Túl már

Galsai Pongrác után nagyon nehéz szívvel

Túl már… Most minden rejtély kiderült

amit hittél a Másvilág körül

Ha nincs – ugy vélted – hát megszűnsz te is

ha meg van akkor baj számodra nincs

Merthát te… Mégiscsak segíts nekem:

sóhajtsak érted: „Édes Istenem”?

S kérjem kegyét? (Meg-megbántottad őt)

Vagy épp nevessem ki a temetőt

hisz úgyse bír csinálni mást veled

mint elfogadni tárgy-lett testedet

majd széjjelrágni úgy hogy nem marad

belőled csak csont s egypár szőr-pamat? –

Most majd búcsúztatnak szónoklatok

ha hallgatod röhögsz rajtuk nagyot:

(Élőként így kevés értő dicsért

hogy meghaltál dicsérnek mindenért –)

Bennem megint űrebbé vált az űr

kegyetlen fájás fáj kegyetlenül:

száz- és százezren birkóztak vele

akadt-e már a sok-sok némelye

ki elfogadta azt hogy van hogy élt

s egyszercsak nincs nincs – végleg végetért? –

Hősködni hogy „Legvégső percemig!”

hogy „Míg erőmből egy betű telik!”

Ó nem! – Hisz épp elég nagy hősködés

hogy tudván mind nem vágsz magadba kést

csak vársz s teszed híven amit a nap

szeszélye zord napiparancsba ad –

Barátom Jóbarátom merre jársz?

Szájam körül mélyebbé nőtt a ránc

még gyakrabban tűnődőm el: mi ez?

miért e tarka cécó és mihez?

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]