Megint

Kiváncsiság gyötör megint, amint a zöldülés kora közeledik, s meg-meglegyint az enyhébb szél toll-ostora, kiváncsiság, hogy (példaként mondom) idén kihajt-e a többször elfagyott fügefa, klímánk bizonyítékaként, mármint hogy ez a táj, ez itt merő mediterráneum, miként gyakran említtetik – izgat továbbá, hogy kihunyt- e ama rózsák élete, miket – kísérlet, lustaság miatt? – mint voltak nyáron át, födetlen hagytunk télire; s a fák: a meggy s a többiek, s a ribizli, szamóca, fű, igen a fű is, hogy mi lett vele, az is maradt-e hű, egyszóval: nemsokára ha megnézem, pompás díszletül az a kert áll-e majd körül, ami egy éve várt oda, vagy – mint a családban – a tél hozott itt is halottakat, csak mert itt más gyakorlat él, ők nincsenek a föld alatt, de le- s kivágatnak, s tüzet rakunk alájuk nagyhamar, s szemünkből csak a füst kapar siratni őket könnyeket.