Betegágynál
| „Elég! Miért lustálkodol?” |
| S magamban: „Ó, Isten szegénye!” |
| S alig bírok kicsiny mosolyt |
| rácsalni szájam szögletére. |
|
| és javasok és lelki bölcsek, |
| csak nézitek, hogy tántorog |
| tántorítatlan a gödörnek? |
|
| hogy megtörténjék, aminek kell. |
| nem-vétkest kétes szégyenekkel? |
|
| Én is talán mérget kevernék, |
| jobban tenném, fényes pohárban, |
| mintsem szédítésére kelnék |
|
| Vagy legalább szemébe vágnám: |
| ne hökkenjen meg, nem az első. |
| Magam meg túltenném halálán |
| – nem fontos hőséén a szerző. |
|
|
Nagybeteg
| Lehet majd később kiderül |
| a párhuzam hogyan is sikerül |
|
| Most a rendben lépő mellett |
| rohanó dönt szélbe mellet |
|
| S méghozzá űzetvén-űzetve |
| nem mert magának volna kedve |
|
| „Lassabban!” s föl is tartaná |
|
| és bárki bármit is beszél |
|
| s teste tudását egyre-másra |
|
| keze lassacskán kulcsolódik |
| szeme is lassacskán csukódik |
|
| úgy lassacskán hogy sebesen |
|
| s ki vele lépett s lépne még |
| mögötte is csak messze lép |
|
| s bár búcsúztatja és siratja |
| hagyja szaladni hagyja hagyja |
|
|
Kézlegyintés
| Talán már nem is hónapokra, |
| talán csak hetekre, napokra, |
| tán küszködik már semmi mással, |
| pusztán a puszta pusztulással. |
|
| Ó ha az élet – mily keserves! – |
| csupán anyagcserére tervez, |
| hosszú fájásra, csöpp szünetre, |
| sok „megállj”-ra, kevés „mehet”-re, |
|
| ó ha már négykézláb az ember, |
| ha meggyalázva félelemmel, |
| ha rosszabb sorban, mint az állat, |
| mert önnön csúfságára láthat: |
|
| a hullóba kapaszkodóknak, |
| mi marad vigaszként cserébe? |
| Egy kézlegyintés büszkesége. |
|
|
Agónia
| Azok a föltápászkodások azok a |
| készülődések gyors csomagolások |
| aztán azok a csomag nélküli |
| meg nem állítható elindulások |
| a lakás más és más zugaiba |
| s a dühös morranások hogy muszáj
|
| a betáplált cél az üres szemekben |
| a rogyó lábak kőkemény fegyelme – |
|
| Itt már fordult a földi rend |
| neki lett pontos útiránya |
| élőinek esetleg összevisszák |
| mert ők szélrózsa-tengelyek |
| közepeiből tetszésük szerint |
| kelhetnek útra s ha az erre téves |
| jöhet az arra vagy fordítva éppen |
| s előbb-utóbb csak sikerül |
| s nem kényszerülnek számot adni |
| percekről centiméterekről |
| s ismételhetnek újrakezdhetik |
| próbálkozásra megy nem vérre náluk |
|
| De itt itt |
e dicsőséges szegénynél |
| itt már mindenből egy maradt csupán |
| s fogy a sor és nincs többé változat |
| és ez az iszonyú céltudatosság |
| ez a nyílvessző-ívű lendület |
| ez a föláradó aszkéta-düh |
| mely sürgeti a végkifejletet |
| és minden moccanást jármába fog: |
| a kívülről nézőt is földresújtja |
|
|
| A kedves ősz a lombhullás a fű |
| sárgulása a hervadó virágok |
| a deres-ködös reggelek a hosszú |
| éjszakák és arasznyi nappalok: |
| a halál e szelídke hírhozói |
|
| ó milyen jámbor játékok a hörgő |
| torok a kihulló haj a pohár |
| vizet se bíró kéz a kergült |
| nyelv semmihez se köthető bitang |
|
| száj szemérmetlen ínymutogatása |
| s a hűtlen levegőbe kapdosó |
| csámpult metszőfogak botránya mellett! |
|
|
|
Visszahívó
| Délután történt ez az első éjszakád ott kedves halott |
| kíntól kivégzett tested egy klinika célszerűen |
| berendezett fagyasztójában nyugszik bizonnyal fölszerelve |
| a szükséges megkülönböztető jelekkel adatokkal |
| A földúlt szerkezet megzavarodott működése |
| mely annyira ijesztő látvány volt a veled s érted aggódók |
| folyton nedves szemének hisz sem a szokvány- sem a kivételes |
| alkalmak nem késztettek eddig ilyen bicsaklott figurákra |
| a földúlt szerkezet bolond működése elcsöndesült |
| a bőrön belüli vihar amelyet szintén bőrön belüli |
| erők támasztottak mikéntha szélcsöndes levegőben |
| magától kezdene a tenger összevissza hullámzani |
| Kedves halott ott fekszel hát tőled hozzád se így se úgy |
| mert a tőled is a hozzád is véget ért mindörökre |
| aminthogy a te is ami e kettőnek alapja volt |
| Hogy az a testen túli meg mit általában léleknek neveznek |
| létezik-e egyáltalán s azzal egyáltalán mi van? |
| De ez az első éjszakád ott s a mi első éjszakánk nélküled |
| s csak olyan tehetetlen őrzőkhöz tudnánk folyamodni |
| mint egy félig ivott bögre tejeskávé talán az ajkad |
| mintájával a peremén vagy lepedőd szokatlan ráncai |
| vagy a kiejtett pohár vízfoltja ágyad közepén |
| Nekem viszont nekünk viszont több kellene ezen az éjszakán |
| az kellene hogy valami komolyabb formában jelenj meg |
| kísértetként akár mint ódon angol kastélyok volt lakói |
| Éjfél felé jár szemem a sötétbe szúrom bútorroppanáskor |
| reménykedve figyelek hogy melyik jel jelzi visszajöttöd |
| Ó nem félnék kedves halott boldogan nézném daliás |
| termeted (olyan volt amíg a betegség válladra nem |
| tette két súlyos öklét és nem törte be derekadat) |
| boldogan fürkészném szelíd tekinteted hogy újra össze- |
| akasszam az enyémmel a végén ez már nem sikerült |
| szívesen fogadnám ha ágyam szélére ülnél szépen elmesélnéd |
| hogyan is teltek igazában ezek az utolsó napok |
| mi csak kívülről és riadva bámulhattunk észre se vettél |
| most már túl s onnan bizonyára higgadtan tudnál szólni róluk |
| Kedves halott ne késlekedjél nyilván te is még kettős szívvel |
| kettős lélekkel imbolyogsz az ismeretlen tájakon |
| hisz kicsit még ehhez a földi birodalomhoz tartozol |
| kedves halott ne késlekedjél két szemgödrömben két parázs |
| s talán készül a kakas is már s akkor nagyon nehéz napom lesz |
|
Közlemény
| napszakokban föl-fölpislogok az égre: |
|
Kevés
| Nem elég hogy ott a szemem |
| előtt a koporsót befödték |
| gödörbe dugták és földet dobáltak |
| a gödörbe vagyis hogy illetékes |
| érzékszerveim megbizonyosodtak |
| mert ritkán láttuk egymást általában |
| végképp elvenni a sovány tapasztalat |
|
Túldőlt a súlypont
| A négy-ötből öt-négy lett: a kilenc |
| testvérből négy élő és öt halott. |
| Túldőlt a súlypont – ó mért nem pihensz, |
| halál, jöttöd miért nem várhatott? |
| Akit most gáncsoltál el, oly makacs, |
| oly boldog élő volt, úgy hitt, remélt, |
| nem is gondolt rád, bár többször ravasz |
| fondorlatokkal hűtötted hevét; |
| bohém volt, kópé, sőt talán vagány, |
| jó tanítvány volt, mindent megtanult, |
| ami a tisztességtelen csatán |
| (az életben) elébe tornyosult, |
| s a maga módján győzni is tudott. – |
| Letaglóztad belülről: harmadik |
| ökölcsapásodtól alábukott, |
| s most alszik soha-többé hajnalig. – |
| S ágyát mód nem lehet „fölvennie”, |
| mint hajdan, a szegénység mélyein, |
| hogy nagykabátján hált, s ha kelnie |
| kellett, kacaj nyílt szája szélein, |
| és rikkantott: „Most ágyam fölveszem, |
| s megyek dolgozni!” |
Ezt az ágyat itt |
| úgy kapta, hogy föl nem kel már sosem, |
| s itt a deszkán szunnyad ítéletnapig, |
| majd deszkán sem, mert mindent összeront |
| a föld éhsége, és mindent befal, |
| s marad belőle a szép sárga csont |
| szeszélyes-pontos vonalaival. |
|
Hat napja
| Ujjaim közé fogva arcom állam |
| töprengek az életen és halálon |
| hogy az ilyen hús s az efféle bőr itt |
| hat napja holt bátyámon mint gyűrődik |
| s az ő keze ha arcára tapadna |
| tán bőre már kezében is maradna |
| vagy hát … ha rátapadna akkor élne |
| s hasonló nem történne semmi véle |
| de hát halott ő s gyúrva állam arcom |
| csak gyászolom szegényt míg el nem alszom |
|
Gyászjelentés
| felejthetetlen összes rokonok |
| félnégy órakor az újvárosi |
| földi maradványát a temető |
| drága emléke távirati cím |
| mélyen lesújtott szívvel Káli út |
| örökre a református szerint |
| nyugodjék egyház nyomdavállalt |
|
|