kire ártatlanul |
| mint gyilkosára rámutat egy megmeredt halotti ujj |
| Én ő (a harmadik személy) szeretné(m) kérni hogy legyen |
| ez a keserves nagy csapás mindenképp a saját ügye(m) |
|
Emlék lett
| Csak néhány napja még s a hang |
| mintha erdők mélyéről hegy mögöttről |
| csukott ajtókon túlról sokadik |
| szájából álomból fölébredés |
| után magamból pár tíz év előttről |
| S az arc… dobozból sárga fénykép |
| könnyhártyán át látott valódi arc |
| zavaros vízben arc-tükörkép |
| portré tüllfátyollal takarva |
| ködben búcsúzó vendég kedves arca |
| S a fájdalom… az is az is: |
| háborúból húsban maradt golyó |
| velünk született csonkaság |
| mely mindig fáj ezért nem is nagyon |
| legföljebb némi sejtelmes nyomás |
| és hogy gyöngébb a nap heve |
| Csak néhány napja még s – szelid csoda – |
| emlékké változott azzá tudott |
| lassú folyamat nélkül mely a végén |
| akkor sem hoz mindíg esszenciát |
|
Kísértetté
| Kísértetté bolygó lélekké az a pillanat… |
|
| Székemre ül ágyamba fekszik vonaton |
| mellém telepszik megjelenhet mindenütt – |
| Felé fordulnék és leinteném: |
| „Én nem kívánom károdat eredj |
| maradj élő ne kényszerülj hozzám közel |
| fölmentelek távozzék végre tőled a |
| kötés mozogj testben lélekben szabadon |
| nekem se jó csak bosszúnak örvendenem!” |
| Zúzott sírás érezni rajta a rácsokat: |
| aki lelket öl bolygó lélekké enmaga |
| teszi magát hogy vétke tárgyához leend |
| láncolva míg nem jár le a vezeklő idő |
| „Én nem kívánom károdat” – egyre mondanám – |
| „Térj vissza élőnek fölmentelek” |
| De nyomódik a rács mögötte fölszakad |
| a roncsolt sírás – így rendeltetett: |
| kísértetté bolygó lélekké az a pillanat… |
|
|
Rend
| tépett történet e merő vér |
| s a belépréselt jajgatások |
| hogy mintha robbanás után |
| s kiégett sivatag-pupillák: |
| rend rend rend… így kell így a jó |
|
|
Inkább biztató
| A kísérőjelenségek mások a lényeg ugyanaz |
| nem az első nem az első ki tudja hányadik |
| egyszer csak megmozdul valami szilárd |
| egyszer csak két lábnyom amit ha addig |
| összecsúsztattak volna milliméter |
| pontossággal elfödte volna egymást |
| két lábnyom viszonya bomolni kezd |
| előbb csupán ütemben hosszúságban |
| aztán egymástól távolságban is |
| tehát irányuk mint a „V” két szára lesz |
| visszhangos üresség nyílik mindenfelől |
| az agy elfelejti az egyszeregyet |
| s a fekete s fehér között a különbség kisebbedik |
| Nem az első kész járatokba ömlik a nehéz üröm |
| a mell izmainak ismétlődés a terhelés |
| megszelídülnek újra a buszok és teherautók |
| segítséget ígérnek gyógyulást |
| az utolsó pillanatban lép csak előlük el a láb |
| Az elme érti hogy megint nem érti |
| okot kutat s biztos hogy nem talál okot |
| gyakran marad nyitva a szem éjente s nézi a plafont |
| s hogy vörösség rámázza be reggel mutatja a tükör |
| Nem az első szomorú lenne hát hogy újra hogy megint |
| nyomorúság veszteség megverettetés |
| de nem szomorú lámcsak inkább biztató |
| hisz aki így bír még érezni akiben |
| ily éles kín képes teremni még |
| erősen él az és kíván is élni ha nem tudja is |
|
Tan-vers
| bambán föl nem éri ésszel |
| hogy a sár is lehet ékszer |
| hogyha gödre púpja mondjuk |
| ha ami mert széllelbélelt |
| hogy a kecskét húsocskával |
| s hagyja abba ha csinálja |
| s hogy melyik a jobb s a rosszabb |
| hogy a hús vagy a káposzta |
| s hogy utánuk és hogy aztán |
| csak oroszlán az oroszlán |
| és hogy kecske csak a kecske |
| A rossz vesztőt csapni szájon |
| hevét jobbra másra költse |
| legyen csöppet végre bölcsebb: |
|
| Máskülönben – Isten óvja! |
|
|
Egy hét
| Egy hét (hét nap) – Hét év? |
|
Kint déd-dédunoka galambok |
| amint a raj kereng az ég kék |
| hány őszi lombból nőtt rá sírhalom? |
| Ha úgy elém hozná a forgalom, |
|
Enyhülve
| A képtelenség, íme, meglett. |
| Bolyhok, pelyhek karcos tüsökké. |
| A szemen át aki a szívig, |
| most még a felhámig se. Vége. |
| Egy értelem kihalt örökre, |
| egy száj, nyelv kővé vált örökre. |
|
| Viszont fa, föld, vas, műanyag, víz |
| jelentkezett, hogy boldogan jön. |
| Mik eddig hűvöskés közönnyel |
| nem költöttek sovány gyanút se, |
| hogy hajlamuk lehetne szóra, |
| most kedvesen, lágyan csevegnek: |
| a nagy hiány tűnik mögűlük. |
| Kedveltek egyszer, hóba őket |
| én raktam tékozló koromban. |
|
| Enyhülve szólok a bolondos, |
| önző gyermekhez. Megy világgá: |
| csöpp zsákjában üres dobozkák, |
| ebbe virágok, abba pillék, |
| amabba meg színes kövecskék, |
| sőt csillagok talán az égről. |
| Megunta, hogy kevés a játék, |
| félt, hogy szeszélyeit kihűtöm, |
| igyekszik óvni és szerezni. |
|
| Forog a föld, az időt termi, |
| s az idő termi a torok jajt, |
| amikor kívánatos ágy lesz |
| a kerekek előtt a vas-sín, |
| s az idő termi a legyintést: |
| sem adni, sem elvenni nincs mód, |
| vagy csak magunknak és magunktól, |
| gesztus a torok-jaj, legyintés, |
| öröklött bal-remény a vas-sín. – |
|
| A nagy árnyék elment. Alóla |
| rajokban bújnak ki a tárgyak. |
| Visszataláltam –, visszatérek. |
| Bélelve is póráz a póráz. |
| Bonyolult bokros kanyarokra |
| nincs már időm: feljött a Vénusz. |
| De még csöndes örömmel egyszer |
| megnézhetem a szép világot, |
| melyet nem láttam oly sokáig. |
|
|
|