Szomszédság

Ha jól megnézném képzeletem szemével a szomszéd kertben a mindenféle (ecet- akác- mandula-) fákat mivelhogy klinika-kert (vagy -park) az ágaikon félelmek jajgatások (elvétve örömök) fekete és szines   nyomait látnám – lebegő pántlikákat Az én kertem derűs kert: sem a szél sem a lepkék sem a madarak sem semmiféle ide-oda közlekedő nem szállít bánatot legföljebb a kicsiny gyógyszeres (vagy szeszes) üvegek (a betegek dobják át) azok   hoznak időnként pár tört gondolatot elő Kertem alatt a klinika épületével egyvonalban játszótér a zsivaj a betegszobákba dől a nyitott ablakokon de nem hallottam még ellene tiltakozást: bizonyára emlékek százait hordja be s rakja le mint a látogatók   a virágot a befőttet a narancsot (a szeszt is bár van rá tilalom) S akik a klinikáról nem haza mennek hanem a hullakamra fagyasztójába azok is diszkréten tűnnek el innen még azt se látom amikor a fekete zárt kocsiba (autóba) bedugják őket s a temetőbe   viszik mert már egyedül ott van számukra hely Vagyis hát: békén élhetek itt s városban nem is ritkaság hogy a dolgok ennyire furcsán társulnak keverednek Ha olvasásba vagy írásba merülök a vadgalambok szelid burukkolása s a mentők rémületes   sziréna-vijjogásai egyformán hangzanak fülemnek