Ennyi volna?

Benőtte a húsomba vágott sebet a megszokás hege. Ami egyszer vértől virágzott, lesz lassan sorsom részese. Lázongásait befejezve, már mint szelid tulajdonom, öntörvényeit kirekesztve szolgálja híven hajlamom. Hát mindent (önmagunkat is?) elveszteni csak ennyi volna, hogy emlékké kedélyesül? S tán innét túlra vándorolva az itt szintén átlényegül, s fölkél megint a hunyt nap is?