Zavartalan

Ámítás újra egy nyár tartamára reménykedő szem pislog a világra mozog formát cserél de csak előre egyről kettőre lentről delelőre társulni s úgy hogy múlt nélkül a mosttól kívánatoshoz a kívánatostól nevetséges még szégyellni való is hogy hűs ész ábrándokba ringatózik pedig már hány fagy-mángorolta szárat látott hány széjjeldúlt aprócska gyárat megrongyolódni díszbe öltözöttet zugokba gyűlni száraz régi zöldet az arcra mégis áhítat telepszik izgul szorong tűr bízik fél verekszik talán nem is az agy hiszi – hús a csont ín izom velő bőr ama „rózsa- bokrok” dús „bokrai a vérköröknek” rokonai a kezdettől öröknek mik ha megint kedvük veszítik őszre nem halálra készülnek – pihenőre s ha mégis történne valami nem jó egyforma sorsból sorsuk lesz hasonló melyben nem tényező a nyápic elme a fontosabb erők közé keverve hol az élet nevetve buktatóit zavartalan békével folytatódik