Olvadás

Hová lett az idei hó? A kert megint pucér, fakó. Fehéren szebb volt, de hazugság – most tárja titkát, tárja szutykát. A venyigék: fosztott szegények, nyúzottak, halálraítéltek, nyárra csak néhányuk marad, az olló köztük sort arat, az eperbokrok közepén, didergő, apró szívlevél, az meg tavaszra makacsul többszörösére sokasul és sárbordák, ahogy a hólé medrecskéit kivájta méllyé, s a medrecskékben kicsi, nagy kavics-szemek csillámlanak és még az őszről ittrekedt rongy körte- s kajszilevelek és eldőlt gyomhullák sötétre fagyott, megkócolt reliefje és zöld szigetkék s itt meg ott már élni kezdő fűcsomók. – Zavar, szemét, göb, éktelenség: fehérnél fehérebb fehérség.