Bátyám ravatalánál

Ő csak feküdt ott fölpattanva szája s mondta a pap kezében bibliája A halottasház ajtaja az egyik rosszul betámasztván zörögve megnyílt Volt aki ingujjban jött más megint ki feketében nyakkendővel vonult ki A gyászhuszárok szinte félcivilben: kék-szürke nadrágban s kék-szürke ingben S a kondoleálók sorjában egyre hol csak kezet szorítva hol ölelve A fejnél két vas kandeláber ormán spirituszláng égett izgága-formán S ő csak feküdt horgassá vált az orra s nyakát mintha kissé behúzta volna szokatlanul hiszen tartása állva s jártában is olyan volt mint a szálfa Ki bagatellizálta a világot most íme ő is bagatellizált volt kit nem soká a föld alá bedugnak étkévé sok jóétvágyú kukacnak de így is most is még csodák csodája… Feküdt feküdt csak fölpattanva szája S nem szenvelgés ez – Isten látja lelkem – félig sajnáltam félig irigyeltem