Csak a hiány

Kanyarogni nyugodt folyóként nem tud már az emlékezet. Vakondként, föld alá bujóként itt-ott lyukakba kényszerül, s kétséges, hogy mihez vezet, mikor egy-egybe elmerül. A közeli „hová”-t még őrzik, mik „honnan” voltak legutóbb, de ha messzebbre tekerőzik, elárvult (s -árult?) posztokat talál sűrűn, miket a pók beszőtt, s a múlás fosztogat. Óvakodjék! – Jobb általában azt hinni: megy, ha kedve lesz, s jön vissza két markát hibátlan holmikkal kapkodván tele; szeszélyei szerint szerez, s nem kényszerűség jár vele. Világ a múlt, de csonka-bonka. Nemcsak apánk, anyánk sehol, űr vár, s mily sokszor! míg jajongva kutatnánk pártfogók után. Szólunk, és nincs, ki visszaszól, csak a hiány, csak a hiány.