Ekkora vénségben

Ekkora vénségben ha már nem is magos hegycsúcsról legalább kis dombról illenék néznem a síki élet mozdulásait csak szememmel keveredvén beléjük merthát szaguk s hangjuk föl úgyse juthat s tanulságokkal telve alkalmazni csak vagy fölismerni tettenérni értően a jólismert törvényeket örvendeni pontos és szép valósulásuk rendjének hisz megadatott lassan szinte végeig járnom az általában lehető utat – s ekkora vénségben bizony nem illenék félnótásan krajcáros zavarokba bonyolódnom amelyeket különb-különb uracskák ugrató hoppszái keltenek nem illenék olcsó győzelmek ál-dicsek fény-hajhászó kis pulijává züllenem méltó méltóság kéne inkább példának megőrzendő önérdekemben legfőképp hogy végül is ne kényszerüljek csődömben magam magamtól is elundorodni