|
A hetvenéves Kálnoky Lászlónak
| Most, hogy lezajlott a nagy Mundial,
|
| s a Squadra azzurra győzött, elő- |
| szedtem sok és sokféle jegyzetem |
| három olasz utamról, és belé- |
| kotortam a csupán agyamba gyűlt |
| emlék-halomba is. |
Következő |
| történetem még 47-ben, első |
| utam során esett, valamikor |
| karácsony táján. |
Furcsa gazdasági |
| helyzet dúlt akkor ott Itáliában |
| s persze Rómában is, hanem |
| – mert ehhez kapcsolódik a mese – |
| most csak a dohány-dolgokról beszélek. |
| Jegyrendszer volt. Azt végképp elfeledtem, |
| hogy egy-egy jegyre hány Nazionalét |
| (iszonytatót) adtak, de ugyanakkor |
| a Piazza di Campo dei Fiori |
| egyik mellékutcájában szinültig |
| töltött zsákok aranyvilágos, |
| éjbarna, tíz-húszféle szűzdohánnyal |
| sorjáztak, és tetszés szerint szabad volt |
| válogatni köztük, kóstolni őket. |
| Akadt árus, ki – reklám-célra nyilván – |
| kis pálcát is tűzött a zsákba apró |
| papírlappal és ezzel a frivol |
| szöveggel: Monopolio di Stato
|
| A nagyforgalmú utcákon pedig |
| hol itt, hol ott egy-egy asztalka, rajta |
| és angol cigaretták, (némelyik |
| alighanem mutatós hamisítvány): |
| Kent, Marlboro, Camel, Pall Mall s egyéb. |
| Nos hát egy ilyen asztalka hasonló |
| cigarettákkal állt szerényen a |
| egyik járdáján, összecsukható |
| széken középkorú nő ült s a nő |
| mellett egy tíz év körüli fiúcska. |
| Épp arra mentem, amikor csikorgó |
| autók: egy dzsip és egy közepes |
| rabomobil torpant meg a kicsiny |
| asztal tövében. Két rendőr leugrott, |
| s az asszonyt a rabomobilba vitte, |
| s tovább suhantak. A dzsipes viszont |
| a cigarettát készült elkobozni, |
| s miközben mélyen az asztalra dőlt, |
| a kisfiú, ahogy csak bírta, durr! |
| jól farbarúgta, s átrohant a másik |
| oldalra, s egy szűk utcácskában eltűnt. |
| A rendőr lángvörös dühvel a dzsipbe |
| pattant – mit bánta a dohányt! – s utána! |
| A bámészkodók ekkor sorra az |
| asztalkához léptek, s a csomagok |
| pillanatok alatt elfogytak onnét. |
| Álltam, nevettem, s búslakodtam is. |
|
| fél óra sem telt el, még ott köröztem, |
| s már jött az asszony vissza, s elmesélte, |
| hogy zordonul kihallgatták, fölírták |
| adatait, s hogy így meg úgy, ha újra… |
| s elengedték a rendőr-őrszobáról. |
| Aztán, hogy a pucér asztalra nézett, |
| s üresnek látta, s már folyt volna könnye: |
| mintegy varázsütésre, innen-onnan |
| előszivárogtak a „tolvajok”, |
| s pár perc múlva az asztal úgy tele |
| lett, mint előbb volt. |
Én meg boldogat |
| s mélyet sóhajtottam, s mentem tovább. – |
|
| És most, hogy az azzurrik |
| világ csodájává váltak, s mikor |
| a hetvenéves Kálnokyt köszöntő |
| versen töprengtem: ellenállhatatlan |
| kedvem támadt leírni s közreadni |
| – mert meggyőződésem, hogy Kálnoky |
| László éppígy tett volna (persze, ha |
| e dolgok véle esnek meg), s ezért |
| csokor helyett talán el is fogadja – |
| e régi és igaz történetet. |
|
|