Jékely Zoltán meghalt

Jékely Zoltán semmit sem csinál. Jékely Zoltán meghalt, ezt csinálta, utoljára igen rosszat csinált, ha ugyan ez valamilyen csinálás, vagyis cselekvés. A nyelvtan szerint beálló, illetve befejezett történést jelent a „meghal” ige, és mert mozzanatos, csak egyszeri, nem ismétlődő s ismétlődhető történés-fajtát. történés-fajtát. Nos, Jékely Zoltán meghalt, egyszer és végérvényesen. Ez történt véle, és utána még az, hogy letakarták, és hogy kivitték a kórteremből, a hűtőbe tették kellő jelzésekkel, s negyednapon fölboncolták, majd egybeillegették, szivaccsal lemosták, sötét ruhába bújtatták, megborotválták, kevés haját, zilált bajuszát rendbehozták, kezét a mellén szépen összerakták, aztán a végén átadták további intézkedésre a temetkezési vállalatnak, mely éppen április elsején, szörnyű, éppen április elsején, tán, hogy stílusos legyen az iszonyú tragikomédia, épp április elsején eltemette. – Jékely Zoltán semmit sem csinál. Az „elhagyott lakások” … az a „lány a Via Appián” … „a kapufa a nagyváros határán” … amaz „árva kalap-korona” … a „csodálatos asszony-kölyök” – egyik se volna képes akár csak centit megmozdítani szemét, kezét, lábát. szemét, kezét, lábát. De valahol és valahogy (mert másként nem lehet!) Jékely Zoltán fontosat csinál, nyilván idáig nem csinálhatót: teli tüdővel szívja, remegő orrcimpákkal szippantja, légzi, issza, amiért, lelkes Don Quijote, forró éveiben villogva küszködött: „a végtelenség lányhaj-illatát”.