Van és marad
| Hagyja magát a föld s a víz: |
| kitűzdeli izgága lobogóit. |
|
| Még a hernyó is mosolyog: |
| ősemlék leng a levegőben: |
| rendre pusztul a forgandó időben. |
|
| S a föld s a víz van és marad, |
| ásít a csöpp diktátorokra: |
| nyugalmasan, csöppet se tántorodva. |
|
|
Rémképek az emberiség történetéből
(Devecseri Gábor fordításában)
| „s jobboldalt a farán sújtotta: s a dárdahegy áttört |
| hólyagján, s farcsontja alatt kiszaladt a szabadba” |
| – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
| „nyakcsigolyáján át belelökte az érchegyü dárdát |
| és szemben foga közt nyelvét szétszelte az érchegy” |
| – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
| „álla alá gerelyét torkába ütötte be mélyen” |
|
| Egyetlen primitív kis atombombácska, az első, |
| s nyolcvanezer gyermek, felnőtt, nő s férfi azonnal, |
| s még sokezer később pusztult el szörnyü kinok közt. |
|
„A” országok, „B” év, „C” hónap valahányadika
| Pár tucat elsőrangú H-bombát ledobálnak. |
| „X” millió rögtön meghal, „Z” lassan utánuk. |
| Nem lesz már, ki az áldozatok számát lejegyezze. |
| És minek is tenné? ki tanulna belőle? s ugyan mit? |
|
|
Ténymegállapítás
| eddigi fejlődésünk csúcsain |
| mikor már csillagok között mozog |
| és kvarkokig fürkész alá az emberész |
| mikor mind többször hallható a kérkedés |
| „Sok van ami csodálatos de semmi sincs |
| ami csodálatosabb mint az ember” és |
| alig látszik elérhetetlen cél igen |
| mikorra a tükör mintegy kezünkbe nőtt |
| hogy kellőképp agyonbámulhassuk magunk |
| sok tízezer gyermek (négy unokám ilyen) |
| sok tízezer öreg (mint volt szegény anyám) |
| sok tízezer hal éhen vagy fog nemsoká |
| eddigi fejlődésünk csúcsain |
|
Vegyes sóhajtások
| Nem hogy csak jártatja száját, |
| lám, egyet-mást még csinál is! |
|
|
| Faron rúgják: zuhan ki a szobából. |
| Nem csökken büszkesége mégsem. |
| Körülnéz, s hetykén így rikácsol: |
| „Van-e kiválóbb nálam röpülésben?” |
|
| Most, mikor már komolytalan |
| verseket volna írni kedvem, |
| s árnyéktalan, felhőtelen |
| most, most aggaszt, hogy pesszimista lettem. |
|
|
Ünnep
| zászló-felvonás zászlós felvonulás |
| ünnepi gondolat szünnapi hangulat |
| aztán meg falkákban legények |
| arszlánok szendék és vagányok |
| szó zeneszó zeneszó-szó-szó |
|
|
Külön tüzek
| Magamért másokat nem magukért |
| Ködösít cifrázza az ember (De ha csak így tud megmaradni!) |
| a nagy tűzhöz (nincs) még ha volna is kevesen férhetnének hozzá |
| Jöttek szabadon véletlen úton jöttek kötötten félvéletlenül |
| A kondicionálódás után igénnyé lett a szükségből-viselt |
|
| tehát a háztetőt fejem fölött |
| tehát a jó ételt tányéromon |
| tehát a göncöt pőreségemen |
| tehát a jövőt hogy kicsit tovább… |
| tehát magam védem ha másokat |
|
| Így aztán nehéz a szemekbe néznem |
| így aztán nehéz más szemébe néznem |
| a még olyan gyanútlanokba is |
|
| például legkisebbik unokám |
| alig félesztendős szemébe mondjuk: |
| már vállain megbízásaim terhe |
| sejtelme sincs mit készül hordani |
|
|
Szomszédság
| Ha jól megnézném képzeletem szemével a szomszéd |
| kertben a mindenféle (ecet- akác- mandula-) fákat |
| mivelhogy klinika-kert (vagy -park) az ágaikon |
| félelmek jajgatások (elvétve örömök) fekete és szines |
|
nyomait látnám – lebegő pántlikákat |
|
| Az én kertem derűs kert: sem a szél sem a lepkék |
| sem a madarak sem semmiféle ide-oda közlekedő |
| nem szállít bánatot legföljebb a kicsiny |
| gyógyszeres (vagy szeszes) üvegek (a betegek dobják át) azok |
|
hoznak időnként pár tört gondolatot elő |
|
| Kertem alatt a klinika épületével egyvonalban |
| játszótér a zsivaj a betegszobákba dől a nyitott ablakokon |
| de nem hallottam még ellene tiltakozást: bizonyára |
| emlékek százait hordja be s rakja le mint a látogatók |
|
a virágot a befőttet a narancsot (a szeszt is bár van rá tilalom) |
|
| S akik a klinikáról nem haza mennek hanem a hullakamra |
| fagyasztójába azok is diszkréten tűnnek el |
| innen még azt se látom amikor a fekete zárt |
| kocsiba (autóba) bedugják őket s a temetőbe |
|
viszik mert már egyedül ott van számukra hely |
|
| Vagyis hát: békén élhetek itt s városban nem is ritkaság |
| hogy a dolgok ennyire furcsán társulnak keverednek |
| Ha olvasásba vagy írásba merülök a vadgalambok |
| szelid burukkolása s a mentők rémületes |
|
sziréna-vijjogásai egyformán hangzanak fülemnek |
|
|
Maga ellen
| pedig soká merengve kotlik, |
| a következő földi pontig, |
| az új csatát váró porondig, |
| és altatna, áltatna, kenne |
| simán, mintha nem is figyelne, |
| mikor száján a szó kibomlik, |
| hogy a figyelmet elterelje, |
| és értelmetlen megbicsaklik |
|
|
Merőben más
| Más eget más felhőt napot |
| bár egy időben s egy irányban: |
| merőben más szókincs forog |
| és gyarapszik felhő nap égbolt |
| a mondatok súrolva egymást |
| egy helyen együtt meg nem állnak |
| s így támad sokrétű világ |
| és menthetetlen félreértés |
| darabokra szakad az ember |
| s darabja pártol a rokonhoz |
| s ő földnyelvéről nézi csak |
| s úgy kell végül távoznia |
| mint akit épp szó közepén |
| szólít el ingerült parancs |
|
Csak a hiány
| Kanyarogni nyugodt folyóként |
| nem tud már az emlékezet. |
| Vakondként, föld alá bujóként |
| itt-ott lyukakba kényszerül, |
| s kétséges, hogy mihez vezet, |
|
| A közeli „hová”-t még őrzik, |
| mik „honnan” voltak legutóbb, |
| de ha messzebbre tekerőzik, |
| elárvult (s -árult?) posztokat |
| beszőtt, s a múlás fosztogat. |
|
| Óvakodjék! – Jobb általában |
| azt hinni: megy, ha kedve lesz, |
| s jön vissza két markát hibátlan |
| holmikkal kapkodván tele; |
| szeszélyei szerint szerez, |
| s nem kényszerűség jár vele. |
|
| Világ a múlt, de csonka-bonka. |
| Nemcsak apánk, anyánk sehol, |
| űr vár, s mily sokszor! míg jajongva |
| kutatnánk pártfogók után. |
| Szólunk, és nincs, ki visszaszól, |
| csak a hiány, csak a hiány. |
|
|
Macska és madár
| tegnap még madár volt a fán, |
|
|
Időnkint megzavarodik
| Az erejét vesztő fény s az erejét vesztő szem |
| nem gyújtani váratlan és aránytalan |
| ez a hosszú békességes barátság és barátkozás |
| délelőtti sőt déli ragyogás |
| s fájni kezd a szem fájni kezd a test |
| a lélek fájni kezd a létezés |
| s az apróbb pusztulás-jelek |
| nem várják meg fölfedezésük |
| ők maguk adnak hírt magukról |
|
Biztonságban
| Bennem magamban bőrömön belül szerveim |
| pontos működésében a vegetáció csodálatos |
| bölcsességében (pontosabban: valami bölcsesség- |
| kreálta vegetáció csodájában) a külső hatások |
| kondicionált szükségességében tehát |
| igényével mindannak amit a billent |
| rend nyögve vagy jajongva utasít el vagy igyekszik |
| elutasítani védve magát holott most boldogan |
| fut elébük vagyis ebben a nincs-puhább |
| fészekben (furcsa hogy fészeklakó és fészek: egy) |
| királyi biztonsággal szúnyok s engedem hogy |
| sziget-létem fövenyes-lágy partjait dühösen |
| esetleg fondorul csapkodja-ostromolja |
| a nemlét-óceán hullám-gyűrű-hada hiszen |
| horpad a part-szegély de egyben sekélyesül is |
| és végül nem történhet rajtam semmi rossz |
| lakván magam magamban bőrömön belül |
| szerveim pontos működésének bástyái közt |
|
Makacsul vannak
| vagy elnyugodva láthatóan |
| vagy láthatatlan ámde többé |
| valahol vannak hogyha lettek |
| Az öt érzék elveszti őket |
| az agyban is elkopnak egyszer |
| nem lelhetők az idegekben |
| de valahol vannak ha lettek |
| Egy érintés mint lepkeszárnyé |
| két egymás mélyét firtató szem |
| verejték-gyöngyű gondolat-sor |
| (oly rebbenő hogy szinte nincs is): |
| mind-mind történet és keményebb |
| mint a márvány vagy mint a gyémánt |
| s makacsul vannak hogyha lettek |
| s a szereplők is nem kivánva |
| esetleg épp szándékuk ellen |
| hordozzák nyomaik miként a |
| gyümölcs a föld a nap s a légkör |
|
Öröklét
| Az anyag ilyen-olyan változatban |
| százezer mód: szokásosan s szokatlan |
| csak ki ne vonjam belőle magam |
| öröklétem már biztosítva van |
| hiszen másképp mindenképp képtelenség: |
| vagyok végképp beiktatott jelenség |
| ki valahogy s valamivégre lett |
|
| Így történt ámen elvégeztetett! |
|
|
|
