Vers lett
| Szárnyak suhognak ének árad |
| vetélkedik buzgó bogárhad |
|
| növények sarjadnak kimúlnak |
| a nagy ritmushoz idomulnak |
|
| zúgnak ha szél inal közéjük |
| terem vagy nem terem szeszélyük |
|
| százféle színben színesednek |
| száradnak tűzön szenesednek |
|
| körülfognak s el is takarnak |
| táplálnak óvnak nyugtot adnak |
|
| halott holdbéli pusztaságra |
|
| néhány papírlappal kezemben |
| bő kert övezne ott is engem: |
|
| a kertből vers lett s míg a vers él |
| e kert erősebb lesz a kertnél |
|
|
Megint tavasz
| Megint tavasz. Nem tud meghatni többé: |
| a kell, a kell – csábító mezbe bújva, |
| a kell, a kell – a törvény masinája, |
| azt hallom én kattogni újra s újra. |
|
| Mandula-, kajszi-, meggyvirág s a fűben |
| ibolya-foltocskák. Holnaputánra |
| hervadás, majd gyümölcs (ha jól megy), aztán |
| megint az ősz s a tél kálváriája. |
|
| Szabály, ismétlődés, nagyon meguntam. |
| S ki örvendeztem a törvénynek egykor, |
| ma fázom tőle, s félek: azt szeretném, |
| ha kizökkenne a rend a szokottból. |
|
| Akkor még… akkor még talán… De lelkem |
| (poros hasonlat) elfáradt madár már, |
| s ha villám vág is mellette a fába, |
| csak odanéz, bólint, s tovább se száll már. |
|
|
Zavartalan
| Ámítás újra egy nyár tartamára |
| reménykedő szem pislog a világra |
|
| mozog formát cserél de csak előre |
| egyről kettőre lentről delelőre |
|
| társulni s úgy hogy múlt nélkül a mosttól |
| kívánatoshoz a kívánatostól |
|
| nevetséges még szégyellni való is |
| hogy hűs ész ábrándokba ringatózik |
|
| pedig már hány fagy-mángorolta szárat |
| látott hány széjjeldúlt aprócska gyárat |
|
| megrongyolódni díszbe öltözöttet |
| zugokba gyűlni száraz régi zöldet |
|
| az arcra mégis áhítat telepszik |
| izgul szorong tűr bízik fél verekszik |
|
| talán nem is az agy hiszi – hús a |
| csont ín izom velő bőr ama „rózsa- |
|
| bokrok” dús „bokrai a vérköröknek” |
| rokonai a kezdettől öröknek |
|
| mik ha megint kedvük veszítik őszre |
| nem halálra készülnek – pihenőre |
|
| s ha mégis történne valami nem jó |
| egyforma sorsból sorsuk lesz hasonló |
|
| melyben nem tényező a nyápic elme |
| a fontosabb erők közé keverve |
|
| hol az élet nevetve buktatóit |
| zavartalan békével folytatódik |
|
|
Kedvem szerint
| ha egy-egy plédemre szalad |
| azt kedvem szerint megölöm |
| vagy éppen arrább löködöm |
| vagy kiszaggatom gyökerét |
| rigó ribizli-gallyra száll |
| füzettel vágok fele: hess! – |
| s be kell hogy menjek micsoda |
| s hogy szívom majd a fogamat |
| s hogyan szégyellem magamat |
| mint minden isten – gondolom |
| (csak hát ők fennköltebb fokon) |
|
Abszolút monarchiám
| Ez itt most az én abszolút monarchiám |
|
| Hogy a farkasalmákat letépkedem-e |
| hogy a gyermekláncfű jövő tavaszig feladat nélkül vegetáló töveit kirángatom-e |
| hogy rakásra gyilkolok-e hangyát csigát: |
| szeszélyemtől függ félelmetesen |
| Szeszélyem meg mit tudom én mitől: |
| egy rám fordult vagy elfordult szempártól-e |
| vérnyomásom billenéseitől |
| vércukromtól vagy hőmérsékletemtől |
| a levegő nedvességtartalmától |
| attól hogy mit olvastam délelőtt |
|
| Akárhogy van félek magamtól |
| miként az abszolút monarchák általában |
| mert a korlátlan hatalom a legszörnyűbb rabszolgatartó |
| a korlátlan hatalom saját birtokosát tartja rabszolgasorban |
| s követtet el vele cél- és oktalan bűnöket |
|
| Fordulok hát inkább a nap felé |
| sugarai a körtefa… |
De lám még közben is |
| egy frissen kelt borostyánt szaggatok |
| néhány levele kezemben maradt |
| unottan összemorzsolom s elejtem |
|
|
Azonosulás
| A gyomot se, azt sincs erőm kitépni. – |
| Járok a harmatlepte, nyári kertben, |
| már rész belőle, félek szinte lépni: |
| magam tiprom, ha ellankad figyelmem. |
|
| Lélegzik, érzem, mélyen önfeledten, |
| lélegzünk, – két boldog gazdag-szegény: mi, |
| én nem helyette és ő nem helyettem, |
| vagyok belőle ágnyi csak, levélnyi. |
|
| S mert e mimikri egzisztenciális, |
| nemcsak szemnek, de földnek, levegőnek, |
| esőnek, napnak, forgó évszakoknak: |
|
| legyen sorsbéli azonosulás is, |
| hogy részeim ha menni készülődnek, |
| sokáig nélkülük én se maradjak. |
|
|
Tévedés
| a falaké kettős éghajlaté |
| a becsukott ajtóké lelkeké |
| elmulasztott találkozásoké |
| Sok minden történt nyáridőn |
| mert azt hihették már mi sem… |
|
| Szervezkedések kint a kertben |
| a föld felett s a föld alatt |
| villanydrótokon háztetőkön |
|
| Lenéz néhány napot kihagyva |
|
|
Kertem
| E kert, mely ugyanaz még, |
| mert sok halottal ért meg |
|
| S ha a halott fák, bokrok |
|
| S nem is egy, – rajnyi holt jár |
|
| melyik már-nincs bokornál |
| melyik már-nincs fa árnyán |
|
| melyik már-nincs gyümölcsből |
|
| Lesz majd egy ősz (s talán már |
|
| s a kertben szellemek nem |
|
| csönddel nem száll le rájuk |
|
|
Inkább a tél
| Ezt az őszt nem akarom észrevenni |
| hiába tüntet hiába kísérli meg |
| a szokásos vagy éppen nem szokásos |
| kellékeivel fölhívni figyelmem |
| (azzal például hogy a két kis kajszifa |
| viasszá sárgult leveleiben |
| csak áll áll mint két bánatos iker |
| ablakom előtt és vetkőzni nem akar) |
| Ezt az őszt nem akarom észrevenni |
| ahogy tavaly szándékom ellenére |
| nem vettem észre komolyabb bajok miatt |
| Az idén a koranyár volt az ősz: |
| arra esett az immár szinte éven- |
| ként ismétlődő botrány: a szűkebb vagy a |
| tágabb család növő fogyatkozása |
| E csillagászati s naptári őszre |
| kihunytak hát őszi érzelmeim |
| s türelmetlen vagyok és támadó |
| ha úgy látom hogy mégis egyre őket |
| próbálják bennem fölriasztani |
| Elég volt az őszből végképp elég |
| Inkább a tél! A nem „innen-oda” |
| sok-esélyű játéka csak az „ott” |
| amelyben minden így-úgy befejezve |
| s amelynek kijelentő módjait |
| legfeljebb a tavasz új-rend-csináló |
| forradalma lesz képes pár esetben |
| (s esetleg) feltételes módba tenni |
|
Tél, ablakból
| Hová bújtak a madarak? Üres |
| az ég, a tv-antennák keresztjei, |
| mint agyag-szobor-vázak, amiket |
| egy szobrász ott felejtett. |
|
| Vázak… A kert is csupa váz, csupa |
| meztelenség, a tekintet kopog, |
| mikor hozzájuk ér, a pára- |
| bolyhokat is kisöpörte a szél. |
|
| Kemény lett a világ, kegyetlen, |
| szemérmetlen – rendőri hullakamrák |
| célszerűségével berendezett. |
| S ó mennyi az ismeretlen halott! |
|
| Így jó, s még hó se jön, hogy részvevő |
| lepleivel, csecsebecséivel |
| irgalmatlan őszinteséget. |
|
| Így jó mégis: ilyenkor tűnnek el |
| a saját és az idegen lakájok, |
| kik fülbesúgó széptevéseikkel |
| az állhatatlant megzavarják. |
|
|
|