Én gyönge lélek
| Most ha jönnél idegenül kicsit tört vállal |
| fájós lábad miatt kicsit szabálytalan járással |
| s a mostani szemeddel arcoddal kezeddel |
|
| ha – mondom – idegenül és én nem volnék elég |
| okos és jó képzeletű hogy meglássam az út |
| idáig hozó szakaszát visszaidézzem |
| a tízegynéhány ezernyi nappalt s éjszakát |
| melyek koptattak zúztak deformáltak |
| melyekben – kockáztatva a magad |
| emberi rangját – akik rád bízattak |
| azok rangját szolgáltad és nem a |
| szentek pózában vagy akármilyen más |
| tiszteletre számító vagy esetleg |
| tiszteletet kikényszerítő pózban |
|
| ha – mondom – megjelennél előttem idegenül |
| mert valamilyen átkozott betegség |
| zsákba tette s ellopta volna múltam |
| s most kezdődnél nekem s mint amilyen vagy |
| előzmények nélkül – |
ó gyönge lélek én |
| tudnék-e úgy rád nézni ahogy illet |
| ahogy megérdemled nagyon ezerszer is |
| vagy elmennék melletted érzéketlenül |
| tán szellő-könnyű részvéttel: „Bizony |
| ilyen az élet” s fürkésznék a fiatal |
| jóformájú üresek után kik pedig |
| még arra sem volnának méltók (régi dal) |
| még arra sem hogy saruid megoldják… |
|
|
|